♥ 40. fejezet - Boldogan éltek amíg meg nem... ♥

Hát hello mindenki!

Eljött az a pillanat, amikor is fel kell, hogy tegyem az utolsó befejező részt. Fájó a búcsú, de itt az ideje. Remélem mindenkinek tetszeni fog ez a fejezet is és, azt is remélem, hogy továbbra is kitartotok mellettem. Köszönöm annak az 57 rendszeres olvasónak, akik az elmúlt hónapokban figyelemmel követték a történetem és megjutalmaztak a gondolataikkal.

Köszönöm nektek!

Bee

BOLDOGAN ÉLTEK AMÍG MEGNEM…

(45 nap múlva)

45 nap telt el azóta, hogy Kevin meghalt, azóta, hogy én meghaltam… azóta, hogy újra élek.

Nem tudtam mióta fekhetek eszméletlenül az ágyon, csak azt éreztem, hogy valami megváltozott. Valami különös, valami hihetetlen történt velem. Bár nem tudtam kinyitni a szemem és nem voltam képes megszólalni, de mindent hallottam, amit a többiek beszélgettek a házban. Így azt is hallottam, amikor kiderült kisbabám lesz, ráadásul nem is egy, hanem rögtön kettő. Magamban hatalmasakat sikongattam, persze miután úgymond "magamhoz tértem" a döbbenetből. Fel akartam kelni, kinyitni a szemem, megölelni a szüleimet, megcsókolni Jake-t, de egyelőre nem tehettem. Az idő csak pergett én pedig már annyira izgatott voltam, látni akartam Jake-t, tudni, hogy mit érez, hogy még mindig úgy szeret-e ahogy én őt. Egész nap csak vártam és vártam, nem tudtam elképzelni miért nem keltem még fel, hiszen teljesen jól éreztem magam.

Olyan hajnali fél három fele végre kinyitottam a szemem és megláttam Jake-t amint ott ült az ágyam melletti székben. Szegénykém teljesen ki volt merülve, olyan mélyen aludt, hogy nem volt szívem felkelteni őt, így inkább gondolatban üzentem apámnak. " Apu fel tudnál jönni? " Kértem, és tudtam, ha a házban van azonnal fel fog jönni. Nem tévedtem, az ajtó kinyílt és megláttam apám megkönnyebbült arcát és annyira boldog voltam, hogy újra láthatom őt.

– Apa! – A hangom alig volt hangosabb a suttogásnál, de képtelen voltam hangosabban beszélni, a torkom teljesen ki volt száradva. Mondanom sem kellett, apu már hozott is egy pohár vizet, amit az utolsó cseppig meg is ittam. – Köszönöm. – Kedvesen rá mosolyogtam, mire ő viszonozta a gesztusom.

– Hogy vagy Kincsem? – kérdezte. Valami olyan furcsa volt rajta. A tekintete annyira különös volt. Aztán eszembe jutott, hogy ő is tud a babákról és el sem tudtam képzelni mit gondolhat most rólam. Hiszen szegénynek már azt is nehéz volt megemészteni, hogy Jake és én egy pár lettünk, most meg még ez is a nyakába zúdult.

– Apa… – Meg akartam magyarázni a megmagyarázhatatlant, de még mielőtt bármit is mondhattam volna, apu közbe vágott.

– Nincs erre semmi szükség. Tudom milyen véleménnyel voltam rólatok és ezért bocsánatot is kell kérjek.

– Dehogy! – Meg akartam neki mondani, hogy egyáltalán nem kell bocsánatot kérnie, hisz tudom, hogy mindent csak az én érdekemben tett, és próbált tenni, de nem engedte továbbra sem, hogy befejezzem.

– Igen persze mindent a te érdekedben cselekedtem, de rá kellett volna már jönnöm a hosszú évek során, hogy nem mindig az a legjobb másoknak amit én gondolok. Viszont azt tudom, hogy milyen szintű változásokon mentél keresztül az elmúlt időben és bármennyire is nehéz el kell fogadnom a tényt, hogy felnőttél, és hogy mostantól Jake-hez tartozol, még ha nem is hivatalosan, de így van, hiszen egy család lesztek hamarosan. – Ritka esetek egyike volt, amikor nem tudtam mit mondhatnék mindezekre, de azt hiszem a szememből mindent ki olvashatott.

– Köszönöm apa. – Csak ennyit bírtam kinyögni és akkor Jake hirtelen felébredt. Amit a szemeiben láttam, mindennél többet jelentett nekem. Időközben apu kiment szobából, így Jacob és én kettesben maradtunk. Oda jött hozzám, majd megfogta a kezem és csak néztük egymást. Szavak nélkül tudtuk azt mit érez a másik, azt hogy az egymás iránt érzett szerelmünk minden létező dolognál hatalmasabb. A köztünk lévő kötelék elválaszthatatlanná tett bennünket és most, hogy kiderült terhes vagyok a kötelék csak még szilárdabbá vált. Mégis hallanom kellett, hogy kimondja, hogy kimondja azt, kellek neki, kellünk neki mind a hárman.

– Jake – kezdtem bele.

– Mond Nessie, valami baj van? – kérdezte rögtön aggódva.

– Én csak tudni szeretném, hogy mit gondolsz most, hogy mit érzel. – Az előző ijedt és aggódó arca hirtelen csapott át hitetlenkedővé.

– Mi az, hogy mit érzek? Miért változott volna bármi is? – kérdezte.

– Most, hogy ennyi minden megváltozott, hiszen alig pár hete jöttünk össze és én azon az éjszakán máris teherbe estem. Meg tudnám érteni, ha ez esetleg túl sok lenne neked ilyen hirtelen…

– Jézusom Nessie, ne butáskodj már! Komolyan azt hiszed bármi is változott bennem azért mert kiderült, hogy babánk lesz?

– Én csak…

– De tudod mit? Igenis változott. Ha lehetséges még jobban szeretlek téged. Nessie én már nem vagyok tizenéves. Több mint négy évet vártam rád, hogy végre az enyém legyél! Itt csupán az a kérdés, hogy te készen állsz-e. – Hatalmas megkönnyebbülés volt számomra mindaz amit mondott. A kérdése viszont meglepett. Meg sem fordult a fejemben a másik lehetőség miszerint nem szeretném a gyerekeket. Valahogy olyan természetesnek tűnt számomra az, hogy örömmel várom a kettőnk szerelmének gyümölcseit. A mi babáinkat. Ez talán ugyan az lehet, mint anno anyuval. Ő sem gondolt bele abba, hogy gyereke legyen, főleg nem tizennyolc évesen, de amikor megtudta, hogy útban vagyok semmi áron nem vált volna meg tőlem, hiába kérte mindenki tőle… még apám is.

– Jake, hogy kérdezhetsz ilyet? Bár nem igazán számítottam ilyesmire, de most hogy tudom, két pici csoda fejlődik bennem felhőtlenül boldog vagyok – mondtam. Jake közelebb hajolt hozzám és egy szenvedélyes csókot lehelt ajkaimra. Pár perc elteltével kopogtattak azt ajtón.

– Szia, Drágám! Szeretnélek megvizsgálni – mondta nagyapa miközben bejött a szobába. Ám nem jött egyedül. Nyomban utána következett nagyi, anya , apa, Emmett, Rose, Alice, és végül, de nem utolsósorban Jasper. Mindenki vigyorogva figyelt minket, miközben nagyapa mindenféle kütyüket tett rám.

– Milyen vizsgálatokat végzel most el? – kérdeztem izgatottan.

– Nos, már pár vizsgálatot elvégeztem. A vérvizsgálat már megvolt, most pedig szeretném megnézni az ultrahangot. Úgy nagyjából egy hetes terhes lehetsz, de nem tudom nálad hogyan fog alakulni a magzatok fejlődése. Biztos vagyok abban, hogy gyorsabb lesz, mint az embereknél, hiszen nem csupán vámpír génekkel fognak rendelkezni, hanem az alakváltók génjeivel is. Az, hogy milyen arányban oszlik majd ez el köztük egyelőre nem tudom, de idővel ez is kiderül majd. – Örültem annak, hogy próbál mindent elmagyarázni és felkészíteni minket az elkövetkezendőkre. Miközben beszélt a hasamra nyomott egy kis zselészerű valamit, majd megkezdte az ultrahangos vizsgálatot. Először nem tudtam kivenni semmit abból, amit a monitoron láttam, de aztán megpillantottam két aprócska gyönyörűséget. Annyira picik voltak mégis már látszottak az icuri-picuri kezecskéik és a lábuk. Észre sem vettem, hogy könnybe lábadtak a szemeim, csak amikor végig gördültek az arcomon. Akkor hirtelen meghallottam azt a két hangosan dübörgő szívhangot. Mindenki arcára hatalmas mosoly ült ki. Annyira furcsa volt hallgatni a kicsit szívük dobogását, de a legszebb hang volt, amit valaha hallottam. Mikor Jake arcára néztem annyira boldognak láttam, és ott akkor abban a pillanatban minden rendeződött és tudtam ezentúl csakis a boldogságunknak szentelhetjük az időnket. Miután mindenki gratulált nekünk nagyapa még elmagyarázta mi mindenre kell majd odafigyelnünk, és hogy naponta többször is meg fog vizsgálni. Én pedig örömmel álltam a megpróbáltatások elé.

Ma van a terhességem 52. napja, de ha valaki rám néz, okkal gondolhatja azt, hogy már jócskán az ötödik hónapomat taposom és a fejlődés üteme pedig csak egyre gyorsabb és gyorsabb az utóbbi időben. Ahogy azt nagyapa előre megmondta naponta legalább négyszer leellenőrizte a babák állapotát és szerencsére eddig minden a legnagyobb rendben van velük. Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy egy lány és egy kisfiú leendő anyukája leszek hamarosan. Bár Rosalie ki nem állhatja Jacobot, a babák születését ő is izgatottan várta, mint mindenki más a családban. Mikor elmondtuk az alakváltóknak hatalmas ujjongások közepette gratuláltak nekünk, Billy teljesen meghatódott én pedig egyre izgatottabb voltam, hiszen senki sem tudta pontosan, hogy mikor szülök, mert az időközben már kiderült, hogy minden természetes úton fog történni. Jake és én már rengeteget gondolkodtunk azon milyen nevet adjunk, majd a piciknek. A kisfiúnknak már megvan neve, de még senkinek sem mondtam el. Szeretném, ha meglepetés lenne mindenki számára. Ami a szülésen kívül leginkább aggasztott, hogy vajon milyen arányban fognak megmutatkozni rajtuk a vámpír és az alakváltó tulajdonságok. Be kell, hogy valljam az elmúlt egy hétben kezdem egyre fáradtabbnak és kimerültebbnek érezni magam. Próbálok több vért inni, hogy ezzel nagyobb erőhöz kapjak, de nem fogyaszthatok csak azt, hisz nem csak nekem, de a kicsiknek is szükségük van emberi táplálékra. Ami Jake-t illeti továbbra is minden nap járőröznek, szemmel tartják a rezervátum és Forks területét is. Bár a Volturi halott Kevinnel együtt, mégsem egészen nyugodtak így továbbra is nyitott szemmel járnak. Mióta kiderült, hogy terhes vagyok Jake minden szabad éjszakáját mellettem tölti. Paul és Lili majdnem minden nap eljönnek meglátogatni, ami nagyon jól esik. Lili pedig minden alkalommal beszámol a suliban történtekről, ugyanis mióta szemmel láthatóan növekedni kezdett a hasam súlyos betegségre hivatkozva halasztottam az iskolában. Az idő csak telt és telt, nekem pedig egyre nehezebb volt a mozgás. Vadászni már egyáltalán nem jártam, nem igazán ment volna, így apáék hoztak nekem is minden vadászatuk alkalmával.

60. nap

Ez is mint az elmúlt hetek ugyan úgy kezdődött. Jake korán reggel felkelt, majd miután tőlem is és a piciktől is elköszönt, sietett a határhoz. Nagyapa kivett egy kis szabadságot a munkahelyén, hogy minden idejét velem tölthesse, hiszen most már bármelyik nap beindulhat a szülés. Minden nappal idegesebb vagyok és bevallom, most már kezdek félni az egésztől.

Fogalmam sincs mi vár rám, de annyira kíváncsi vagyok már rájuk. Minden vágyam, hogy végre a karjaimban tarthassam őket. A napok múlásával nem csak a pocakom lett egyre nagyobb és nagyobb, hanem a vér iránti vonzódásom is. Ami nem tudom mennyire lehet jó illetve rossz. Mindenesetre eldöntöttem, hogy ma megbeszélem nagyapával ezt a dolgot. Egy héttel ezelőtt Alice kitalálta, hogy babaváró bulit szervez nekem és a piciknek, amihez őszintén szólva semmi kedvem nem volt, de nem akartam megbántani így belementem. Természetesen csak vámpírok és a quileute-ok lesznek hivatalosak. Alaszkából eljön Tanya és Carmen, valamint jön Emily, Leah, Sue, Lili, Jake nővérei, és persze itt lesz Rosalie, nagyi és anya is. Alice segített felöltözni, mert az már egy ideje nem megy egyedül, majd lementünk a nappaliba ahol már mindenki mosolyogva várt minket. Most megint én voltam a középpontban, de ebben az esetben nem zavart. Jól esett, hogy mindenki ilyen boldogan várja a babák születését. Ajándékokkal teli kezekkel érkeztek és rengeteget kérdezgették, hogy hogyan érzem magam és persze próbálták kiszedni belőlem a picik nevét is, de nem adtam meg magam és továbbra is titokban tartottam. Pár óra alatt az összes finomságot felfaltuk, amit a nagyi készített. Ott ültünk a nappaliban, amikor is kezdtem kicsit furcsán érezni magam, így úgy döntöttem kimegyek a konyhába és mivel ma még nem fogyasztottam vért, gondoltam itt az ideje. Felálltam és kivettem egy adagot, amit mohón öntöttem magamba, de a negyedik ilyen adag elfogyasztása után sem múlt az a furcsa émelygő érzés. Inkább visszamentem a többiekhez és próbáltam nem odafigyelni, hiszen valószínűleg csak a sok összevissza evéstől lehetett. Alig telt el húsz perc és az émelygő érzés mellé szédülni is kezdtem és furcsa hőhullámok futottak át rajtam. A lányok csak csacsogtak és csacsogtak én pedig nem akartam megijeszteni egyikőjüket sem, de már késő volt, mert a tekintetem találkozott Alice-vel. Nem tudom mit láthatott rajtam, de rögtön lefagyott az a mindig ezer wattos mosolya és riadttá változott.

– Nessie minden rendben? – kérdezte mire mindenki rám kapta a tekintetét.

– Nem tudom. Elég furcsán érzem magam – feleltem, de már csak suttogásra futotta. Olyan volt mintha valami fojtogatott volna és alig kaptam levegőt. Éreztem, hogy lever a víz és úgy tűnt egyre melegebb van a szobában. Pont azt történt, amit nem szerettem volna, mindenkit halálra rémítettem, de még ha akartam volna sem lettem volna képes eltitkolni milyen rosszul is érzem magamat. A rosszullétem nemhogy javult volna, hanem egyre rosszabb lett és az elején még enyhe fájdalom a hasamban egyre erősebbé vált. Elővigyázatosságból nagyapa nem ment sehova így, amint meghallotta a hangzavart rögtön lejött és miután meglátta milyen állapotban vagyok a segítségemre sietett.

– Nessie! Mit érzel? – kérdezte.

– Nagyon fáj! – nyögtem, mire ő gyengéden a karjába kapott és felvitt az emeleten berendezett műtőbe. Azonnal a műtő asztalra fektetett és rám kötötte a gépeket. Féltem, nagyon féltem. Ráadásul Jake sem volt ott, ami miatt még idegesebb voltam. Szükségem volt rá, hogy fogja a kezem, hogy velem legyen. – Nagyapa, kérlek hívjátok ide Jacobot. – Annyira furcsa volt a hangom. Meggyötört és szenvedő.

– Alice már felhívott mindenkit. Mindjárt itt vannak, ne aggódj. Most ide kell koncentrálnod. Tudom, hogy fáj, de gondolj arra, hogy mindjárt megszületnek a kicsik és végre láthatod őket – nyugtatgatott és kicsit sikerült is elterelni a figyelmem, de aztán egy újabb éles fájdalom hasított belém, amitől akaratlanul is felsikoltottam.

– Nessie most szeretném, ha nyomnál egy nagyot. Rendben? – Már elég kába voltam, de azért hallottam nagyapa utasításait és annak eleget téve vettem egy mély levegőt, majd a szemeimet összeszorítva nyomtam egy nagyot. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de még mindig küszködtem… és akkor hirtelen berontott az ajtón Jake és úgy éreztem most már minden rendben lesz, megfogta a kezem és újult erővel vittem végig a babák születését. Délután négy óra negyvenhárom perckor született meg a kisfiam, majd rá öt percre a lányom. Annyira kifáradtam és elgyengültem, hogy azonnal álomba zuhantam volna, ha nem lettem volna annyira kíváncsi rájuk, így megmakacsolva magam nem engedtem a fáradságnak és ott feküdtem karjaimban a két legcsodálatosabb babával.

Miután temérdeknyi vért vettem magamhoz a fáradságom elillant és csak a felhőtlen boldogságom maradt. Alice és anyu segítettek rendbe szedni magam és miután én is és a picik is az alkalomhoz illően felöltöztünk, látogatók hada özönlött be a szobámba. Most már mindenki ott volt, aki számított. Anya, apa, nagyi, nagyapa, Rose, Em, Jaz és Alice, Lili és Paul, Emily és Sam, Jared és Kim, Quil és Claire, Embry, Billy, Leah és Seth, Carmen, Elazar, és végül Tanya. Jake arcán nem csak a mosoly volt az, ami letörölhetetlenné vált az elmúlt órákban, hanem a mérhetetlen büszkeség is.

– Nessie előkészítettem az okmányokat, úgyhogy jó lenne, ha végre elárulnád, hogy milyen neveket választottál – mondta mosolyogva nagyapa. Most, hogy tényleg mindenki itt volt, eljött az ideje, hogy eláruljam a legtökéletesebb neveket a legtökéletesebb babáknak.

– A legtökéletesebb kisfiúnak a legtökéletesebb név dukál. Ezért döntöttem úgy, hogy arról az emberről nevezem el, aki nélkül én sem lehetnék ma itt, és akinek rengeteget köszönhetek…

– Mondd már!!! – Vajon ki lehetett az, aki nem bírt most sem a kívánságával? Hát persze, hogy Alice.

– Anthony Black. – Szerintem mindenki Jacobra tippelt volna, de én úgy éreztem, hogy az Anthony jobban fog majd illeni hozzá. Láttam apámon, hogy meghatódott és nagyon jól esett neki. – Tetszik? – kérdeztem.

– Köszönöm. – Csak ennyit mondott és ez nekem elég volt. Az életemben eddig két igazán fontos férfi létezett, apu és Jake melléjük azonban kaptam még egyet Anthony-t.

– És a pici lány??? – ugrándozott boldogságában az én drága Alice-m.

– A legszebb királylányt pedig két olyan személy után neveztem el, akik szintén a legfontosabbak közé tartoznak az életemben az anyukám és Alice után lett ő – És itt a kezemben tartott kislányomra néztem. – Marie Black.

Mindenki ismételten gratulált nekünk és természetesen mindenki megjegyezte, hogy a kicsik egytől egyik ránk hasonlítanak. Anthony természetesen inkább Jake-re, de a bőrük színében mindketten az apjukra ütöttek. Marie-nek viszont nagy örömömre ugyan olyan bronzos volt haja, mint nekem és apunak. A szemük pedig gyönyörű csokoládéként ragyogtak a pici arcukon.

Eljött hát az idő, amikor minden jóra fordult, s ha a jövőben újra szembe kell szállnom a halállal, megteszem, mert tudom, nagy feladatom van a Földön. Anyának kell lennem, szerető társnak és nem utolsó sorban jó gyermeke lenni a legcsodálatosabb szülőknek a világon.

Soha ne feledjétek a szerelem mindent legyőz!

Anthony és Marie Balck