♥ 26. fejezet - Váratlan fordulatok ♥

Váratlan fordulatok

Jacob szemszöge

A nappaliban voltam a többiekkel és fogalmam sem volt arról, hogyan magyarázzam el Nessie-nek ezt az egészet. Mit mondjak, hogy higgyen nekem? Legszívesebben megfojtanám Leaht, amiért így viselkedett. Egyetlen dolog tart vissza, mégpedig Seth. Hirtelen arra kaptam fel a fejem, hogy Nessie egy szál köntösben kirohan a házból, én pedig gondolkodás nélkül azonnal utána mentem.

– Nessie kérlek! Gyere be! Beszéljük meg! – kértem, de a szemei, amikkel rám nézett, megvető és csalódott volt, ami nagyon rosszul esett.

– Mégis mit akarsz megbeszélni? – kérdezte, miközben egyre dühösebb ás dühösebb lett. Mit mondhatnék, hogy higgyen nekem?

– Nem úgy volt, ahogyan azt te gondolod, Nessie… – Próbáltam közeledni felé, de aztán hirtelen a teste ismételten lángba borult. Mi lehet ez az egész? Beszélnem kéne Carlisle-lal, de nem tehetem, mert akkor Aro is tudomást szerezhet róla és azzal csak bajba sodornám Nessie-t.

– Nessie, kérlek, nyugodj meg még a végén bajod esik! – Próbáltam nyugtatgatni, de mintha meg sem hallott volna. Már mindenki kint volt, és persze Leah is megjelent, mire Nessie-ben még nagyobb düh gyúlt, ami a lángokra is hatással volt, ugyanis egyre nagyobbak lettek a lángcsóvák.

– Tűnjetek a szemem elől! – Hangja épphogy hallható volt, mégis annyi fájdalom és harag gyűlt össze benne, amit már nem bírtam elviselni, de mégis ott akartam maradni a közelében, hogy lássa mindennél fontosabb nekem, még saját magamnál is.

– Jake, jobb lesz, ha te most inkább bemész. Így nem fog lenyugodni – mondta Sam.

– Nem megyek sehová! Nem hagyom itt! – mondtam, mire Nessie még dühösebb lett, a tűz egyre magasabbra lövellte lángjait, és aztán hirtelen a mellettem lévő fa is égni kezdett s pillanatok alatt a tűz martalékává lett. Tudtam, hogy most nem tehetek semmit, jobb lesz, ha elmegyek, nem akarom, hogy a végén miattam essen bántódása. Még egy utolsó pillantást megengedtem magamnak, majd egyenesen az erdő felé rohantam, hogy aztán immáron farkasként a fák közé vessem magam.

A szigeten lévő erdő igencsak nagy volt, nem tudtam merre megyek, csak rohantam és rohantam. Egyre hatalmasabb űr tátongott a szívemben miközben a távolság is egyre nagyobb volt köztem és az életet jelentő nő között. Mióta ismerem Őt, az életem 180 fokot fordult. Már nincs többé az a forrófejű Jacob, aki mindig csak a saját feje után ment. Most már mindig csak Nessie érdekei vannak a szemem előtt, ha ő úgy akarná, nem kerülnék többet a szeme elé, de titokban mindig mellette lennék, ha szüksége lenne rám. Még ha őrjítő is lenne a hiánya, megtenném, mert ő így akarja. Annak idején mikor Bella szerelméért küzdöttem, azt hittem annál nagyobb fájdalom nem jöhet miután hozzá ment Edwardhoz és én véglegesen elvesztettem őt, de tévedtem, méghozzá hatalmasat! Az a fájdalom picinyke töredéke csupán annak, amit most érzek. Ha hallgattam volna Alice tanácsára és odafigyeltem volna Leah viselkedésére, akkor talán ez nem történhetett volna meg és Nessie most nem gyűlölne ennyire. Fogalmam sincs mióta jöhettem el, ilyenkor az időérzékem egyenlő a nullával, de abban biztos voltam, hogy már nem vagyok egyedül.

– "Jake, haver merre vagy?" – hallottam Paul hangját a fejemben, bár egyáltalán nem volt kedvem senki társaságához sem.

– "Ness már jól van, sikerült lenyugtatni és gyakoroltam is vele, egész jól megy már neki ez az egész" – mondta miközben a gondolatain keresztül láttam, amikor együtt próbálgatták Nessie új és igencsak hatalmas erejét. Nem akartam még visszamenni, egyszerűen nem voltam képes elviselni újra azokat a gyűlölködő szemeket.

– "Kösz haver" – csak ennyit mondtam, majd visszaváltoztam emberré. Teljesen kiment a fejemből, hogy nem hoztam magammal másik ruhát és hát, ami rajtam volt az darabokra szakadt, úgyhogy fogalmam sincs, miben fogok visszamenni a házba. Nem mintha szégyenlős lennék, de azért nem igazán lenne jó ötlet a lányok előtt megjelennem egy szál semmiben. Nem tudom hány óra lehetett mikor végül úgy döntöttem ideje lesz vissza indulnom. Fogalmam sincs, mi vár rám mikor visszaérek, de legalább még egyszer meg kell hallgatnia Nessie-nek, el kell mondanom mi történt valójában és, hogy számomra nem létezik más rajta kívül. Majd ő dönt, hogy hisz e nekem vagy sem.

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen messzire eljöttem a háztól Úgy döntöttem mivel gyorsabb farkasbőrben megtennem az utat és ráadásul ruha hiányban is szenvedek átlényegültem és farkasként tettem meg a hátra levő utat. Az erdő szélén azonban egy nadrág hevert, méghozzá az én egyik nadrágom rajta egy cetli, amin ez állt: "Hogy még egy kis ideig titokban tarthasd a kis... (Paul)" Nem tudtam eldönteni, hogy most nevessek e vagy letépjem a fejét, de inkább a nevetést választottam.

Bármennyire is reménytelennek tűnt a jövőm, Paul mindig képes a dolgokat elviccelni. Így hát gyorsan magamra kaptam a nadrágot és elindultam a ház felé, azonban nem messze az erdő fáinak takarásától hangokra lettem figyelmes, azonnal felismertem kikhez tartoznak.

– Azt hiszed ezzel a hősködéssel, visszaszerzed magadnak Jacobot? – Felismertem, ez Leah. Már megint kezdi? Nem értem mi ütött ebbe a csajba! – Vagy várjunk csak… hiszen soha nem is volt a tiéd! – Már épp meg akartam cáfolni, mikor Nessie megszólalt.

– Miért, talán úgy gondolod, hogy a tiéd igen? – Aki nem ismeri igazán, az nem hallotta a cseppnyi bizonytalanságot a hangjában, de én igen. Szóval még mindig nem, hiszi el, hogy Leah és köztem nincs semmi.

– Hát figyelj, nem hiszem, hogy közöd lenne a magánéletemhez, de ha ennyire tudni szeretnéd, akkor, közlöm veled Jake istenien csókol! – Éreztem, hogy a düh csak úgy fortyog az ereimben. Azt hiszi, hogy bármit megtehet és büntetlenül marad?

– Örülök annak, hogy élvezted, de nem úgy látszik mintha ezzel ő is így lenne! Hiszen nem látom, hogy itt lenne veled és többet akarna belőled. Bár tudod, meg tudom érteni! Gondolom rájött felesleges rád vesztegetnie az idejét, nálad csak jobbat találhat. Az előző barátod valószínűleg most sokkal boldogabban él egy másik nő mellett, akit igazán tiszta szívéből szeret és örül, hogy megszabadult tőled! – Azt hiszem ezzel a mondatával elemébe talált. Egy fájdalmas pillantást vetett Sam felé, majd vissza Nessie-re. Mind tudjuk min ment keresztül az idő alatt, mikor Sam elhagyta őt Emily-ért. Úgy gondoltuk mára már túltette magát történteken, de ezek szerint mégsem! Leah testét sűrű remegések tarkították, ami cseppet sem tetszett nekem, főleg, hogy ilyen közel volt Renesmee-hez.

– LEAH ÁLLJ LE! – hallottam Sam hangját, amint Alfa hangon szólt. Most azonban ez sem segített, ugyanis Leah egyre ingerültebb lett, a testét erősebbnél-erősebb rángások uralták. Tudtam mi következik. Leah elindult Nessie felé, a magasba vetette magát és...

Renesmee szemszög

– LEAH ÁLLJ LE! – hallottam Sam hangját, de mintha Leahhoz ez el sem jutott volna. Egyre csak közeledett én pedig felkészültem a támadásra.

Aztán olyan gyorsan, hogy felfogni is lehetetlennek tűnt, Leah felugrott a levegőbe és immáron egy hatalmas, dühödt, mindenre elszánt farkas közeledett felém a magasból...

Egyáltalán nem féltem tőle és attól vajon mi következik most. Tudtam, hogy képes vagyok megvédeni magam, az egyetlen, ami visszatartott az Seth. Neki nem akartam fájdalmat okozni azzal, hogy bántom a nővérét. Viszont hagyni sem fogom magam. Az egész csupán egyetlen pillanat töredéke alatt történt. Miközben a hatalmas, vicsorgó farkas egyre közeledett felém, felkészültem a támadásra. Már csak alig egy méterre volt tőlem, amikor valami hirtelen nekem csapódott és a földre lökött.

Egy pillanatig, nem tudtam, mi történhetett, hiszen Leah még hozzám sem ért. Hangos sikolyok süvítettek fel a szigeten, amitől furcsa szúra fájdalom hatolt a mellkasomba! A hangok irányába kaptam a fejem s először nem láttam semmit, mert a többiek elállták az utat. Sam megszólalt s hanga ideges és ijedt volt egyben.

– Menjetek arrébb, hagyjatok neki teret! Ne mozogj! – Mégis ki ne mozogjon? Mi történt? Az eséstől kicsit kábultan és néhol enyhe fájdalmat érezve álltam fel, hogy megnézzem mi ez az egész. Amikor megpillantottam a földön fekvő személyt, azt hittem elájulok, pedig ez vámpír létemre igen különös dolog lenne.

– Jake!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! – sikítottam. Nem törődve a fájdalommal, ami a bordáimba nyilallt rohantam oda hozzá. Teljesen mozdulatlanul feküdt, a száján vér folyt végig, a szemei ugyan nyitva voltak, de nagyon bágyadtnak látszott.

– Istenem Jake, kérlek, mondj valamit! Mid fáj? – kérdeztem rögtön. Valószínűleg eltörhetett néhány bordája és egy-két elég súlyosnak tűnő felületi sérülése is volt. Egyszerűen elborzasztott a látvány, amit nyújtott.

– Ness... Nessie... – hangja gyenge és erőlködő volt.

– Jake, mégis mi ütött beléd? Hm? – Nem tudtam egyáltalán hozzá nyúlhatok-e. Hogy nem okozok-e azzal még nagyobb problémát, vagy fájdalmat neki.

– Jól va… vagy? – kérdezte nagy nehezen.

– Még hogy én? Én, jól vagyok, de te, istenem Jake, mit tegyek? Kérlek, mondd, meg hogyan segíthetnék? – Kezdtem teljesen kétségbeesni. Tanultam pár dolgot nagyapától, de nem voltam benne biztos, hogy képes vagyok végig csinálni.

– Nem lesz semmi baj, Nessie, hiszen tudod, hogy gyorsan gyógyulok. – próbált nyugtatgatni, de nem járt sikerrel.

– Jesszusom Jacob annyira sajnálom! – Mikor meghallottam Leah hangját, a düh eszeveszett gyorsasággal ködösítette el az elmémet és azonnal a hang irányába fordultam. A többiek kikerekedett és megrémült szemekkel bámultak hol rám, hol pedig az előttem álló Leah-ra.

– Még van merszed idetolni a pofád? – Igaz, hogy már meg tanultam kezelni a képességem, de most valószínűleg, ha akartam volna sem tudtam volna megfékezni a feltörekvő, megállíthatatlan és pusztító erőt, ami pillanatok alatt képes lenne az egész szigetet romhalmazzá tenni. Eddig még sosem éreztem ekkora erőt magamban, nem érdekelt ki van az utamban, és hogy Leah Seth testvére. Csupán egy dolog járt a fejemben, mégpedig az, hogy bántotta Jake-t. Miközben a távolság egyre nagyobb volt köztem és Jake között egyre kisebb lett a Leah és köztem. Míg én egyre csak közeledtem, ő hátrálni próbált.

– Ugyan Leah, te is tudod, hogy feleslegesen próbálkozol, nem menekülsz előlem. – A hangom, még sosem csengett ily fenyegetően, és komolyan.

– Nessie, te is tudod, hogy nem őt akartam bántani – mentegetőzött.

– Engem nem érdekel mit akartál és mit nem, a lényeg, hogy megtetted! – üvöltöttem.

– Ő volt a hülye, amiért eléd ugrott! – ordította a képembe, amitől én csak még mérgesebb lettem. A lángok egyre magasabbra csaptak, miközben Leah szemében is egyre nagyobb félelmet láttam, aminek be kell, hogy valljam, örültem.

– Nessie, kérlek, hagyd őt! – hallottam Seth kérlelő hangját, ám ügyet sem vetettem rá. Leah folyamatosan engem figyelt, azt azonban nem vette észre, hogy sarokba szorítottam. Nem volt hova menekülnie. És hogy még jobban a tudomására hozzam ezt a lángokat körénk vonva, nem volt többé kiút számára.

Még sosem bántottam senkit, de őt most képes lettem volna megölni. Úgy látszik, a Jake iránt érzett szerelmem sokkalta nagyobb és erősebb, mint gondoltam. Leah immáron ismételten farkas alakban állt előttem, nem mintha ezzel bármiféle előnyt szerzett volna magának. Hallottam, hogy a többiek, mind győzködni próbálnak, de rajtam már túlságosan eluralkodott az az énem, amit egész eddig leélt életem során visszaszorítottam. A vörös köd fátyla elfedte a józan ítélő képességemet. A tűz egyre csak közelített felé, amikor a hangos vicsorgások közepette meghallottam azt az egyetlen gyenge és erőlködő hangot, ami nélkül madárszárnyként verdeső szívem már régen halott volna.

– Nessie, kérlek, ne tedd! – Hangja hatására teljesen ledermedtem. Úgy látszik még annak ellenére is, ami történt fontos neki, és mivel nekem meg ő a fontos cselekvőképtelenné váltam. A lángok már épphogy csak pislákoltak, amikor rá néztem Jake-re. Aztán vissza Leah-ra. Jacob még mindig ott feküdt, és próbált erősnek látszani, ám én láttam a meg-megránduló izmokat az arcán. Azonnal oda mentem hozzá.

– Jacob! - Az arcát simogattam miközben fejét az ölembe hajtotta.

– Segítsetek bevinni a szobájába! - mondtam a többieknek, akik pillanatok alatt mellettünk termettek majd óvatosan felemelték őt és bementek vele a házba. Mielőtt én is követtem volna őket, még egy utolsó pillantást vetettem Leah-ra, aki még mindig ott állt, lesújtva az imént történtek miatt.

Miután a fiúk letették Jake-t az ágyra, azonnal oda mentem hozzá és kitisztítottam sebeit, már amennyire tudtam, hiszen a legtöbb már alig látszott. Hogy a bordái normálisan forrhassanak össze fáslival körbe tekertem és immáron tisztán és majdnem egészségesen pihenhetett. Egy pillanatra sem mozdultam mellőle. A fájdalomcsillapító megtette a hatását és hamar elnyomta az álom. Az arca most teljesen nyugodtnak látszott. Már eltelt három óra mikor mocorogni kezdett.

– Nessie, te még mindig itt vagy? - kérdezte meglepetten.

– Igen, persze, hogy itt vagyok. - Már egy ideje nem hagyott nyugodni valami, és mivel már úgy láttam egész jó színben van, megkérdeztem.

– Jake, miért ugrottál elém? – Az arcáról immáron eltűnt a meglepettség, átvette a tanakodás. Vajon mi az, amit ennyire fél elmondani nekem?

– Jake, tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz, és bár nem volt valami jó mostanában a kapcsolatunk elfogadom, a döntsed és azt is, ha szereted Leah-t. Biztosan meg volt az okod rá, amiért nem mondtad el nekem. De felejtsük el az egészet - mondtam.

– Befejezted? - kérdezte, mire én bólintottam.

– Akkor ideje, hogy végre engem is meghallgass – kezdte, miközben két karjával feljebb húzta magát így most már velem szemben foglalt helyet. A köztünk lévő távolság alig volt fél méter.

– Ne mozogj annyit, mert még nem jöttél teljesen rendbe! – utasítottam, mire ő egy hamiskás mosoly kíséretében, egyik kezét gyengéden végig simítva arcomon, így szólt.

– Tetszik, hogy így aggódsz értem. – Már éppen szólásra nyitottam volna a szám, mikor mutató ujját az ajkaimra helyezve megakadályozott benne. Bőrének lágy érintése kellemes bizsergést váltott ki belőlem, amit nagyvalószínűséggel észrevehetett, mert a mosolya még az előbbinél is nagyobb lett.

– Kíváncsi vagy miért ugrottam eléd, amikor Leah meg akart támadni? – Nem szóltam egy szót sem, ám nem is kellett megszólalnom, a szemem elárult mindent.

– A válasz a legegyszerűbb, ami csak létezhet a Világon... Szeretlek! – Először nem tudtam eldönteni, jól hallottam-e amit mondott, vagy csak a képzeletem játszik velem. De ha jól is hallottam, akkor mi van? Azt eddig is tudtam, hogy szeret hisz a legjobb barátok vagyunk, de vajon úgy értette, hogy mint barát szeret, vagy mint én őt?

– Igen ezt tudom, de Jake miért nem változtál át legalább? Nézz magadra szinte az összes bordád eltörött, és a fejed is csupa seb, vagyis csak volt. Meg is hallhattál volna!

– Nessie, azért nem változtam át, mert akkor neked is bajod esett volna.

– Na de… - Ellenkeztem volna még, de ismételten meggátolt a beszédben. Az ujja lassan és harmatgyengén érintette az ajkaimat, miközben végig a szemembe nézett. Már kezdtem reménykedni, hogy talán mégis csak tévedtem és semmi köze sincs Leah-hoz. A szeme csak úgy csillogott, még sosem láttam ilyennek. Épp megszólalt volna, amikor Paul rontott be a szobába, kezében a telefonnal.