Sunbeam (Befejezett): december 2010

FONTOSABB MINT HITTEM

Eszembe jutottak az elmúlt napok gyönyörű pillanatai. Belesajdult a lelkem, amiért most mindettől búcsút kell vennem. Hát ennyi boldog lét jutott nekem Jake-kel? Ezzel fizetek, amiért mindig is tökéletes életem volt, amiért tökéletes család vett körül egy tökéletes házban? Mindenem meg volt, amire az emberek vágynak és most mindent elveszíthetek Kevin miatt. Aztán eszembe jutott, hogy ha saját magam nem is, de a többieket megszabadíthatom ettől a szeméttől. Most talán eléggé el van foglalva a kínzásommal, ahhoz hogy ne vegye észre, mire készülök. Mivel ekkora mértékben még sosem használtam az erőmet nem tudhattam milyen hatással lehet rám, de ha ezzel végezhetek Kevinnel, akkor vállalom a kockázatot. Lili pedig remélem, időben kijut innen. Éreztem amint Kevin próbál megszabadítani a nadrágomtól is és tudtam ez a megfelelő pillanat. Már éreztem is amint a testem egyre melegebb és melegebb s lesz pillanatokon belül izzani kezdtem. Kevin hirtelen felém kapta a tekintetét, karmait szinte a húsomba vájva próbált menekülni a közelemből, de tudtam itt az idő. Vettem egy mély lélegzetet és eltekintve kínzó fájdalmaktól, amik a testemet gyötörték, erősen koncentráltam és olyan gyorsan, hogy Kevin reagálni sem tudott hatalmas lángcsóvák öleltek körül minket. Semmi mást nem hallottam csak Kevin kínokkal teli sikolyát és a házat elemésztő lángok sercegését. Tudtam ki kell tartanom és el kell viselnem akármi is történjék. Hallottam Lili hangját amint az emeletről kiabál és bíznom kellett abban, hogy sikerül megmenekülnie mielőtt az egész ház lenem ég. Pár másodperccel később hallottam egy másik hangot is… Szinte biztos voltam abban, hogy Jake hangját hallom, de azzal nyugtatgattam magam, hogy csak a képzeletem játszik velem. Később hallottam anyut is amint a nevemet kiáltja. Annak ellenére, hogy már szinte mindent felemésztett a tűz Kevin még mindig harcolt és próbált engem is magával rántani, küzdöttem ellene, ahogy csak bírtam, de éreztem, hogy egyre kevesebb erőm marad ő pedig még mindig él. Igazából nem azzal volt a gond, hogy a tűz az én bőrömre is ártalmas lett volna, hanem úgy éreztem minden egyes erőfeszítésemmel egyre gyengébb és gyengébb leszek. Nem tudtam ez a nagy erőkifejtés hatása vagy Kevin egy újabb rejtegetett erejének eredménye, de éreztem, hogy valami történni fog… és nem hiába. Épp, hogy végig futott ez a gondolat a fejemben a bejárati ajtó hatalmas csapódással vágódott ki és rajta belépve megpillantottam Őt, az én farkasomat.

– Nessie! – A hangját nem hallottam, a hatalmas kiáltások és morgások közepette, de minden egyes hangot le tudtam olvasni ajkairól. Ledöbbenve és méreggel teli szemekkel suttogta nevem. Legszívesebben azzal nyugtatgattam volna, hogy nem lesz semmi baj, de ezt még én magam sem hittem el, hiszen minden egyes lélegzetvétel múltával egyre gyengébbnek és gyengébbnek éreztem magam. Mindezek ellenére nem hagyhattam abba, továbbra is koncentrálnom kellett, Kevin és köztem a küzdelem egyre kiélezettebb volt és hiába lángolt már az egész teste egyre erősebbnek éreztem, mintha az én erőmből táplálkozott volna. Lassacskán egyre több ismerős hang szivárgott a tudatomba és rettegtem attól, hogy bármelyikük is a segítségemre siet majd, hisz mind tudjuk, hogy az ő testük nem áll ellen a tűz mardosó lángjainak. Mivel egyetlen másodpercre sem veszthettem el a fejem és folyamatosan Kevinre kellett koncentrálnom, nem állt módomban figyelmeztetni őket. Félszemmel láttam amint Jake próbál átbotorkálni azon a csekélykényi tűzmentes helyen így férkőzve Kevin és az én közelembe. Nem akartam, hogy oda jöjjön és veszélybe kerüljön, nem akartam, hogy Kevin bármily kárt is okozzon benne, így mikor már csak méterek választották el tőlem nem tehettem mást.

– Jake… – A szemében összegyűlt fájdalom mardosott belül, de már döntöttem, ha kell meghalok, de neki élnie kell... – Sajnálom – mondtam végül, majd mielőtt bármit reagálhatott volna becsuktam a szemem és elképzeltem amint tőlem és Kevintől 5 méteres körzetben minden lángra kap és felemészt mindent, amihez csak hozzá ér. Abban a pillanatban amint lelki szemeim előtt láttam az egészet hallottam a házat tartó faszerkezetek roppanását amint végleg megadva magát kettétörik ezzel újabb akadályt állítva Jake és Közém.

– Nessie Neeeee!! – kiáltotta, de erősnek kellett maradnom és nem meghátrálni. Még mindig fogalmam sem volt arról, hogy miképp lehet Kevin ennyire erős, és hogy lehet ennyi képessége illetve mi módon képes ellenállni az enyémnek, de rá kellett jönnöm hogyan tudnám legyőzni. Biztosan van neki is valami gyenge pontja vagy valami, ami képes elpusztítani… és akkor eszembe jutott, abszurd, de talán segíthet.

– Mi van kicsi Nessie? Ideje, hogy rájöjj nincs semmi a tarsolyodban, amivel képes lennél legyőzni engem, se te, se senki más ezen a világon! Hidd el feleslegesen töröd azt a picinyke fejecskédet. – Nem hagytam, hogy a szavai elhomályosítsák a józan gondolkodásomat. Már tudtam mivel győzhetem le, de előtte tudni akartam, hogy ki tette ezt vele, ki változtatta át és egyáltalán mióta az aki. Tán már az első találkozásunknál is vámpír volt?

– Tudod éppenséggel azon gondolkodtam vajon ki változtatott át téged? – A tervem megvalósításához éppenséggel szükségem volt arra, hogy beszéljen, hogy kicsit elterelődjenek a gondolatai és anélkül, hogy ő észrevenné, minél közelebb férkőzhessek hozzá, olyan közel, hogy megérinthessem őt. Nem voltam benne biztos, hogy apám hallja-e most a gondolataimat, de tudatni akartam vele, hogy nagyon szeretem őket és bízzanak bennem. – " Apa kérlek, menjetek el a közelből, vidd innen Jake-t bármi áron! Van egy tervem, de… Apa szeretlek titeket!"

– Nos mivel már szerintem te is belátod legalábbis hamarosan, hogy nem szabadulsz tőlem, talán el is árulhatom neked, ha nagyon szeretnéd. – Minél többet beszéltettem annál közelebb kerültem hozzá és már csak pár lépés választott el tőle.

– Ohh igen nagyon érdekelne, ki volt az aki felfedezte a benned rejlő lehetőségeket.

– Miután Te és kedves barátnőd rejtélyesen eltűntetek a suliból és persze az ölebed is veletek tartott, egyik este találkoztam egy igen furcsa ám figyelemfelkeltő személlyel. Azt mondta rengeteg lehetőség rejlik bennem, amit kár lenne elvesztegetni, szóval nem mintha lett volna választanivalóm beleegyeztem, hogy megmutassa miről is van szó. Aztán hirtelen a nyakamra vetette magát és már csak arra az érzésre emlékszem, amikor a mérge végig égette az ereimet. Végül a fájdalom megszűnt és vele együtt a szívem is megszűnt dobogni. Azt mondta tudja mire vágyom, és megkapom ha okosan használom az ajándékaimat. Először fogalmam sem volt milyen ajándékokról beszél, de aztán… – Abban a pillanatban amint kimondta azt a szót… ajándék tudtam kiről van szó. Csak egy olyan személyt ismerek illetve ismertem, aki ezt a szót használta a fajtánk különleges képességeire és az nem más, mint Aro. Nem volt más hátra, mint véghezvinni a tervem és végleg leszámolni a Volturi összes katonájával hisz amikor Aro átváltoztatta Kevint ő is Volturi katona lett, mint minden a hatalmuk alákerült áldozatuk. Most már csak centik választottak el egymástól és éreztem ez a megfelelő idő, míg Kevin továbbra is csodálatos önmagáról beszélt tenyerem gyengéden vállára tettem, lehunytam a szemem és a Jacobbal töltött hétvégém minden pillanatát lepörgettem magam előtt ezzel is előidézve azt a reakciót Kevintől, amire szükségem volt. A figyelmét immáron elterelte egy sokkal erősebb és irányíthatatlanabb érzés a féltékenység. Máskor biztosra veszem, hogy elszégyelltem volna magam, ha más is szemtanúja lesz ezeknek a jeleneteknek, de most biztosra vettem, hogy ez hatásos lesz. Nem is tévedtem, a számomra eddig láthatatlan pajzs, ami körbe vette őt ezzel is megakadályozva bármily képességet, ami árthatott volna neki érezhetően lehullott. A képek és érzések sorozatát ugyan nem szakíthattam meg egy másodpercre sem, de olyat kellett tennem, amit eddig még nem állt módomban kipróbálni. Egyszerre volt szükségem mind a két képességemre. Megosztott figyelemre volt szükségem. Már csak ez az egy lehetőségem maradt, ha ez nem jön össze… Már kezdtem érezni amint a bőröm izzani kezd és egyre forróbb és forróbb leszek, míg szinte fel nem robbanok. Nagyon mertem remélni, hogy ha kinyitom a szemem Kevinen csakugyan hatni fog és elpusztul végleg. Lassan kinyitottam hát, és amit akkor láttam boldog és egyben kegyetlen mosolyt csalt ajkaimra. Amit azután éreztem nem csak megdöbbentő és félelmetes volt, de irtózatos fájdalommal járt. Nem tudom mi történt csak azt éreztem, hogy a bőröm le akar válni a testemről és kegyetlenül mar valami. A kín elviselhetetlenné vált oly annyira, hogy képtelen voltam tovább Kevinen tartani a kezem így az emlékek sorozata megszakadt és vele együtt bennem is valami… Éreztem, hogy az életerő kiszáll belőlem és egyre mélyebbre és mélyebbre zuhanok a halál vég nélküli bugyrába.

Tudtam, hogy végem és azt, hogy most már valami egészen más világ felé tartok, de két dologban még mindig reménykedtem, mégpedig, hogy Kevin meghalt velem együtt és akkor legalább nem volt hiába a halálom, és az, hogy Jake idővel túl tud majd lépni rajtam és boldog lesz, mert még ha időbe is telt rájöttem, hogy Jake számomra sokkal fontosabb, mint hittem

SZERETLEK!

Az élet azok számára tűnik rövidnek, akik tisztában vannak azzal, hogy egyszer véget ér, a világ egyszer megszűnik számukra létezni. Csak kevesen képesek átérezni, mit is jelent örökre eltűnni.

by Jostein Gaarder