♥Közvélemény kutatás♥

Mivel már többen említettétek, hogy kíváncsiak lennétek a Lili-Paul között kialakult intim együttlétre, szeretném ha a kitett szavazáson eldöntenétek ezt. Köszönöm, Bee

♥ 33. fejezet - Megérzések ♥

MEGÉRZÉSEK

Amint felocsúdtam a döbbenetből azonnal a többiek reakcióit figyeltem, de úgy tűnt észre sem vették. Igazából, ha nem a saját szememmel láttam volna, el sem hinném, hiszen semmi jelét nem adta, hogy lenne itt valaki, nem éreztem a szagát sem. Majd amikor Jake meglátta az aggodalommal teli szemeimet és a rémült arcomat azonnal odajött hozzám és faggatni kezdett.

– Nessie mi történt? Olyan zaklatottnak látszol! – Az arca felvette az aggodalmas vonásokat és láttam rajta valóban megijesztettem, pedig egyáltalán nem állt szándékomban.

– Én csak azt hiszem láttam valakit odakint – feleltem enyhén akadozó hangon mire mindenki felém kapta a fejét és azonnal mellettünk termettek.

– Hogy érted, hogy láttál valakit? – kérdezte apa.

– Az, előbb amikor az erdőt figyeltem, hirtelen elsuhant valaki a ház előtt. Nem tudom ki lehetett az. Nem értem nem éreztem a szagát sem, és ahogy látom ti sem vettetek észre semmit – Mindenki gondolkodóba esett szavaim hallatán. Jake szorosan magához ölelt, aminek hatására kicsit megnyugodtam. Em, Jazz és apa pedig kimentek körülnézni a környéken hátha találnak valami nyomot.

– Kicsim jól vagy? – kérdezte anya. Láttam rajta, hogy leginkább miattam aggódik ezért próbáltam megnyugtatni annak ellenére, hogy én kicsit sem éreztem magam annak.

– Persze anya minden rendben, ne aggódj. – Már eltelt negyed óra, de apuék még mindig nem tértek vissza. Időközben bementünk a nappaliba és leültünk a kanapéra. Én természetesen Jake mellé ültem, aki mindvégig fogta a kezem és gyengéden simogatta azt. El sem tudom mondani mennyire jól esett a közelsége, hogy tudtam akármi is jön ez után, nem vagyok egyedül, hogy ő itt van nekem. Miután fél óra elteltével sem volt semmi hírünk apuék felől az aggodalom szépen lassan kezdett visszaszivárogni belém. Minden egyes zajforrásra oda kaptam a fejem és figyeltem hátha ismét meglátok valamit vagy valakit, de semmi.

– Szépségem nyugodj meg nem lesz semmi baj – mondta Jake. És akkor megjelentek mind a hárman. Em, Jasper és apa.

– Nem járt erre senki, legalábbis nem hagyott egy árva nyomot sem – mondta apu miközben nagyapára nézett aztán tekintete Jake-et fürkészte. Mintha szavak nélkül próbált volna válaszolni egy kimondatlan kérdésre. Hosszan minden egyes lehetőséget végig tárgyaltak, átbeszéltek és végül arra jutottak, hogy mindannyian nyitva tartjuk a szemünket és éberen viselkedünk. Fogalmunk sem volt róla ki lehetett az most, hogy a Volturi nincs a lehetőségek listáján sokkal több eshetőségre kellett felkészülnünk. Másnap reggel ismét suliba kellett mennünk, úgyhogy olyan tizenegy óra körül Jake is haza ment, búcsúzóul egy édes puszit nyomott ajkaimra és hosszas vágyakozó pillantások után beszállt az autójába majd elhajtott. Halk sóhaj után beléptem az ajtón, illetve csak szerettem volna, mert Jasper megakadályozott benne.

– Hát te? – kérdeztem, amikor hirtelen neki ütköztem.

– Látom jócskán elveszted a vámpírképességeidet amikor Jacob közelébe kerülsz – mondta miközben alig bírta vissza fojtani a feltörekvő nevetését.

– Ha-ha-ha igazán vicces Jasper.

– Jó, jó de most komolyan, örülök, hogy végre megvallottátok egymásnak az érzéseiteket, tudod néhanapján igazán nehezen viseltem az elfojtott érzelmeiteket. Most úgymond kicsit megkönnyebbülhettem én is.

– Sajnálom – mondtam igazán röstellve a dolgot.

– Ugyan nem kell ostoroznod magad emiatt, igazán örülök, hogy végre boldog vagy és persze, annak is örülök, hogy Jacob is az.

– Köszönöm. Mit gondolsz aggódnom, kéne, az ismeretlen látogató miatt?

– Nem hiszem, valószínűleg csak körül nézett a környéken, sokan hallanak rólunk főleg most, hogy a Volturi veszte is a mi nevünkhöz kötődik. Sőt leginkább hozzád a négy éves félig ember félig vámpír lányhoz, aki képes volt elbánni egy évszázadok óta létező királyi családdal. Ami engem mondhatni aggaszt egy kicsit az, az, hogy nem hagyott maga után egy nyomot sem, sem egy gyenge szag vagy valami… így sokkal nehezebb lesz a nyomára bukkanni. Na de mindegy most már ne rágódj ezen, szerintem ideje volna lefeküdni, nem gondolod? – kérdezte s a végszóra persze megjelent anyu és apu is.

– Ami azt illeti szerintem is menned kéne – értett egyet apu is. S persze most is, mint már olyan sokszor megpróbálta bevetni a „szigorú apa” vagyok tekintetet, ám ez régebben sem vált be, ellenben nekem egyetlen pillantásom is elég volt s máris levettem a lábáról.

– Rendben apa – egyeztem bele majd egy-egy puszi után felmentem a szobámba. Egy gyors fürdés után befeküdtem az ágyamba ám az álom nem telepedett rám. Most valahogy nem hatott rám megnyugtatóul az üvegfal, ami az erdő sötét és rejtélyes vonulatait tárta a szemem elé. Éppen ellenkezőleg, folyamatosan az az árny lebegett a szemem előtt és néha-néha mintha látni véltem volna ismét. Azzal nyugtattam magam, hogy valószínűleg csak beképzelem magamnak túl sok minden történt mostanság. Eszembe jutottak a Jakkel töltött percek és a szívem ismét boldogsággal telt meg. Aztán felelevenedett a pillanat, amikor az apja ránk nyitott… még mindig kínosan érint a dolog. Ennek ellenére az, ahogyan akkor csókolt… elképesztő hatással volt és van rám még mindig, ha csak eszembe jut. Úgy érzem, mintha nem is a Földön járnék! Az egész testem felhevül, de nem úgy, amikor a képességemet használom, hanem egészen más módon. Az egész testem bizseregni kezd. Ma is, amikor ott állt előttem abban, a bokszerben… jesszusom, annyira örültem, hogy apám nem volt jelen. Ha hallotta volna az, akkor előbukkanó gondolatokat a fejemben kitért volna a hitéből. Magam sem tudom honnan jöttek, de az, az alsó… nagyon remélem, hogy nem vette észre mennyire megbámultam. Igazából láttam már pár srácot hasonló szerelésben vagy fürdőnaciban de, ott akkor abban a pillanatban igazán elkalandoztak a gondolataim, és talán ha nem lép közbe Billy… ááá hogyan is juthatnak ilyesmik eszembe, hiszem még csak nem régen jöttünk össze mit is képzelek, hogy már ilyesmin jár az eszem?…. Remélem apu nem figyelt most rám. Egészen addig, amíg el nem nyomott az álom Jake-re és az előttünk álló örökkévalóságra gondoltam. Talán nem kellett volna…

(Másnap reggel)

Hétórakor ébresztett a vekker, azonnal kipattantam az ágyból és egyenesen a fürdőszobába indultam. Egy gyors fogmosás és fésülködés után elindultam a gardróbba. Felvettem egy fehér csőnadrágot és egy pántnélküli kék felsőt ahhoz pedig egy fehér bolerót. A szobámba érve belebújtam egy tornacipőbe és már indulásra készen rohantam le a konyhába. Szokáshoz híven mindenki ott volt még Jake is és már javában fogyasztotta a reggeliét. Mivel a többiek is jelen voltak csak egy puszit nyomtam az arcára, de mindketten éreztük a benne megbúvó vágyat. Gyorsan bekaptam pár falatot és már indultunk is. Az igazságot megvallva nem voltam valami nyugodt és nem csak az előző napi gondok miatt, hanem mert éppen a suliba igyekeztünk, és ha suli, akkor Kevin. Az is igaz, hogy senkinek sem említettem eme aggályaimat főleg nem Jacobnak hiszen egyébként sem csípi őt, mint most már tudjuk miért, így nem akartam még jobban szítani a haragot. Valamint nagyon reméltem, hogy Kevin sem próbál majd vitát szítani. Jake autójával mentünk, amit ha eddig nem mondtam volna lecserélt és immáron egy Lexus RX-et vezet. Igazán illik hozzá.

A parkolóba beérve láthatóan jócskán megtelt már. Beálltunk az egyik még üres helyre, majd kiszálltunk és kézen fogva elindultunk a bejárat felé. Mondanom sem kell, hogy rengeteg szempár figyelt minket. A legtöbb lány, gyűlölködő pillantásokkal méregette az egymásba fonódott ujjainkat, én pedig büszkén húztam ki magam Jake mellett. Úgy éreztem, hogy én vagyok a legszerencsésebb a világon és ezt a fortyogó lányok is, alátámasztották. Amikor beértünk az első óránkra Jake helyet foglalt az immáron megérkezett Lili mellett, aki a harc utáni napon érkezett haza Forksba, én pedig helyet foglaltam hátul az eddig üres padban. Igazán furcsálltam, hogy nincs itt Kevin, hiszen eddig egyszer sem hiányzott. Aztán az előttem, helyet foglaló lány megszólalt.

– Már két hete nem jár suliba. Nagyjából azóta mióta te sem. – Egy egész rövidke pillanatra elöntött a döbbenet és a meglepettség, de aztán mit sem mondó arccal közöltem.

– Kösz, a felvilágosítást, de nem érdeklődtem Kevin holléte felől – mondtam mire a lány arca gúnyos maszkká merevedett. Az igazat megvallva nem hagyott nyugodni az, amit mondott „Már két hete nem jár suliba.” Vajon mi történhetett? És amit utána mondott… „Nagyjából azóta mióta te sem.” Mi köze lehet Kevin eltűnésének hozzám? Olyan öt perc telhetett el és még mindig az előbbieken töprengtem, amikor a mellettem lévő szék nyikorgására felkaptam a fejem. Kevin egyenesen a szemembe nézett és mintha megpróbált volna kiolvasni belőle valamit.

– Szia Nessie! – köszönt és most is az a letörölhetetlen, bájolgó vigyor terült el az arcán.

– Szia Kevin! – köszöntem én is, majd helyet foglalt és még mindig engem nézett. Kezdtem ismételten kényelmetlenül érezni magam. Ami furcsává tette ezt az az, hogy az utóbbi időben ez mindig így volt, ha a közelembe férkőzött. Félve Jake felé lestem aki, mint sejtettem idegesen méregette Kevin – Nessie párosunkat. Kedves és szerelemmel teli mosollyal próbáltam enyhíteni a haragját, amitől kissé ellazultak a vonásai, ám Kevint továbbra is gyilkos pillantásokkal bombázta. Miközben én Jake-t néztem mindvégig magamon, éreztem Kevin pillantását. Egyre feszültebben vártam a kicsengetést, ami gyötrő lassúsággal közeledett. Még hosszúnak ígérkező negyed óra volt hátra, amikor Kevin ismét megszólított.

– Úgy látszik a haverod ma még mérgesebb, mint általában – A haverod… Ha tudná, hogy már nem egészen úgy áll a helyzet, mint két héttel ezelőtt.

– Már nem a haverom – feleltem s közben félszegen felé pillantottam. Hirtelen fény csillant szemeiben, amit a reménykedés apró villódzásának tudtam be.

– Ennek igazán örülök, azt hiszem sokkal kedvedre valóbb barátokkal is körülvehetnéd magad. – Teljesen tisztában voltam vele, hogy magára céloz.

– Ami azt illeti… Nem azt mondtam, hogy megszakítottam vele a kapcsolatot, csupán már nem haverok vagyunk. – Az arcán átsuhanó felismerés iszonyú gyorsan felváltotta az imént még ragyogó reménysugarakat.

– Szóval azt akarod mondani, hogy sikerült behálóznia téged ennek a suttyónak? – A hangja merő gúny volt és csak úgy sütött belőle a lenézés és a harag. Kissé kezdtem bedühödni, mit képzel magáról? Csak azért, mert egy öntelt tahó, aki azt hiszi bárkit megkaphat, nem beszélhet így Jake-ről! Mindezt, csak azért mert hidegen hagy, na jó éppenséggel nem hagy hidegen, de egyáltalán nem, úgy ahogy Jacob. Sőt folyton feszengek mellette és irtózom, amikor a közelembe kerül. Épp feleltem volna, amikor megszólalt a várva-várt csengő és Jake abban a pillanatban mellettem termett.

– Mehetünk Nessie? – az arca nyugodtságot mímelt, ám én láttam rajta az elfojtott feszültséget.

– Persze. – Majd hátamra dobtam a táskám és egymás keze után kapva elindultunk a következő óránkra, Kevint otthagyva válasz nélkül. Egyre jobban aggaszott ez az egész Kevin dolog. Ugyan az a srác, mint két héttel ezelőtt és mégis más. Olyan mintha… mintha veszedelmesebbé vált volna.

– Min töprengsz ennyire Szépségem? – Jake hangja kijózanítóul hatott rám, ám nem sokáig, hiszen amint a gyönyörű szemeibe néztem, újra elvesztem.

– Semmin. Csak úgy bambultam. – Fogalmam sem volt róla miért, de úgy éreztem nincs itt az ideje annak, hogy megosszam vele a Kevinnel kapcsolatos aggályaimat.

– Milyen órád lesz? – kérdeztem, amolyan téma elterelésként.

– Biológia. És neked?

– Tesi. – mondtam, majd egy kisebb fintor került az arcomra.

– Látom mennyire lelkes vagy cicám, de most el kell válnunk egymástól – mondta olyan csábos mosoly kíséretével, amiért már többször kihagyott a szívem, ám én is felfedeztem a szemeiben villogó szomorúságot, s mi tagadás imponálóan hatott a lelkemre.

– Tudom, akkor óra után találkozunk. – Ajkai közeledtek felém, majd gyengéden elérve az enyémet édes csókkal váltunk el egymástól. A nap további része elég gyorsan telt. Mivel nem volt azon a napon több közös órám Kevinnel, a padban töltött idők nyugalommal teltek, ezt azonban nem mondhatom el a szünetekről. Folyton magamon éreztem a pillantását, de amikor körül néztem mégsem láttam sehol. Az órák után egyenesen haza mentünk és pár szó váltása után a többieket magukra hagyva felmentünk a szobámba.

– Valami baj van? Olyan furcsán viselkedtél ma. – Jake leült az ágyamra és lelkemig hatoló pillantással várta az imént feltett kérdésére a válaszom.

– Nincs semmi baj, csak kicsit feldühítettek Kevin szavai és idegesített, hogy nem tudtam belemondani a képébe azt, hogy szeretlek téged és te sokkal jobb vagy nála és bárkinél – feleltem az igazság egy részét. Leültem szorosan mellé, majd hátra dőltem neki támaszkodva az ágytámlának. Jake az ölembe hajtotta a fejét és közben hosszú perceken keresztül csak néztük egymást, elvesztünk egymás szerelmes tekintetében. Mindvégig a haját simogattam s annyira más volt minden mostani érintés, sokkalta másabb, mint a eddigiek, annyival érzelmesebb volt minden pillantás.

(Pár hónappal később)

A suliban minden rendben volt, leszámítva az egyre kényelmetlenebbé váló Kevin ügyet. Napról-napra egyre különösebb lett az egész. Ami Jake-t illeti, percről-percre jobban szeretjük egymást, és a kapcsolatunk kezd igazán elmélyülni, bensőségesebbé válni. Mivel teljesen tisztában voltunk apám elveivel, ami szexet illeti Jake nem hajlandó eme elveknek ellenszegülni. Ami engem illet, úgy gondolom nem az lényeg házasok vagyunk-e, hanem hogy mennyire szeretjük egymást, és ezt szándékozom Jake tudtára hozni. Biztos vagyok abban, hogy ellenkezni fog és kifogásokat keres majd, de remélem, nem kell majd sokat győzködnöm őt. Nap, mint nap látom milyen szemekkel néz rám és bármennyire is tagadni próbáltam én is egyre nehezebben tudom elviselni a jelenlétét anélkül, hogy ne akarnék az ajkai után kapni, vagy végig simítani a tökéletesen kidolgozott testén, egészen közel kerülni hozzá, a fülébe suttogni hogy akarom őt. Már hónapok teltek el azóta, hogy bevallottuk egymásnak az érzéseinket, és én készen érzem magam arra, hogy a kapcsolatunk egy újabb szintre emelkedjék egy bensőségesebb, érzékibb szintre. Magam is elcsodálkozom mennyire magabiztosabb, és bátrabb vagyok az új képességem megjelenése óta, de örülök neki. Nagyon remélem, hogy Jake nem lesz elutasító velem szemben, mert nem hinném, hogy túl jó hatással lenne az újdonsült önbizalmamra. Ma este Jake átjön hozzánk, azt mondta, van egy meglepetése számomra. Teljesen felvillanyozott ezzel a hírrel, próbáltam Alice-től megtudni, hogy mit tervez, de azt mondta ő nem tud semmit. Ami valószínűleg kicsit sem igaz. Nem neheztelek rá emiatt, hiszen biztos Jake kérte meg őt, hogy ne mondjon nekem semmit. Még két órám volt Jake érkezéséig így elmentem fürödni. Hajat mostam, miután megvoltam a fürdéssel törülközőbe csavartam magam, majd a hatalmas fürdőszobai tükör előtt álltam és a hajammal bíbelődtem. Miután azzal is megvoltam átsétáltam a gardróbomba és azon tűnődtem mit kéne felvennem. Egyáltalán megyünk valahova vagy nem, és ha igen akkor hova? Elegáns ruha kéne vagy bulisabb? Esetleg megteszi egy egyszerűbb, hétköznapibb szerelés is? Itt szakadt el a cérna…

– Alice! – kiáltottam el magam, mire az említett megjelent.

– Nessie már mondtam, hogy nem tudok semmit – kezdte újra.

– Ugyan Alice ne etess ezzel jó? Tudom, hogy Jake kért meg téged erre, de most nem is ezért hívtalak. – Az arca hirtelen a távolba meredt. A jövőt kémlelte.

– Jó rendben, ebben segítek – felelte, pedig még meg sem kértem.

A ruháim közt matatva előhúzott egy egyszerű zöld felsőt – amin a dekoltázs már nem volt olyan szimpla –, majd a kezembe nyomta egy fekete csőnaci társaságában. Akkor ezek szerint nem egy elegáns helyre megyünk… lehet az is, hogy a meglepi egy tárgy. Mosolyogva elvettem tőle a kiválasztott ruhadarabokat, mire ő mit sem szólva kilibbent. Felöltöztem és elindultam lefele a lépcsőn, amikor csengettek. Azonnal az ajtónál teremtem és feltépve az életet jelentő férfitől elválasztó ajtót immáron egymással szemben álltunk.

– Szia! – köszönt, azután beljebb lépett.

– Szia! – köszöntöttem én is, majd éhes szemekkel csodáltam arca tökéletességét. Legszívesebben ajkaira vetettem volna magam, azonban egyes okok miatt csak a kínzó vágyakozás maradt. – Szóval mi lenne, az a meglepi? – kérdeztem csillogó szemekkel, miközben mind bementünk a nappaliba.

– Szóval… – kezdte és közben engem nézett. Láttam rajta iszonyúan élvezi azt, hogy ennyire izgatott vagyok a meglepetése miatt.

– Na Jake nyögd már ki! Légyszi! – bevetettem az angyali pillantásom, aminek sosem tudott ellen állni. Most sem.

– Arra gondoltam elmehetnénk a hétvégén valahova – felelte végre, mire én hirtelen izgatottságomban a nyakába vetettem magam, aztán eszembe jutott nem vagyunk egyedül, és hogy annak ellenére mennyire menni szeretnék közel sem biztos, hogy ezzel apuék is egyet értenek. Így miután elengedtem Jacobot pillantásom apuét kereste, aki teljes nyugalommal és mosollyal az arcán nézett immáron engem és kérdés nélkül bólintott egyet a fejével, ezzel beleegyezését adva az utazásomra Jake-kel. Ennek hatására ismételten fülig érő mosolyra húzódtak ajkaim. Egy hatalmas puszival megköszönve, azonnal Jacob felé fordultam.

– Jajj ez annyira jó! És hova megyünk? – kérdeztem rögtön.

– Ugyan Picilány szerinted az orrodra fogom kötni? – Már jó ideje nem hívott így, de nem zavart, mert most már tisztában voltam azzal, hogy egyáltalán nem tart annak.

(Másnap)

Eljött az utazás napja, a pár ruha, amit magammal viszek már bevan pakolva. Tegnap, amikor elmeséltem Lilinek a híreket a lelkemre kötötte, hogy előtte meglátogatom őt. Így most épp hozzá tartottam. Becsengettem és Lili pillanatokon belül tárt ajtóval behúzott a lakásba.

– Na és tudod már hova mentek? – kérdezte.

– Nem, de nem is lényeges. Az a jó, hogy együtt leszünk kettesben – mondtam és Lili rögtön felismerte azt a különös csengést a hangomban. Hiszen mostanában sűrűn felvetődött köztünk a szex, mint téma. Főleg mióta ő elmesélte mi történt közte és Paul között.

– Óóóó értem már. Akkor ezek szerint hétvégén beveted magad.

– Minden megeshet – feleltem, bár mindketten tudtuk, hogy ha rajtam múlik csodálatos hétvégénk lesz. Nem sokkal később elköszöntem Lilitől és elindultam haza. Gyorsan haza értem a gyorsaságmániámnak köszönhetően. Jake autója már a ház előtt parkolt. Leállítottam az autó motorját, majd kiszálltam, becsaptam az ajtót. Amint kiléptem az autóból ismét az a furcsa érzés fogott el… úgy éreztem, hogy valaki figyel. A tekintetem végig pásztázta a környéket, de sehol sem, láttam egy árva lelket sem. Miután sikerült ismét az egészet a paranoiámra fognom elindultam a bejárat felé…

És akkor a fák között egy ismerős szempárral találkozott a tekintetem.

Jake autója

♥ 32. fejezet - Vallomás ♥

VALLOMÁS

Fogalmam sem volt arról mégis mi a fenét akarhat ilyenkor Jacobtól! Hiszen már elmúlt tizenegy óra. Jacob arcát figyeltem, hogy milyen reakciót vált ki belőle Leah megjelenése, de csak haragot láttam a szemében semmi mást.

– Ne haragudjatok, hogy ilyenkor zavarok, csak…– folytatta volna, de Jake a szavába vágott.

– Mit csak? Még van képed ide jönni azok után, ami történt? – kérdezte, teljesen komoly hangon. Az arca rezzenéstelen volt, de a szemei, a szemeiben erős érzelmek kavarogtak. Leah, vett egy nagy levegőt, majd ránk nézett.

– Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Nem tudom mi ütött belém! Én csak… ne haragudjatok. – Amikor a szemébe néztem, láttam tényleg sajnálja a történteket és hát szó, ami szó nem tudtam rá tovább haragudni. Biztos voltam benne, hogy nehéz lehet itt állni előttünk és bocsánatot kérni, főleg Leahnak aki soha senkitől nem kér bocsánatot a tetteiért.

– Szóval sajnálod? – kérdeztem megerősítésre várva. Eközben Jake mindkét karja a derekam köré fonódott s én boldogan húzódtam közelebb hozzá

– Igen – mondta immáron lehajtott fejjel. Tisztában voltam azzal, egyikük sem számított a reakciómra, de úgy éreztem ezt kell tennem.

– Rendben, felejtsük el! – Hirtelen felkapta a fejét és egyenesen a szemembe nézett. Az arca meglepett volt, testtartása ellazult. Nem úgy, mint a mögöttem álló férfié, akiről anélkül is tudtam mit gondol vagy érez, hogy ránéztem volna.

– Köszönöm, akkor én megyek is, sziasztok – köszönt el, majd nyomban hátat fordított és elment.

– Azt hiszem ideje indulnunk, ha azt akarjuk, hogy időben haza érjek – figyelmeztettem Kedvesem, majd megfordultam. Jake továbbra sem engedte le ölelő karjait. Mikor megláttam az arcát a még mindig rideg maszkot öltött ábrázatát, mást sem akartam, mint nyomban eltűntetni azt. Pillanatokon belül elhessegettem ezeket az érzelmeket majd ismét megjelent az a mosoly mely már annyiszor az őrültbe kergetett. – Mi az? – kérdeztem.

– Tudtam, hogy meg fogsz neki bocsájtani – felelte, majd egyik kezét elvette a derekamról, hogy ujjával lágyan végig simíthasson arcom bal oldalán majd megállt az államnál. Ajkai egyre közelebb és közelebb férkőztek az enyémhez, hogy aztán egy lágy csókot lehelve rájuk boldogság járjon át mindkettőnket.

– Ezt miért kaptam? – kérdeztem még mindig csukott szemekkel. Néha úgy éreztem, még mindig álmodom, és ha kinyitom a szemem felébredek és minden eltűnik. Már azt hittem nem is fog válaszolni, aztán megéreztem forró leheletét amint a fülemhez hajol és így szól.

– Mert szeretlek! – Lassan kinyíltak pilláim s miután magamhoz tértem a kábulatból mit Jacob közelsége okozott, kézen fogva elindultunk az autójához. Kinyitotta előttem az ajtaját, megvárta, míg beszállok, majd be is csukta azt. Megkerülte a járművet és beszállt ő is. Egész úton nem szóltunk egy szót sem, de ezzel nem volt semmi baj, nem az a kínos fajta volt, hanem szavak nélküli kommunikáció. Egy-egy szerelmes és vágyakozó pillantás, egy érintés. Még mielőtt túl közel értünk volna a házhoz kérdeznem kellett tőle valamit.

– Akkor, holnap beszélünk velük?

– Igen. Holnap, olyan hat körül itt leszek. Jönnék előbb is, de Sam azt akarja, hogy nézzünk körül, tudod most, hogy már nincs a Volturi talán néhányuknak eszükbe juthat ellátogatni ide – mondta.

– Rendben, de ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – kértem rögtön s erre az ő arcán egy újabb mosoly jelent meg.

– Ígérem! – Még mielőtt lefordultunk volna a házhoz vezető ösvényre, lágyan megcsókolt, majd minden eddigi gondolatunkat más irányba tereltük. Pillanatok alatt a ház előtt parkoltunk. Jacob kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót.

– Köszönöm! – Gyengéden az alsó ajkamba haraptam. Szemében hirtelen különös fény csillant. Egy szó nélkül elindultunk a bejárati ajtóhoz. Mikor bementünk mindenkit a nappaliban találtunk.

– Sziasztok! – köszöntünk. Apu az órára nézett, majd mosolyogva nyugtázta, hogy kerek tíz perccel hamarabb értem haza. Végigfuttattam a tekintetem mindenkin a szobában, amikor Jasperhez értem furcsa érzés kerített hatalmába. Olyan átható tekintettel vizslatta Jacob, Nessie kettősünket, hogy egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nagyon reménykedtem abban, hogy valami más miatt néz így, de minek is áltassam magam! Mi másért nézne így minket? A gondolatainkat elterelhetjük, de az érzéseinket nem tudjuk irányítani, nem lehet csak úgy elfojtani a bennünk élő szerelem tűzét, amikor csak úgy tartja kedvünk. Az folyamatosan csak lángol és lángol, hogy az ember azt hinné, lassan feléget mindent. Amikor észrevette, hogy még mindig őt nézem egy rövid pillanatig a szemembe nézett majd elfordította a fejét. Akkor abban a pillanatban már biztos voltam benne, hogy tudja. Már csak abban reménykedhettem, hogy kordában tartja a gondolatait és apu előtt titokban marad legalábbis holnapig, amíg én és Jake eléjük nem állunk a dologgal.

Jake nem maradt sokáig, csupán durva egy órát, a búcsúzkodás nem állt másból, mint egy szerelmes pillantás egymás közt és már el is tűnt az ajtó mögött. Mivel egyáltalán nem voltam fáradt, úgy döntöttem ideje lenne vadásznom egyet, ugyanis mostanában nem igazán voltam. Még mielőtt a szavak elhagyták volna ajkaim, apa, Jasper és Emmett jelent meg mellettem.

– Inkább meg sem kérdezem, mit akartok! Menjünk! – mondtam, majd elindultam a hátsó udvar felé, egyenesen az erdőbe. Mindvégig éreztem Jasper fürkésző pillantásait. Apu pedig Jaspert figyelte. Fogalmam sem volt mi járhat a fejében csak reménykedni tudtam, hogy éppen egy vígan szökkenő vérrel teli szarvas és nem én s végképp nem Jacob. Az elején eléggé feszülten figyeltem a gondolataimra, illetve az érzéseimre kisebb - nagyobb sikerekkel. Miután mindannyian átadtuk magunkat az ösztöneinknek egyikük sem figyelt már rám így én is megkönnyebbültem. Mivel nekem van a legkevésbé szükségem ilyen fajta táplálékra én végeztem leghamarabb és egy fán ülve figyeltem a többieket. Miután ők is végeztek elindultunk haza. Alice és anya nem voltak otthon.

– Nagyi, Alice és anya merre vannak? – kérdeztem a konyhában serénykedő Esmet.

– Szia, Kincsem! Alice elrángatta valahova, nagyon fel volt dobódva valami miatt. Tudod milyen Alice! – mosolygott.

– Igen tisztában vagyok vele. Biztosan látott valami új ruhakollekciót és szerezni akar belőle párat – mondtam. Nagyi felém fordult és ismét mosolyra húzódtak ajkai.

– Akkor én most felmennék a szobámba.

– Rendben, menj csak. – Adtam egy puszit az arcára és már a szobámban is voltam. Alvásról szó sem lehetett nem csak azért, mert már reggel őt óra volt, hanem mert ha akartam volna sem tudtam volna. A mai nap sorsdöntő lesz számomra és Jacob számára is. Valamiért nem hagyott nyugodni az, ahogy Esme nagyi bejelentette Alice távollétének okát. Vajon hova mehettek? Most valahogy nem éreztem olyan egyértelműnek a vásárlást. Mindegy inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat így is volt min töprengenem és azokról sem szabadott volna. Próbáltam lefoglalni magam zenét hallgattam, olvastam átnéztem a suliban tanultakat. Ám ezek sem kötöttek le hosszabb ideig. Mikor a sulis feladatok felett ültem eszembe jutott Kevin. Mióta elutaztam nem hallottam róla. Vajon keresett, míg nem voltam itthon? Most, hogy megváltozott a helyzet, mármint Jake és köztem, eléggé kellemetlen lenne, ha továbbra is a nyomomban lenne. Az idő bár lassan, de telt és azon kaptam magam, hogy már elmúlt négy óra. Alice és anya pedig még mindig nem volt itthon. Úgy döntöttem elmegyek és fürdök egyet. Teleengedtem a kádat és elmerültem a habokban. Egy jó órán át csak feküdtem a kádban és próbáltam lejátszani magamban az elkövetkezendő fontos pillanatokat. Még volt fél órám Jake érkezéséig és apu is hamarosan itthon lesz, nagyon remélem anyu is haza keveredik, mert neki is itt kell lennie. Kikászálódtam a vízből és a gardróbomba indultam. Épp levettem volna egy egyszerűbb pólót, amikor Alice megjelent mögöttem, kezében egy ruhának látszó dologgal.

– Szia, Alice! – köszöntem. Arcán fura, mindentudó mosoly jelent meg. Hát persze elfelejtettem, hogy már a mi jövőnket is látja!

– Mondd, hogy apa nem látta! – Ez volt a leginkább foglalkoztató kérdés.

– Nem, szerencsére pont nem volt itthon! – A szeme különleges csillogással volt teli, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy talán van valaki, aki örül, majd ennek az egésznek.

– Köszönöm, hogy nem szóltál róla senkinek – mondtam. Arcocskája hirtelen amolyan " Ez természetes, hisz ismerhetnél már" kifejezést vett fel, s roppantul hálás voltam, nem csak azért amiért tartotta a száját, hanem mert egyszerűen van nekem.

– Na de mivel láttam mit akarsz felvenni, hoztam neked valamit. – Felemelte a kezében tartott valamit.

– Alice biztos vagy benne, hogy ezt kellene felvennem, hiszen csak beszélgetni fogunk – mondtam, bár már a legeslegelején tudtam felesleges bármily kifogást is keresnem már eldöntötte. Így hát elvettem tőle az amúgy szép ruhát és felvettem. Egy fekete ám kicsit sem visszafogott ruháról volt szó. Pánt nélküli és igencsak rövid, de már hozzá szoktam ezekhez. Egy ciklámen színben pompázó cipőt választott hozzá, ami igen csak magas volt. Miután felvettem mindezeket, megfésülködtem, tükörbe néztem és elégedetten fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. S ekkor megszólalt a csengő.

– Majd én nyitom! – hallottam Alice nénikém hangját. Még egy pillantás a tükörbe és nagy levegőt véve elindultam lefelé. Már éreztem azt a megnyugtató kellemes illatot, Jacob illatát. Mikor meghallották, hogy jövök mindenki a lépcső felé fordult. Ott volt mindenki apu és Jake is. Miközben az előttem lévő lépcsőfokok száma egyre csak csökkent, a bennem lévő idegesség és izgalom egyre magasabb szintre emelkedett Annyira jó volt látni a szemeiben villódzó szerelmet és csodálatot, mit valószínűleg az Alice által választott szerelésemnek köszönhettem, hogy az szavakkal kifejezhetetlen.

– Szia Nessie! – Jacob közelebb jött, majd adott egy puszit az arcomra, mint azt mindig mikor találkoztunk, de én éreztem, hogy legszívesebben megölelt volna és szorosan magához húzva arcom helyett ajkaimat csókolta volna.

– Szia! – A pillantásunkkal mindent el tudtunk mondani egymásnak, mindent, amit csak akartunk. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudjuk, megőrülünk egymásért. Apu tekintete elidőzött rajtunk egy ideig, aztán mindenki bement a nappaliba. Jake és én egymás szemébe néztünk, majd elindultunk a többiek után. Apu, anyu, Alice, Jasper az egyik, Rose, Emmett, nagyi és nagyapa pedig a másik kanapén foglaltak helyet. Mikor megálltunk előttük azonnal nekünk szentelték figyelmüket. Egy utolsó biztató pillantás Alice-től, s már éppen megszólaltam volna amikor Jake a kezembe csúsztatta az övét és így szólt.

– Már idejét sem tudom mióta álmodoztam erről a pillanatról, illetve mióta készülök rá, hogy ha egyszer valóra válik mit is kéne mondanom, első sorban neked Edward és Bella – fordult az említettek felé. Tudtam, hogy anyu úgyis hamar megbékél mindezzel, de apu, ő volt az igazi nehéz falat. Kiskorom óta szemtanúja voltam a civódásaiknak, a szópárbajoknak, amiket egymással folytattak és most itt állunk előtte kézen fogva. Nem mondanám, hogy leolvasható lett volna az arcáról mire is gondol éppen és, hogy mit érez, de tisztán kivehető volt a számomra oly érthetetlen félelem. Mitől fél? Hiszen nem történik tragédia, hacsak ő így nem látja Jacobbal való kapcsolatomat. – Szóval, a szigeten történtek egyes dolgok, amik után úgy döntöttem ideje, hogy Nessie is megtudja az igazságot. Elmondtam neki, hogy ő a lenyomatom és nagy örömömre nem volt elutasító velem szemben. Elhiszem, hogy mindez számotokra korainak tűnik, de számomra igen nehéz volt kivárni ezt a négy évet. Na de nem csupán a várakozásról van itt szó, hanem a bizonytalanról. Sosem lehettem biztos abban, hogy viszont fog szeretni. Higgyétek el számomra a legbizarrabb helyzet az, hogy most itt állok előttetek, és arra kérlek benneteket adjátok beleegyezéseteket a kapcsolatunkba, de azt hiszem ti is tudjátok mivel jár ez az egész… – Jacob mindvégig apuék szemébe nézett kicsit sem tartott a reakciójuktól vagy csupán csak remekül titkolta. A kezünket el nem engedtük egész idő alatt.

– Igen pontosan tudjuk, éppen ezért nem vagyok abban biztos, hogy a lányomat ki kéne tenni ilyesfajta megpróbáltatásoknak. Félre ne értsetek, Jacob érzéseivel már jó ideje tisztában vagyunk és mindig is számítottam erre a percre, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar. A szerelem csodálatos érzés – mondta és itt anyára nézett egy pillanatra majd vissza ránk –, de rengeteg szenvedéssel is járhat. Én csak azt nem akarom, hogy szenvedj! – nézett rám. Annyira őszinte volt az aggodalma, hogy eszembe sem jutott neheztelni rá eme szavakért. Akkor abban a pillanatban, amikor hozzám intézett szavai közben rám nézett megértettem az előzőekben látott félelmet a tekintetében. Nem szóltam egy szót sem, pedig úgy éreztem mind azt várják mondjak valamit. Elengedtem Jake kezét és oda mentem apámhoz. Kezeim a nyaka köré fontam és szorosan magamhoz öleltem, úgy, mint régen, mint amikor még kislány voltam. Teljesen elérzékenyültem, hiszen hogyan is gondolhatta akár egy pillanatra is hogy elveszít engem? Én örökké – és ez nálunk szó szerint érthető –, vele és a többiekkel maradok, csupán még egy személy helyet kapott a szívemben, méghozzá egy igen előkelő helyet, de attól függetlenül ők maradnak számomra a legbecsesebbek a világon. Fejem a nyakához hajtottam és olyan halkan, hogy emberi füllel akár nem is lehetett volna hallani, beszélni kezdtem.

– Hidd el, hogy mindig szeretni foglak téged és mindenkit, aki most itt van. Sosem hagylak el benneteket. Tudom, hogy te és anya sokat szenvedtetek a szerelmetekért, de hidd el, nekem nem kell majd így éreznem. Nekem itt vagytok ti, akik mindig mellettem lesztek és vigyáztok rám és te is tudod, hogy Jake sosem bántana engem.

– Tudom – mondta. A hangja rekedt volt, mint akinek könnyek szorongatják a torkát. Adtam egy puszit az arcára, és amikor elengedtük egymást s végig néztem a többieken mindenki arcán egyöntetűen meghatódottságot láttam. Megöleltem anyut is majd végül mindenkit. Apu és Jake kezet fogtak. Apu olyan tekintettel meredt rá mintha azt akarná mondani, hogy "Vigyázz rá, mert ha valami baja esik véged"! Szinte hallottam a hangját amint kimondja ezeket és ez mosolyt csalt az ajkaimra.

Immáron megkönnyebbülve vetettük bele magunkat a beszélgetésbe. Esme nagyi készített Jake-nek vacsorát, amit természetesen együtt fogyasztottunk el a többiek társaságában. Később Jake Jasperrel és Emmettel közösen leült valami meccset nézni. Apu és anyu beszélgettek és néha-néha felém és Jacob felé pillantgattak. Alice rajzolgatott valamit bár senkinek sem akarta megmutatni, biztos valami új ruha van készülőben vagy valami hasonló. Épp az üveggel helyettesített falnál álltam s a sötétségbe borult erdőt kémleltem, amikor hirtelen a semmiből egy árny suhant át a fák között.

Nessie ruhája

♥ 31. fejezet - És ismét nyugalom ♥

Tudom, hogy kicsit később, mint szokott, de megérkezett a 31. fejezet. Mivel elég sokan aggódnak azon, hogy az új történetem érkezése miatt ennek vége lesz, azokkal közlöm, hogy szó sincs ilyesmiről, továbbra is hozom ide is a frisseket. Az tény és való, hogy ezentúl csak heti egy frissre számítsatok mivel elkezdődött a suli és itt van a nyakamon az érettségim. Szóval nem is fűznék hozzá többet Jó olvasást!

u.i: Az új történet is hamarosan érkezik mivel a szavazatok alapján vannak, akik kíváncsiak rá.

ÉS ISMÉT NYUGALOM

Miután véget ért a Volturi rémuralma mondanom sem kell, hogy a híre rohamos időn belül elterjedt a mifajtánk között. Egy hét telt el azóta a bizonyos nap óta. A többiek, akik a család segítségére siettek, másnap hazatértek. Persze még mielőtt ez megtörtént volna nagyapa és Elazar szépen kivesézték az új képességemet. Egy héttel ezelőtt, a harc napján a Cullen villában való gyűlésünk alkalmával kerítettek erre sort.

– Nessie, Kincsem meséld már el nekünk, hogy mi volt ez az egész? Úgy értem, mindenki nagyon kíváncsi arra, hogyan vitted véghez ezt a hihetetlen dolgot a Volturival szemben. – Az arca csakugyan kíváncsiságot tükrözött akárcsak a szobában lévő másik huszonöt vámpíré.

– Ami azt illeti fogalmam sincs, hogy hogyan jött ez az egész. A szigeten történt meg először – mondtam. Automatikusan leperegtek előttem az akkori események melyek hatására először lobbantam lángra. Az első pillantásom rögtön apámra esett, aki természetesen most mindennek tanúja volt az én emlékeim által.

– Na, de mégis mikor és mi volt az, ami kiváltotta? – tette fel a leginkább elkerülendő kérdést Elazar.

– Mondhatni kissé kijöttem a sodromból… felidegesítettem magam picit. – Nagyon reméltem, hogy ennyivel beéri mindenki. Nem akartam újra felidézni azt a borzalmas látványt. Láttam, hogy ismét szólásra nyitotta volna a száját, de apu szerencsére más kérdésre terelte a témát, amiért nagyon hálás voltam neki.

– De ahogy látom, már igazán jól bánsz vele. Sokat gyakoroltad? – kérdezte.

– Gyakoroltam párszor, igazából az előidézése az elejétől fogva könnyen ment, az volt nehezebb, hogy lenyugodjak. Aztán meg tanultam máshová is kiterjeszteni és most már pillanatok alatt el is tudom tüntetni – feleltem hálás pillantásokat lövellve felé.

– Mi a helyzet azzal, hogy miközben valósággal lángol a tested, egy karcolást sem ejt rajtad. Ez nagyon érdekes, hiszen ez az egyik dolog, amivel elpusztíthatnak minket – elmélkedett tovább Elazar.

– Igazából nem tudom, mikor először megtörtént mindenki megijedt, és olyan erős hatása volt az egésznek, hogy el is ájultam. Utána viszont már nem fordult elő ilyesmi.

– Ha nem bánod szeretnék neked gratulálni, már jó ideje nem találkoztam ekkora erővel, ha jól belegondolok az utolsó talán Alec és Jane volt. – Elazar elém lépett, majd kezét felém nyújtotta.

– Ugyan, erre semmi szükség! – Teljesen zavarba hozott. Véleményem szerint semmivel sem lettem különlegesebb, mint előtte és nem is akartam, hogy úgy kezeljenek, mintha az lennék.

– Már hogyne lenne? Kimondhatja el rajtad kívül, hogy elbánt a Volturival? – kérdezte hirtelen.

– Hát mi itt mind, hiszen nem egyedül csináltam, ti is segítettetek benne. – S ezt így is gondoltam, nélkülük nem lettem volna képes minderre.

– Édesem, épp ez az, mi vagyunk azok akik nélküled nem mentünk volna semmire. Büszke vagyok rád! – mondta apu majd oda jött és szorosan magához ölelt. Boldogan és a könnyektől fátyolos szemekkel bújtam az édesapám ölelő karjaiba.

– Ahogyan mi is! – állt fel anyám is és vele együtt mindenki, Emmett, Jasper, Alice, Rosalie, nagyi és nagyapa. Mind odajöttek és úgy öleltük egymást. Nem sokkal utána vendégeink hazamentek, még a falka is kivéve Jacobot. Mindketten tudtuk, hogy beszélnünk kell velük, de azt is tudtuk, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat, így nem sokkal a falka távozása után ő is haza ment Billy-hez. Az egész estét a szüleim és a többiek társaságában töltöttem, annyira örültem annak, hogy mind itt vannak velem és egyiküket sem vesztettem el. Igazából haragudnom kellett volna rájuk, amiért átvertek és ki akartak hagyni engem ebből az egészből, de annyira boldog voltam, amiért sikerült végre megszabadulnunk a Volturitól, hogy semmi sem volt fontosabb ennél. Nagyapa és apa egész éjjel az új képességemről faggatóztak, Alice és Rosalie arra voltak kíváncsiak milyen boltokban és butikokban jártunk ottlétünk alatt, anyu és nagyi persze folyton azt kérdezgették, hogyan éreztem magam és nem vagyok-e fáradt. Míg Emmett… hát ő Emmett volt továbbra is, Jasper pedig megállás nélkül figyelte a hangulatomat s bár biztosan azt hitte nem veszem észre, annyira nyilvánvaló volt, hogy ha akartam volna sem kerülhette volna el a figyelmemet. Egyébként sem tudott volna semmit sem leszűrni belőle, mivel semmi mást nem éreztem csak határtalan boldogságot. Csodásak voltak a szigeten eltöltött napok, de még csodásabbak lesznek az elkövetkezendőek. Nagyjából, reggel hat óra lehetett, amikor elmentem lefeküdni anyu és apu unszolására, bár egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Mielőtt nagy nehezen elaludtam Jacobra gondoltam. Igaz semmi olyasmire, ami a szigeten történt, hisz nem szerettem volna, ha apu még idő előtt tudomást szerezne bármiről is. Úgy látszik sokkal jobban elfáradtam, mint ahogyan én azt gondoltam vagy éreztem ugyanis mikor újra kinyitottam a szemem már este kilenc óra volt. Gyorsan kikászálódtam az ágyból és miután megfürödtem és felöltöztem lementem a többiekhez.

– Sziasztok! – köszöntem.

– Szia! – mondták ők.

– Jacob keresett, azt mondta, ha felébredtél hívd fel – adta át üzenetét anyu. A szívem azonnal hevesebb dobogásba kezdett. Nem tehettem róla hiába akartam titkolni az érzéseimet egyszerűen nem ment.

– Rendben anyu köszönöm! – mondtam és azonnal a telefonom után nyúltam, hogy aztán rögtön Jacob számát tárcsázzam. A telefon csak csörgött és csörgött, de senki nem vette fel. Egy pillanat erejéig átsuhant rajtam az aggodalom, de aztán gyorsan elhessegettem, hiszen lehet, hogy csak nincs nála a telefonja. Az ötödik csörgés után úgy döntöttem, inkább megkérem anyuékat engedjenek le La-Pushba.

– Anyu, apu!

– Mond drágám! – Apu és anyu a kanapén ültek, egymás kezét fogva.

– Arra gondoltam esetleg lemennék a rezervátumba. Már rég láttam Billy-t meg aztán Jacob sem veszi fel a telefont és… – Még magyarázkodtam volna egy sort, de apu félbeszakította a feltörekvő szóáradatot.

– Rendben Nessie, menj, de valamelyikünk elvisz téged. – Igazából sokkal jobban szerettem volna egyedül menni, de örültem annak, hogy egyáltalán elengedtek.

– Rendben akkor felszaladok átöltözni és mehetünk is. – Meg sem várva a válaszukat már a szobámban voltam, pontosabban a szoba nagyságú gardróbomban és azon töprengtem mit is vehetnék fel. Végül egy egyszerű sötétkék farmer mellett döntöttem és egy hosszú ujjú ugyancsak kék felsővel párosítottam. Egy röpke tükörbe pillantás után gyorsan belebújtam a tornacipőmbe és máris indulásra készen rohantam le az emeletről.

– Készen vagyok. Ki lesz a sofőröm? – kérdeztem hatalmas mosollyal az arcomon.

– Jasper vállalkozott a feladatra – felelte apu. Pont Jasper bácsi, akit lehetetlen félre vezetni.

– Akkor mehetünk? – jelent meg előttem az említett.

– Persze! – Már éppen kiléptem volna az ajtón, amikor apu utánam szólt.

– Nessie! Szeretném, ha legkésőbb éjfélre itthon lennél – mondta teljesen komoly ábrázattal, majd oda jött és egy puszit nyomott a homlokomra.

– Ígérem – feleltem, majd Jasperrel az oldalamon kisétáltam az ajtón. Az utat gyorsan megtettük, egész úton feszült voltam és egyben nagyon izgatott is, hiszen újra láthatom Jacobot. Az sem könnyítette meg a dolgom, hogy folyton éreztem Jasper vizslató tekintetét. Szinte fellélegeztem, amikor végre elértünk La-Pushba és kiszállhattam az autóból. – Innen már menni fog egyedül is – szólaltam meg.

– Eljöjjek érted, vagy...

– Arra semmi szükség, majd Jake haza visz – mondtam, mire ő egy kedves mosoly után beszállt az autóba és elhajtott. Kifújtam az eddig benntartott levegőt, majd elindultam Jacobék háza felé. Bekopogtam és vártam, hogy valaki ajtót nyisson, de nem igazán hallottam, hogy bárki elindult volna. Mikor a levegőbe szagoltam éreztem Jacob illatát, de hát miért ne érezném, hiszen itt lakik, az egész házat körüllengi az a számomra oly ismerős és kellemes illat. Mivel már ott álltam legalább öt perce az ajtó előtt, ami továbbra is csukva volt, úgy döntöttem megpróbálkozom hátul Jake ablakánál. Mint mindig most is nyitva volt, de a szobában nem láttam senkit. Mégis úgy határoztam, hogy bemászom rajta, és ha nincs is itthon hamarosan úgyis megérkezik, és akkor megvárom. Pillanatok alatt a szobában találtam magam. Leültem az ágyra, és jobban oda figyelve vízcsobogásra lettem figyelmes. A hang a fürdőből jött, így inkább az ágyon maradtam és reménykedtem benne, hogy Jacob van bent és nem Billy. Mikor elhallgatott a vízfolyás a pulzusom az egekbe szökött és izgatottan vártam, hogy belépjen az ajtón. Aztán eszembe jutott az utolsó alkalom, amikor itt voltam… amikor megláttam abban a törülközőben. Nagyon reménykedtem abban, hogy most valamivel több ruha lesz rajta, de ez a remény hamar szertefoszlott. Megjelent a várva várt férfi az ajtóban csupán egyetlen falatnyi bokszerben, ami szorosan rásimult testének azon részeire. Akaratlanul is olyan helyekre tévedt a pillantásom ahova nem kellett volna és hiába volt sötét a szobában minden egyes porcikáját színtisztán láttam. A bokszere hófehér volt, ami a bőrével való kontraszt miatt istenien állt neki. Miután nyeltem egy hatalmasat, ő is észrevett engem, majd az első reakció után, ami a meglepettség volt, azonnal az a csodás mosoly került az arcára, amitől még az én erős vámpírszívem is kihagyott néhány ütemet.

– Nessie! Kiáltotta és gondolkodás nélkül elindult felém. Én már csak azt vettem észre, hogy a levegőben vagyok és Jacob mezítelen forró és hatalmas izmoktól duzzadó testéhez simulok. Annyira jó volt ismét a közelében lenni és a karjaiba bújni, hogy teljesen elvesztettem minden józan gondolatomat, csak ő létezett és az érzések, amiket kiváltott belőlem a jelenléte az érintése, az illata.

– Annyira jó újra látni téged! – mondta kis idő múltával, és ajkait olyan közel engedte a fülemhez, hogy éreztem forró leheletét a bőrömön, amitől teljesen libabőrös lettem.

– El sem tudom mondani, hogy mennyire! – mondtam, majd kibújva az öleléséből mélyen egymás szemébe néztünk, hogy aztán ajkaink forró csókban forrjanak össze. Csókja mintha még édesebb és felemelőbb lett volna, mint pár nappal ezelőtt. Egyszerűen nem bírtunk betelni egymás ajkainak ízlelgetésével egyre csak többet és többet akartam. Miközben csókoltuk egymást kezemmel körülöleltem nyakát, míg ő egyik kezével a tarkómat fogta másikat pedig a csípőmre téve húzott magához egyre közelebb és közelebb, míg a távolság teljesen el nem tűnt kettőnk között, így egymáshoz simulva, mondhatni préselődve álltunk. Teljesen megfeledkezve a külvilágról, még mindig egymást élvezve álldogáltunk a szoba közepén, amikor az ajtó kinyílt mi pedig azonnal szétröppentünk, hogy aztán az ajtóban álló, vagyis inkább ülő Billy-re pillantsunk. Mondanom sem kell, hogy mennyire elszégyelltem magam. Ezt sajnos nem is tudtam véka alá rejteni ugyanis az egész arcom piros színben pompázott.

– Uhm… elnézést fiam, azt hittem egyedül vagy. Majd beszélhetnénk pár szót? – kérdezte miközben végig nézett rajtam, aztán Jake-n és bár próbálta rejteni, de én megláttam a szája szegletében megbúvó mosolyt. Ettől, ha lehet még pirosabb lettem és hát most őszintén gondoljatok bele milyen látványt nyújthattunk. Az állítólagosan két legjobb barát, akik cseppet sem baráti csókok közepette állnak, a fiú szobájának közepén és ráadásul a fiú egy száll bokszerben, míg a lány szorosan hozzá bújva csimpaszkodik a srác nyakába… hát eléggé félreérthetetlen.

– Öhm… rendben egy pillanat is megyek – egyezett bele. Billy ezután távozott.

– Jesszusom, ez nagyon kínos volt – mondtam majd leültem az ágy szélére az arcomat kezembe temetve.

– Ugyan édes… apu örül, hogy végre tisztáztam mindent és szerethetlek téged – vígasztalt azonnal. Elém lépett, majd leguggolt így az arcunk nagyjából egy magasságba került.

– De akkor is, most gondolj bele mi juthatott rögtön az eszébe mikor meglátott minket, hisz alig van rajtad valami! – mutattam a már oly megcsodált ruhadarabjára, erre ő huncut mosolyra húzta ajkait.

– Ne is törődj vele! Amúgy meg van egy olyan érzésem, hogy te sokkalta jobban kielemezted az öltözékemet, mint azt apám tette, úgyhogy…

– Szó sincs ilyesmiről! – Bár tudtam, hogy épp ellenkezőleg történt.

– Aha persze! Na, mindegy én akkor most felkapok valamit, beszélek apámmal, addig te várj meg itt oké? – kérte lágy hangon.

– Rendben – bólintottam rá. Ahogy mondta felkapott egy nadrágot, és még mielőtt kiment volna adott egy röpke ám csodálatos csókot aztán kilépett a szobából. Míg rá vártam, feljebb csúszva az ágyon körbe néztem a szobában. Ismét megakadt a tekintetem azon a közös képen az éjjeli szekrényen. Jó érzéssel töltött el, és arra gondoltam talán minden lefekvés előtt megnézi azt a képet és rám gondol közben, arra milyen jó együtt, boldogan, szerelmesen.

– Min mosolyogsz ennyire gyönyörűm? – Meg sem várva a válaszomat mögém mászott majd karjait átfonva körülöttem az ölébe húzott. Rengeteget beszélgettünk, és csókolóztunk, élveztük egymás társaságát.

– Annyira nehéz volt elterelnem a gondolataimat a szigeten történtekről. Ráadásul Jasper hozott el a rezervátumba… borzalmas volt. Éreztem, hogy folyamatosan engem figyel.

– Elhiszem, hogy nehéz volt, de holnap mindent megbeszélünk velük és elmondjuk, hogy szeretjük egymást és együtt akarunk lenni.

– Oké. Szerinted, hogyan fogják fogadni? – Hiába próbáltam nem így érezni, de tartottam a családom reakciójától, főleg apuétól. Tudom, hogy kedveli Jacobot, de azt is tudom, hogy engem mindenkinél jobban szeret, persze anyuval együtt és nehéz lesz neki elfogadnia azt, hogy felnőttem és máris szerelmes vagyok.

– Bízom abban, hogy megértenek majd minket és nem lesz semmi ellenvetésük. Igazából egyedül apádat kell megnyernünk magunknak – mondta.

– Egyedül? Ugye nem kell bemutatnom az apámat…

– ŐŐŐ azt hiszem nem, elég jól ismerem már… Még beszéltünk egy kicsit, de mivel már elmúlt fél tizenegy, indulni készültünk.

– Hiányozni fogsz! – súgta a fülembe mikor ki akartam lépni az ajtón.

– Holnap látjuk egymást, addig csak kibírod – incselkedtem, bár teljesen tisztában voltam azzal, mit érez, én is ugyan azt éreztem.

– Kitudja! – válaszolta, majd egy utolsó csók és elindultunk az autóhoz. Ám amikor kinyitottam a bejárati ajtót, azonnal megtorpantam.

– Nessie… – Az előttem álló személy tekintete először egyenesen az enyémbe fúródott, majd lefelé haladva megállapodott a derekamon pihenő ölelő kezeken.

– Leah…