♥ 1. fejezet - A kezdet ♥

Sunbeam

Fontosabb mint hittem

A kezdet

A nevem Renesmee Carlie Cullen, de mindenki Nessie-nek hív, amit még Jacobtól kaptam, aki mellesleg a legjobb barátom, de róla majd később! Nemsokára betöltöm a negyedik életévemet… bár ha valaki rám néz, nem épp ezt mondaná!

A Volturi látogatása óta eltelt már majdnem négy év, és mi még mindig itt élünk Forksban. Ennek köszönhetően elég sokat változtam, mára már elértem fejlődésem végső szakaszát. Mostanra már úgy nézek ki, mint egy 17-18 éves. Külsőre, inkább apámra hasonlítok Edward Cullenre a hajam hosszú, majdnem derékig érő és olyan vöröses színű, mint apué, a bőröm fehér, mint a többi vámpíré, de a különbség az, hogy én el tudok pirulni, ami nem éppen a legjobb dolog. Valamint melegebb, mint az átlagembereké, a szemem barna olyan, mint amilyen még anyué volt ember korában, magasságom nem is mondható magasnak hisz csak 165 cm vagyok és igen ebben is anyura ütöttem. A gyors növekedésemnek hátránya pedig, hogy eddig nem nagyon találkoztam emberekkel nagyapán és a La-Pushban élőkön kívül. Aminek az a nagy jelentősége, hogy hamarosan elkezdődik az iskolai tanév és én is a Forks-i suliba, fogok járni! Nagyon izgatott vagyok, de bevallom, van bennem egy kis félelem is. Mi van, ha nem bírom ki a sok ember között és megtámadok valakit? Vagy csak figyelmetlen leszek, és olyat teszek, amit másnak nem kéne látnia? Erről most eszembe jut a múltkori beszélgetésem Jasper bácsikámmal… hisz ő mindig érzi, ha nincs valami rendben!

A szobámban voltam zenét hallgattam, és a suliról gondolkoztam, amikor Jasper bácsi kopogott az ajtómon!

– Gyere – szóltam halkan hisz tudtam, hogy úgyis meghallja, hála a vámpír füleknek.

– Szia Nessie. Minden rendben? Mintha kicsit össze lennél zavarodva… – Hát persze pont ő ne tudná gondoltam magamban.

– Persze minden rendben van. Miért ne lenne? – füllentettem bár tudhattam volna, hogy őt nem tudom átverni, főleg ha az érzéseimről van szó.

– Nessie miért akarsz átverni? Hisz tudhatnád, már hogy ez lehetetlen – mondta miközben mosolyra húzta a száját.

– Mesélj mi az, amitől ennyire tartasz?

– Hát tudod… csak azon gondolkodtam, hogy vajon biztosan jó ötlet-e az, hogy én is iskolába járjak, mint a normális gyerekek? Hisz mi van, ha nem bírok uralkodni magamon? Ti is tudjátok, hogy nagyapán és a Jake-en kívül nem érintkeztem emberekkel és most mégis hagyjátok, hogy annyi ember közé menjek! – tudtam, hogy ő meg fog érteni és reménykedtem, hogy majd ő talán segít, hogy jobban megbízhassak magamban.

– Nessie, bízhatnál kicsit jobban magadban, vagy ha már magadban nem megy, akkor bízz bennünk. Gondolod, megengednénk, hogy odajárj, ha nem lennénk biztosak abban, hogy elég önuralmad van ahhoz, hogy emberek közé menj? Hidd el menni fog! – mondta teljes meggyőződéssel, de nekem még mindig voltak kétségeim.

– Én bízom bennetek, de mi van, ha valami olyat teszek, amit mások előtt nem szabadna? Ha mondjuk, valamit túl gyorsan csinálok, vagy ha valamit túl erősen fogok meg és az szétroppan a kezeim között? Nem hiszem, hogy ezt mások normális dologként fognák fel!

– Ezt már rengetegszer átbeszéltük, és sokat gyakoroltuk azt is hogyan kell emberek között viselkedned. Úgyhogy felejtsd el ezt a butaságot oké? – nem tudtam mit mondjak, de éreztem, hogy segített ez a beszélgetés abban, s most már belevághatok a dologba.

– Rendben. Igyekszem, és köszönöm Jasper bácsi, hogy segítettél! – mondtam vidáman, mert tényleg sokat segített.

– Nincs mit Nessie! Tudod, rám mindig számíthatsz! Szia! – És már ki is ment az ajtón.

Még két nap van az első tanítási napig. Ami miatt igazán vártam az, az volt, hogy talán szerezhetek magamnak barátokat. Nem mintha Jake barátsága nem lenne elég, mert nem így van ő a legjobb barátom a világon, születésem óta ismerem, s mindig velem volt, de jó lenne más emberekkel is megismerkedni. Na de, majd kiderül, két nap múlva mit tartogat nekem még a sors.