♥ 4. fejezet - Első nap a suliban ♥

Első nap a suliban

Egyenesen a titkárságra indultunk, hogy átvehessük a szükséges papírokat, és hogy megkapjuk az órarendjeinket, ami majdnem egyforma volt, tesin és spanyolon kívül minden óránk közös volt, hála apu meggyőző erejének. Már becsengettek, így a folyosókon nem volt senki rajtunk kívül. Mikor odaértünk a titkársághoz Jake illedelmesen bekopogott, majd egy szabad után benyitott. A pult mögött egy harmincas éveiben járó nő ült, haja félhosszú, szőke, enyhén hullámos, szemei kékek, termete az enyémhez hasonló, se nem alacsony se nem magas, mondhatni középtermetű. Ha úgy nézzük, egész csinos persze nem ér fel Rosalie természetfeletti szépségével, de nem panaszkodhat a külsejére. Mikor meglátott minket rögtön mosolyra húzódtak ajkai, nem tudtam, hogy ez szimpla kedvesség volt e vagy ez a mosoly az előttem álló Jacobnak szólt, aki a pulthoz lépett, s így szólt:

– Jó napot asszonyom! Jacob Black vagyok ő pedig Renesmee Cullen, mi vagyunk az új diákok.

– Sziasztok! Oh, igen persze, már vártalak benneteket! Itt vannak a papírok, amiket ki kéne töltenetek, és ez pedig – mutatott a másik kezében lévő papírokra –, Az órarendjeitek! Ja és majdnem elfelejtettem! Ezeket írassátok alá a tanárokkal, hogy megjelentetek az órán! – Elővett két másik papírt és azt is oda rakta a többi mellé.

– Köszönjük szépen asszonyom! Viszlát – mondtuk, majd mindketten elhagytuk a helységet.

– Miután megkaptuk az iratokat leültünk, kitöltöttük őket, majd elindultunk az osztályterem felé. Az első óránk matek volt, megkerestük a termet, majd óvatosan bekopogtam és kinyitottam az ajtót.

– Elnézést kérünk a késésért! Mi vagyunk az új diákok és ki kellett töltenünk pár papírt. – A tanár negyvenes éveiben járhatott, köpcös enyhén kopaszodó férfi volt. Mikor meglátott minket, gyors pillantást vetett mindkettőnkre, majd így szólt:

– Üdvözöllek titeket iskolánkban! A nevem Mr. Harison és én leszek a matek tanárotok. A mostani késésetektől eltekintek, de többet ne forduljon elő rendben? És most pedig kérlek, titeket mutatkozzatok be ti is. Azt hiszem, kezdjük a hölggyel.

– A nevem Renesmee Cullen, de hívjon csak Nessie-nek – mondtam miközben a többiek arcát figyeltem. Mindenki minket nézett, a lányok szemében féltékenységet, gonoszságot láttam, míg a fiúk arcán letörölhetetlen bárgyú vigyor ült. Aztán Jake szólalt meg.

– Az én nevem Jacob Black, a La Push-i rezervátumból jöttem, az ottani suliból iratkoztam át ide. – mikor Jake beszélt ismét a többiekre figyeltem és épp az ellenkezőjét láttam, mint az előbb az én esetemben. Minden lány nyál csorgatva nézett Jake-re amitől furcsa mód felment bennem egy kicsit a pumpa, mellesleg magam sem értettem, hogy miért. Aztán Mr. Harison hangja ébresztett fel elmélkedésemből.

– Köszönjük szépen! Fáradjatok a helyetekre. Jacob te ülj Lili mellé, Nessie te pedig foglalj helyet Kevin mellett. – Mi se szó se beszéd úgy tettünk, ahogyan a tanár kérte. Jake leült Lili mellé én pedig Kevin mellé. Lili kb. fél fejjel volt magasabb nálam, haja barna, vállig érő, testalkatilag vékony, de sportos, arca kedves volt és mikor meglátta Jake-t közeledni arcán enyhe rózsás pír jelent meg. Ezen mosolyognom kellett, valami azt súgta jól ki fogok jönni vele. Ami Kevint illeti, termete magas de nem annyira, mint Jake-é, haja szőkés barna, szemei pedig kékek, sportos testfelépítésű, de izmai Jake-éhez képest nem voltak túl kidolgozottak, mégis valahogy így volt jó. Észrevettem, hogy az alatt az idő alatt is, míg oda értem közös padunkhoz mindvégig engem nézett, le nem vette rólam azokat a hatalmas kék szemeit. Mikor leültem, felém fordult és megszólított.

– Szia! A nevem Kevin Lautner. Te pedig Nessie ugye?

– Igen, Nessie vagyok

– És honnan jöttél? Nem láttalak még a városban.

– Eddig Jacksonville-ben laktam a szüleimmel, de miután ők meghaltak ideköltöztem az unokabátyámhoz és a feleségéhez Edward és Bella Cullenhez.

– Oh, sajnálom! Nem akartalak megbántani! – mondta gyorsan.

– Ugyan nincs semmi baj! Nem a te hibád, nem tudhattad – mondtam, majd egy bátorító mosolyt küldtem felé.

– Akkor is sajnálom! Mivel engesztelhetnélek ki? – kérdezte és közben végig a szemembe nézett. Ajkain megjelent apuéhoz hasonló hamiskás féloldalas mosolya. Mikor megláttam rögtön tudtam, hogy ő lehet a suli legmenőbb sráca, biztos minden lány oda van érte és ő ezt nagyon is élvezi, de ezek mellett egész szimpatikusnak tűnt. Kérdésén mégis elmosolyodtam, majd végül enyhén el is pirultam. Ha tudná, hogy szó sincs olyasmiről, hogy a szüleim halottak, sőt ha tudná, hogy ők sosem fognak meghalni, ahogyan én sem, de mikor éppen szólásra nyitottam volna a számat Mr. Harison szakított félbe.

– Mr. Lautner talán valami gond van?

– Nem Mr. Harison! Minden a legnagyobb rendben. – Miközben Mr. Harisonhoz beszélt, engem nézett és a mondandója végén rám kacsintott. Nem tudtam mit kéne tennem, így zavaromban elfordítottam a fejem és Jake-re néztem, aki mintha dühös lett volna… Vajon mi történhetett? Miről maradtam le? Majd olyan halkan, hogy más ne halhassa megkérdeztem.

– Jake valami baj van? – Mikor meghallotta, hogy megszólítottam hirtelen rám emelte tekintetét, arca abban a pillanatban ellágyult, majd így szólt:

– Nincs semmi baj, ne aggódj Picilány! – Megajándékozott azzal az édes fülig érő mosolyával, de engem nem tudott átverni. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de inkább nem firtattam, ha akarja, úgyis elmondja majd.

A maradék időben a tanárra és a tananyagra figyeltem. Miután kicsengettek Kevin még mielőtt kiment volna a teremből elköszönt és ismét rám kacsintott, amitől kicsit zavarba jöttem, de viszonzásképpen én is köszöntem, majd rá mosolyogtam. Jake rögtön mellettem termett és együtt oda mentünk a tanárhoz, hogy aláírassuk a jelenlétit. Miután ezzel is megvoltunk megnéztük hol lesz a következő óránk. Nekem spanyolom volt Jake-nek pedig tesi. Így ő elment az öltözőbe én pedig bementem a spanyol órámra. Mikor végeztem a fiúöltöző előtt vártam Jake-t, hogy együtt menjünk az ebédlőbe. Igaz én cseppet sem voltam éhes, de mivel Jacob rágta a fülemet, hogy ő már éhen hal és különben is fent kell tartanunk a látszatot így belementem. Az ebédlőben rengetegen voltak, Jake úgy rendesen megpakolta a tálcáját mindenfélével én csak egy almát és egy ásványvizet vettem. Egy üres asztal volt csupán és egy, amelyiknél az a lány ült aki Jake padtársa matekon Lili. Én szívesen ültem volna mellé, de úgy gondoltam előbb megkérdezem Jake mit szeretne

– Jake mit gondolsz, oda ülhetnénk Lilihez? Olyan egyedül van, és különben is nekem nagyon szimpatikus – kérdeztem és reméltem ő is hasonlóan gondolja.

– Persze ha szeretnél, oda ülhetünk. Csak nehogy megint olyan zavarba hozzam, mint mikor matekon mellé ültem – mondta és közben egy hatalmas vigyor terült el az arcán, amitől nekem is nevetnem kellett. Igaza volt Lili tényleg elpirult Jake közelségétől, de meglehet érteni.

– Jól van te nőcsábász, gyere, menjünk akkor oda hozzá! – mondtam és már el is indultunk az asztala felé. Mikor oda értünk Lili elég meglepett arcot vágott, de hamar rendezte arcvonásait és kedvesen ránk mosolygott.

– Szia! A nevem Nessie ő pedig Jake, mint azt már tudod – mondtam, majd mikor megláttam, hogy ismételten elpirul, nem bírtam ki, hogy ne mosolyogjam el magam. – Arra gondoltunk ide ülnénk melléd, ha az neked is megfelel?

– Pe… Persze, nyugodtan üljetek le. – felelte, majd a mellette lévő székekre mutatott. – Na és honnan jöttetek? – kérdezte.

– Én Jacksonville-ből jöttem, ott éltem a szüleimmel, akik már meghaltak így ide költöztem Forksba Edwardhoz és a feleségéhez Bellához, majd nem sokkal rá örökbe fogadtak. Egy ideje itt élek csak magántanulóként, de most úgy döntöttem beiratkozom ide – mondtam a már jól betanult szöveget, de rosszul éreztem magam, hogy hazudtam neki, hiszen már most kedveltem őt, pedig nem is ismertem még.

– Na és te? – kérdezte Jake-től, majd félve rá is pillantott, mire Jacob önelégülten vigyorgott, s így szólt.

– Én La-Pushban lakom az ottani rezervátumi suliból iratkoztam át ide. Na de, mi a helyzet veled? Te mióta laksz Forksban? – kérdezte tőle Jake.

– Én kb. két éve költöztem ide. Előtte Los Angelesben laktam, de mivel apám itt kapott munkát így átköltöztünk ide. De mint látjátok az óta sem tettem szert túl sok barátra! – mondta, láttam, rajta, hogy próbálja vicces dologként beállítani a dolgot, de valójában rossz neki, hogy egyedül van.

– Pedig szerintem nagyon aranyos csaj vagy! Nem értem miért van így! – mondta Jacob, majd rám kacsintott, hát igen ő az én drága Jake-m, a legaranyosabb srác a világon. Mindig tudja, mikor mit kell mondania.

– Oh, köszönöm. Én sem értem, na de mindegy amúgy sincs itt olyan ember, akivel igazán megértethetném magam. Kivéve persze titeket. Ti jó fejnek tűntök. – Kezdett feloldódni a társaságunkban és ennek nagyon örültem.

– Hát igen mi tényleg jó fejek vagyunk. – mondta Jake mire mind a hármunkon egyszerre lett úrrá a nevetés.

– Örülünk, hogy megismertünk Lili, de nekünk mennünk kell. Holnap találkozunk. Szia! – Elköszöntünk, majd kisétáltunk az ebédlőből.

Egyenesen a parkoló felé sétáltunk, miután kiértünk a suli épületéből megdöbbentem. Nem hittem a szememnek, Kevin ott várt rám a kocsimnak dőlve és mikor észrevette, hogy közeledem arcán ismételten az a féloldalas mosolya jelent meg. Nem tudtam mit akarhat, de úgy vettem észre Jake-n, hogy ismételten dühös lett valamiért. Lehet, hogy Kevin az oka? Miket gondolok? Miért lenne féltékeny Jake Kevinre? Eleve nem is lenne miért, hisz még csak egyszer beszélgettünk Kevinnel a másik meg az, hogy mi csak barátok vagyunk, de a legjobbak. Izgatottan vártam mit fog mondani Kevin.

– Szia Nessie! Már vártalak! – Míg hozzám beszélt ajkain folyamatosan csibészes mosolya húzódott. Olyan volt mintha Jake-ről tudomást sem vett volna. Ez cseppet sem tetszett.

– Igen azt látjuk! Mit akarsz? – kérdezte Jake, bár hangsúlyán érezhető volt, hogy nem éppen kedvességből kérdezte.

– Nessie-vel van egy félbe maradt beszélgetésünk! – mondta Kevin, csodálkoztam, hogy egy kicsit sem ijedt be Jake-től aki elég fenyegető testtartásban állt mellettem. Nem értettem mi baja van, de majd később megkérdezem.

– Jake szállj, be nyugodtan az autóba mindjárt megyek én is! – kértem tőle, nem akartam, hogy valami probléma legyen és tudtam, hogy ha én kérem nem fog jelenetet rendezni és be fog ülni a kocsiba. Nem is tévedtem, Jake rám nézett majd így szólt:

– Rendben, de siess! – Majd hirtelen Kevinre kapta szemeit, aki szemrebbenés nélkül állta tekintetét.

– Rendben, egy pillanat az egész! – mondtam, majd amint Jake beült az autóba Kevin beszélni kezdett.

– Ez a srác a fiúd? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, majd fejével a kocsiban ülő Jake felé biccentett.

– Mi? Ja Jake nem, ő nem a fiúm, a legjobb barátom, de miért? - kérdeztem. Először is nem értettem, hogy honnan vette ezt az egészet, hogy Jake és köztem olyan kapcsolat van. A másik pedig egyáltalán miért érdekli ez őt? Mi köze hozzá?

– Ennek örülök! Igazán megkönnyebbültem

– És mégis miért, ha szabad tudnom? – Lehet, azért kérdez ilyeneket, mert tetszem neki? Nem az nem lehet. Mi tetszene neki bennem?

– Mert akkor ezek szerint nincs semmi akadálya annak, hogy kiengeszteljelek a matek órán mondottak miatt. Bár még mindig nem mondtad, hogy hogyan tehetném jóvá! Szóval mivel tehetnék a kedvedre? – Én csak néztem és nem tudtam mit mondhatnék most erre? Mikor látta, hogy keresem a szavakat, de nem találom, újból megszólalt:

– Esetleg eljönnél velem moziba? Megnézhetnénk egy filmet, aztán elmehetnénk kajálni utána. Mit szólsz? – Ajkain ismételten csibészes féloldalas mosolya látszott. Nem tudtam mit feleljek így csak ennyit mondtam:

– Mondtam, már hogy erre semmi szükség! Nem tudhattad ezért nem is haragszom rád! Amúgy meg nem azt mondtam, hogy nincs barátom, hanem hogy Jake nem az. Miből gondolod, hogy attól függetlenül szabad utad van? – Próbáltam kicsit pimasz lenni hátha meggondolja magát és elmegy és nem áll elő többször ilyen badarságokkal, hogy velem akar moziba menni és hasonlók. De a várt hatás nem következett be. Sőt éppen ellenkezőleg, mintha tetszett volna neki ez a helyzet. Ismételten vigyorogni kezdett majd így szólt:

– Ezzel azt akarod mondani, hogy van valakid? - szemöldökét megint felhúzta, de mosolya lankadatlan volt. Volt egy olyan érzésem hogy nem hitte el, amit mondtam.

– Nem nincs, csupán a rögtönzött feltételezésed miatt kérdeztem, nem hiszem, hogy olyan egyértelmű lett volna, mint ahogyan te vetted. – Még mindig próbáltam kicsit bunkó lenni, de semmi reakció, legalábbis semmi olyan, amire én vártam. Kész vége, feladom!

– Nos, akkor? Mi a válaszod? – tette fel újból a kérdést. Nem tudtam mit mondhatnék így egy semleges válasszal álltam elő.

– Még meggondolom! De ha nem gond én most mennék. Szia! – Azzal hátat fordítottam Kevinnek és beszálltam az autómba ahol már Jacob várt rám egy ideje.

– Már itt is vagyok! - Mikor megláttam Jake arcát megijedtem! Még sosem láttam ilyen idegesnek és szomorúnak egyszerre. Nem értettem mi történt. Közben elindultam a parkoló kijárata felé és hazafelé vettem az irányt.

– Igen azt látom! Lehettetek volna gyorsabbak is! – Szemei olyan dühöt sugároztak, hogy mondhatnám azt is, hogy féltem tőle! Ami még sosem fordult elő, eddig még nem viselkedett így, legalábbis az én társaságomban nem!

– Valami baj van Jake? Mi bajod van? Mi rosszat tettem? – tettem fel a legfontosabb kérdéseimet ebben a pillanatban és reméltem megfelelő választ kapok majd rájuk.

– Szóval randizni mész ezzel a bájgúnárral? Hm? – Bájgúnár? Nem értettem mi baja van Jake-nek Kevinnel. Kezdett felmenni bennem a pumpa. Mégis miért beszél velem így?

– Nem mondtam neki igent! Vagy te úgy halottad? Különben is mi bajod van? Nem értelek! Miért lenne az baj neked, ha igent mondtam volna? – Kicsit magasabbra emeltem a hangom, mint általában, de nem tehettem róla Jake teljesen felidegesített.

– Nem, nem mondtad ki konkrétan, de tudom, hogy elmész vele! És azért lenne baj... mert... Csak és kész! Különben meg nem is én vagyok az, akinek baj lesz, hanem apádnak és a többieknek! Szerinted mit fognak hozzá szólni, hogy már rögtön az első napodon randit beszélsz meg valakivel? Főleg hogy az a valaki egy ember? – Ha szemeivel ölni tudott volna, én bizony már halott lennék. Miket gondol rólam ez a srác? Hisz nem ismer? Úgy látszik nagyon nem! Ezekkel a kijelentéseivel igazán megbántott, ami tegyük hozzá eddig még sosem történt meg! Mindig kedves és udvarias volt velem! Nem értem mi ütött belé!

– Tudod mit nem akartam elmenni vele, sehova sem, mert nem érdekel, de most már azért is el fogok menni! Ha tetszik, ha nem megértetted Jacob Black? Tudd, meg hogy most nagyon utállak!! – Mikor kimondtam az utolsó szót Jake arcára mérhetetlen fájdalom ült ki, kicsit meg is sajnáltam, de ebben a pillanatban nem érdekelt. Ő volt az, aki megbántott engem és igen is megérdemelte azt, amit mondtam. Az út hátra levő részében nem szóltunk egymáshoz még csak egymásra sem néztünk.

Mikor megérkeztünk a Cullen villához Jake kiszállt a kocsiból majd átszállt a sajátjába és se szó se beszéd elhajtott. Nem bírtam tovább és éreztem, amint a könnyeim végig gördülnek arcomon. Nem akartam, hogy a többiek lássanak sírni, de sajnos nem tehettem semmit. Még ki sem szálltam az autóból, de már mindenki az ajtóban állt és engem nézett. Mindenki szemében aggódást láttam. Majd amikor gondolom apu kiolvasta a fejemből, hogy mi történt hirtelen nagyon mérges lett és egy állatias morgás tört fel belőle. Anyu próbálta csitítani, de nem járt sok sikerrel, aztán hirtelen oda rohantak hozzám mind a ketten és szorosan magukhoz öleltek. Mikor hozzám értek akaratlanul is lejátszottam nekik mi történt, mire apu még dühösebb lett. Végül már nem tudta őt senki meg állítani, egy pillantás alatt eltűnt az erdőben.

– Anyu, én most felmennék a szobámba, ha nem gond. – Semmi másra nem vágytam abban a pillanatban csak, hogy egyedül lehessek. Nagyon fájt, hogy így bánt velem az, az ember, akit a világon a legjobban szeretek, persze a családom mellett.

– Persze kicsim, menj csak! – Majd felsétáltam az emeletre és az ágyamon feküdve lepörgettem magamban újra és újra a ma történteket és mikor Jake gyilkos tekintetével és fájdalmas szavaival találtam magam szemben a szívem parányira szorult össze, majd végül álomba sírtam magam.

♥ 3. fejezet - Viszontlátni ♥

Viszontlátni

Reggel 6 óra van, alig aludtam valamit, egész este azon töprengtem milyen lesz a mai nap. Gondoltam suli előtt lemegyek, megreggelizek a többiek társaságában, bár tudom, ők nem esznek, és én sem eszem sűrűn emberi táplálékot, de Esme nagyi és anyu kikötötték, hogy a reggeli kötelező! Különben is nagyi olyan nagy szeretettel készítette el nekem minden reggel, hogy nem lett volna szívem visszautasítani. Így hát megfogtam magam és lesétáltam a többiekhez.

– Jó reggelt mindenkinek!

– Jó reggelt! – köszöntött mindenki kórusban.

– Készítettem neked reggelit kicsim, gyere és egyél! Ma fárasztó napod lesz. – Hát igen ő az én drága nagyim. Mindig olyan gondoskodó és annyira szeret mindenkit.

– Köszönöm nagyi, kedves vagy, hogy mindig gondolsz rám – mondtam, és közben kedvesen rámosolyogtam.

– Ugyan kicsim tudod, hogy ez nekem nem fáradság. Örömmel teszem. – Majd visszamosolygott és homlokon puszilt.

Eközben a többiek is körbe ülték az asztalt és engem figyeltek. Igaz már megszoktam, de most valahogy mégis kicsit zavarba hoztak ezzel. Nem tudom miért, hisz minden reggel így zajlik le…

Majd kopogásra lettünk figyelmesek. Azonnal felpattantam és máris nyitottam az ajtót. Tudtam, hogy ki fog mögötte állni. Nem is tévedtem Jake volt az, és mint mindig most is egy hatalmas vigyorral üdvözölt mikor meglátott.

– Szia Nessie! Hát te már fent vagy? És én még azt hittem, hogy korán érkeztem. – A mosolya továbbra sem tűnt el az arcáról. Majd beljebb jött és megölelt.

– Szia Jake! Annyira örülök, hogy itt vagy, de amint látod, korán jöttél, hisz még fel sem öltöztem. Épp most fejeztem be a reggelit. Te reggeliztél már?

– Igen azt látom, hogy még nem vagy felöltözve és a kérdésedre válaszolva nem, még nem reggeliztem – mondta, majd látványosan végig nézett rajtam és elmosolyodott. Nem értettem miért, de hirtelen kínosan éreztem magam. A pizsamám egy rövidnadrágból és egy pántos toppból állt. Hiszen mindig ilyenekben aludtam, mégis most valahogy más volt Jake arckifejezése. Nem értem! Gondolatmenetemből nagyi hangja szakított ki…

– Jacob gyere készítettem neked is reggelit!

– Máris megyek Mrs. Cullen! – majd megfogta a kezem és együtt mentünk vissza a többiekhez.

Miközben Jake reggelizett, végig őt figyeltem. Nem tudom miért, de mintha valami más lett volna rajta. Az öltözékében nem volt semmi furcsa ugyan olyan, mint mindig. Mióta több időt tölt velünk Cullenékkal azóta rá is kiterjedt Alice néni öltöztetős mániája szóval neki is mindig vett valamit. Most egy fehér póló volt, rajta ami eléggé kiemelte bőrének bronz árnyalatát és hatalmas izmait, ez mellé egy fekete hosszú szárú farmert viselt. Egyszerű mégis tökéletes! Atya ég miket gondolok? Hatalmas izmok és tökéletes? Mi van ma velem? Úgy döntöttem inkább felmegyek és felöltözöm.

– Na, jó addig én felmegyek és felöltözöm. Köszönöm a reggelit nagyi! – Majd felálltam és a szobám felé vettem az irányt. Mindeközben éreztem Jake pillantását a hátam mögül.

Mikor felértem rögtön a mosdóba rohantam és megmostam az arcom, hátha segít valamit. Ezután felvettem a már tegnap kikészített ruhákat, kifésültem hajam és hagytam, hogy egyszerűen a hátamra omoljon. Sminkelni nem igazán szoktam maximum egy kis szempillaspirál és szemceruza ennyi, hisz a bőröm makulátlan, sőt mondhatni tökéletes nincs szükségem semmilyen kozmetikai kenceficére azért, hogy a bőröm tündököljön. Miután a tükörben leellenőriztem magam, hogy minden passzol-e összeszedtem a cuccom és elindultam a nappali felé. Jake és a többiek már ott vártak rám. Emmett és Jasper bácsi tv-t néztek, biztos megint valami football meccs, Alice és Rosalie néni nem voltak jelen, így valószínűleg a szobájukban vannak és épp a legújabb terveiket készítik. Anyu és apu ismételten sakkoztak, a többiek szerették mikor apu anyu ellen játszik, mert ő ellene nem tud csalni, hisz nem látja a gondolatait, ha csak anyu úgy nem akarja és hát anyunak nem sűrűn állt ez szándékában, így hát ilyenkor ezek a meccsek eléggé el tudnak húzódni! Nagyapa nem volt itt biztosan a kórházban van már, Jake éppen nagyival beszélgetett valamiről, de amint észrevette, hogy megérkeztem a szemét rám emelte és így szólt:

– Kész vagy? Indulhatunk? – Tekintetét még mindig rajtam tartotta és önfeledten mosolygott közben.

– Igen készen vagyok. Indulhatunk – mondtam, majd mikor el akartam köszönni a családomtól apu szakított félbe.

– Várj kicsim! Nem is akarod tudni, hogy mi a meglepetés? – kérdezte azzal a bizonyos féloldalas mosollyal az arcán, amit anyu annyira szeretett. Hát persze az ajándék, meg is feledkeztem róla…

– DE, DE, DE na, mutassátok! – Annyira izgatott lettem. Vajon mi lehet? Mindig is imádtam a meglepiket és az ajándékokat, nem úgy, mint anyu, aki utálta, ha megleptük… Majd apu hirtelen egy fekete slusszkulcsot húzott elő a zsebéből. Először nem tudtam mit akar ezzel, de aztán, mint derült égből a villámcsapás…

– Egy autó? Ezt nem mondjátok komolyan! Kaptam egy autót? Jesszusom és milyen? Hol van? – Teljesen bezsongtam, el sem hiszem, hogy tényleg vettek nekem egy autót. A csodálkozásom nem azért volt, mert nem lett volna már eddig is rá pénzünk, mert az nálunk sosem gond, de anyuék eddig mindig azt mondták, hogy felesleges hisz úgysem járok, sehova és ha kell, ők vagy más a családból úgyis elvisz, és most mégis kaptam egy autót! Pillanatok alatt a garázsba értem és a többiek követtek. Mikor megláttam azt a csodát, ami ott várt rám és nem találtam szavakat annyira örültem neki.

– Köszönöm! Ez tényleg az enyém? – Még mindig nem tudtam elhinni.

– Igen persze gondoltuk örülni fogsz neki és így legalább mehetsz ezzel a suliba is! Meg aztán tudtuk, hogy már régóta vágytál egy saját kocsira!

– Igen még egyszer nagyon köszönöm! Pont olyan amilyenre vágytam! Honnan tudtátok? – Odamentem apuhoz és megöleltem aztán anyut is és végül mindenkit! Ezek után már csak jó napom lehet.

– Nincs mit drágám! Na de most már induljatok, még elkéstek! – figyelmeztetett anyu.

– Ezzel a csodával? Biztos vagy te ebben? – kérdeztem, de a mosoly még mindig nem tűnt el az arcomról. Nem is tudott volna, mert nagyon boldog voltam.

– Tényleg indulnunk kéne Nessie! Akkor külön menjünk vagy a tiéddel? – kérdezte Jacob de szerintem már tudta a választ.

– Szerinted? Persze hogy együtt megyünk és kipróbáljuk az új autómat! Na, gyere, induljunk! – Jacob rögtön elindult felém, majd mielőtt beült volna az autóba elköszönt a többiektől.

– Akkor mi indulunk! Még egyszer köszönöm. – És már be is szálltam az autóba, hogy elkezdődjön életem egy új és izgalmas része.

– Mi jár a fejedben? – kérdezte Jake.

– Az hogy vajon hogyan fognak minket fogadni az emberek, találok e majd barátokat, és hogy milyen lesz annyi ember között lennem? – Tettem fel a leginkább foglalkoztató kérdéseket, amik a fejemben voltak.

– Jaj, kicsi Nessie, ezeken ne rágódj! Biztosan kedvelni fognak, hiszen téged mindenki szeret. Kedves és okos vagy és nem utolsó sorban nagyon szép is! – Miközben próbált meggyőzni végig engem nézett, éreztem, de amikor azt mondta ’’ nagyon szép is ’’ hirtelen felé kaptam tekintetem, de ő nem szakította meg a szemkontaktust, majd mikor észrevette arcomon megjelenő pírt mosolyra húzta ajkait. Majd folytatta. – Ami engem illet mindenki irigykedni fog rám, amiért olyan mázlista vagyok, hogy ismerlek. Az meg, hogy emberek közé kerülsz, ne rémisszen meg erős vagy én hiszek benned és a többiek is! – Ez volt ez egyik ok, amiért ennyire szerettem Jake-t, mindig bátorságot tudott önteni belém, bízott bennem, ha szomorú voltam ő volt az, aki fel tudott vidítani, folytonos vidámsága mindenkire átragad.

– Ne beszélj már butaságokat! Még hogy féltékenyek lesznek… igen féltékenyek méghozzá a lányok, és amit a többiről mondtál köszönöm, hogy így gondolod és azt is, hogy ismételten sikerült felvidítanod! – mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára örömömben.

– Neked bármit! – mondta, közben fülig érő mosolyra húzta száját, de hangján éreztem komolyan gondolta, amit mondott, és ez meglepő érzéseket váltott ki belőlem. Nem is tudom, hirtelen mintha gyorsabban vert volna az amúgy is gyorsan dobogó szívem… Próbáltam másfelé terelni a beszélgetést.

– És amúgy, hogy érzed magad? Fáradtnak látszol. – És ez tényleg igaz volt, elég megviseltnek nézett ki.

– Jól vagyok, de igaz eléggé fáradt is. Nem aludtam valami sokat az elmúlt három napban. Minden este kint voltam, mivel Sam helyett is én járőröztem, több időt akar Emily-vel tölteni, most, hogy babát várnak – mondta, tekintete mindvégig az utat kémlelte.

– Szegénykém, és még én is traktállak a hülyeségeimmel. Ne haragudj! – mondtam és közben végig simítottam az arcán, ami most is meleg volt, mint mindig, mire ő megfogta a kezem és ott tartotta arcánál s végül belecsókolt a tenyerembe. Mikor ajkai a bőrömhöz értek furcsa bizsergés futott át a testemen. Nem értem mostanában miért történnek ilyen dolgok velem.

– Dehogy haragszom! Rád sosem tudnék! – Ismét boldog mosolyra húzódtak ajkai. Erre én megint elpirultam. Ezt nem hiszem, el mi bajom van?

– Akkor jó! – Aztán arra figyeltem fel, hogy már meg is érkeztünk a suli parkolójába.

– Megérkeztünk – mondtam, majd Jake felé fordultam.

– Akkor menjünk, gyere Picilány! – mondta, aztán kiszállt az autóból megkerülte azt, majd kinyitotta nekem is az ajtót és segített kiszállni. Mikor kiszálltam minden szem ránk szegeződött.

– El ne menj mellőlem! – súgtam olyan halkan, hogy mások nem hallhatták.

– Nyugi, itt vagyok! – mondta, majd biztatóul átkarolt, ami nem, hogy megnyugtatott, hanem még izgatottabb lettem… talán az érintése váltja ki belőlem ezeket, a különös dolgokat?

Elindultunk az iroda felé, mindeközben mindenki minket nézett. Jól kezdődik – gondoltam magamban.

♥ 2. fejezet - Izgalmak ♥

Izgalmak

Vasárnap van, ami azt jelenti, hogy holnap elkezdődik az első tanítási napom. Nagyon izgatott vagyok, és ami a legjobb, Jake is átiratkozott a Forks-i gimnáziumba, így biztos nagyon jó lesz! Már mindent összekészítettem, megvannak a könyveim, amit már bepakoltam a táskámba és betanultam azt is, hogy mit kell mondanom ha, megkérdezik, honnan ismerem Cullenéket, miszerint én vagyok apu, azaz Edward unokahúga, akinek meghaltak a szülei, így Edward és Bella örökbe fogadtak.

– Nessie! – Hallom Alice néni megint bezsongott, valószínűleg össze akarja állítani a holnapi szerelésemet.

– Tudod, hogy akkor is meghallom, ha nem kiabálsz! – Mosolyognom kellett lelkesedésén, bár én is szeretek vásárolni, meg ruhákat próbálgatni, na de Alice nénivel még én sem versenghetek.

– Igen tudom, de annyira izgatott vagyok! El sem hiszem, hogy igazi suliba fogsz menni! Kiválasztottad már hogy mit veszel fel? – Mintha nem látta volna, hogy mit fogok viselni holnap!

– Ezt épp te kérdezed? Úgy teszel, mint aki már nem látta előre… – Ezen nevetnem kellett, mintha nem tudnám, hogy úgyis tudja!

– Na, jó tényleg láttam! Nagyon csini leszel! – Miközben ezt mondta fel-le ugrándozott és önfeledten nevetgélt azon a különleges csilingelő hangján.

– Na és akkor végül is mit fogok felvenni? – Tudtam, hogy örül, amikor ruhákról és öltözködésről van szó én, pedig szerettem neki örömet okozni. E közben ő elindult a gardróbom felé, ami mellesleg akkora volt, mint a szobám, kinyitotta az ajtaját, majd kivett belőle egy fehér csőszáru nadrágot és egy méregzöld, rövid ujjú pólót. Tudta, hogy ez a szín jól kiemeli majd a hajam színét. A nadrág és a póló mellé egy egyszerű fehér tornacipőt rakott.

– Na, kész is! Hogy tetszik? – az arcán akkora vigyor ült, hogy nekem is nevetnem kellett!

– Szuper! Mint mindig. – Hiszen ez igaz volt Alice néni mindig tudta, hogy kinek mi áll jól!

– Örülök, hogy neked is tetszik! Na, akkor én megyek is, légy jó és sok szerencsét a holnaphoz! Jó éjt!

– Alice néni!

– Igen?

– Minden rendben lesz holnap? – Nem szoktam ilyesmire kérni, de most tényleg kíváncsi voltam, mit lát a holnappal kapcsolatban.

– Várj! – Majd a tekintete ködössé vált, mint ilyenkor mindig, aztán arcára széles mosoly került. – Minden a legnagyobb rendben lesz! De most tényleg megyek, mert Jasper már vár! – és azzal ki is ment.

– Köszönöm – mondtam, miután elhagyta a szobámat, de tudtam, hogy úgyis meghallotta.

A ruhákat, amit az imént készített ki drága nénikém ráraktam az egyik székem támlájára, majd összeszedtem az alvó cuccomat és elindultam a fürdőszobámba, s bár nincs szükségem ilyesmikre, hisz a bőröm öntisztító, de én szerettem mikor a meleg víz, ellazítja a testem. Miután végeztem a fürdéssel visszamentem a szobámba. Nem sokkal később anyu és apu jelent meg kézen fogva. Mindig is csodáltam, hogy mennyire szeretik egymást. Anyu mesélte még régebben mennyi mindenen kellett átmenniük azért, hogy együtt lehessenek! Remélem, egyszer én is megtalálom azt a valakit, akivel úgy szerethetjük egymást, mint a szüleim.

– Szia, Kicsim! Jöttünk jó éjt kívánni – mondta anyu, és oda jöttek hozzám, majd leültek az ágyam szélére.

– Sziasztok! Köszönöm, és bár felesleges ezt mondanom, de nektek is jó éjt! – Bár tudtam, ők nem alszanak, hisz az egyetlen, aki alszik ebben a házban, az én vagyok.

– Hogy érzed magad? Izgulsz? – kérdezte anyu és végig az arcomat figyelte, hátha leolvashat róla valamit.

– Jól vagyok, de miért ne lennék? Jó persze kicsit izgatott vagyok, de nagyon várom már és persze, így, hogy Jacob is velem lesz sokkal jobb lesz az egész. – láttam rajtuk a megkönnyebbülést, amiért már nem stresszelek annyit, emiatt de mikor Jake nevét említettem mintha apu halk morgást hallatott volna, de lehet, hogy csak képzelődtem! A vámpírok tudnak egyáltalán képzelődni.

– Ennek örülünk! De most már aludj, reggel korán kell kelned és még vár rád egy meglepetés is! Jó éjt – Miközben ezt mondta összemosolyogtak anyuval. Ilyenkor irigyeltem apu képességét, szívesen meglestem volna, hogy mit titkolnak előlem!

– Akkor mi megyünk is. Szia, drágám. – Megpusziltak mindketten, majd kisétáltak.

Ez szuper! Nem elég hogy izgulok a suli miatt, de most még attól is izgatott vagyok, hogy vajon mi lehet a meglepetés! Ráadásul holnap láthatom Jake-t is hisz már vagy három napja nem találkoztunk, mert járőröznie kellett. Jó, tudom három nap nem hosszú idő, de már megszoktam, hogy mindig itt van velem, és együtt töltjük az időt, mindig együtt megyünk vadászni is, és folyton hülyülünk. Ő az én legjobb barátom az én farkasom. Miközben Jake-re gondoltam szép lassan elnyomott az álom.

♥ 1. fejezet - A kezdet ♥

Sunbeam

Fontosabb mint hittem

A kezdet

A nevem Renesmee Carlie Cullen, de mindenki Nessie-nek hív, amit még Jacobtól kaptam, aki mellesleg a legjobb barátom, de róla majd később! Nemsokára betöltöm a negyedik életévemet… bár ha valaki rám néz, nem épp ezt mondaná!

A Volturi látogatása óta eltelt már majdnem négy év, és mi még mindig itt élünk Forksban. Ennek köszönhetően elég sokat változtam, mára már elértem fejlődésem végső szakaszát. Mostanra már úgy nézek ki, mint egy 17-18 éves. Külsőre, inkább apámra hasonlítok Edward Cullenre a hajam hosszú, majdnem derékig érő és olyan vöröses színű, mint apué, a bőröm fehér, mint a többi vámpíré, de a különbség az, hogy én el tudok pirulni, ami nem éppen a legjobb dolog. Valamint melegebb, mint az átlagembereké, a szemem barna olyan, mint amilyen még anyué volt ember korában, magasságom nem is mondható magasnak hisz csak 165 cm vagyok és igen ebben is anyura ütöttem. A gyors növekedésemnek hátránya pedig, hogy eddig nem nagyon találkoztam emberekkel nagyapán és a La-Pushban élőkön kívül. Aminek az a nagy jelentősége, hogy hamarosan elkezdődik az iskolai tanév és én is a Forks-i suliba, fogok járni! Nagyon izgatott vagyok, de bevallom, van bennem egy kis félelem is. Mi van, ha nem bírom ki a sok ember között és megtámadok valakit? Vagy csak figyelmetlen leszek, és olyat teszek, amit másnak nem kéne látnia? Erről most eszembe jut a múltkori beszélgetésem Jasper bácsikámmal… hisz ő mindig érzi, ha nincs valami rendben!

A szobámban voltam zenét hallgattam, és a suliról gondolkoztam, amikor Jasper bácsi kopogott az ajtómon!

– Gyere – szóltam halkan hisz tudtam, hogy úgyis meghallja, hála a vámpír füleknek.

– Szia Nessie. Minden rendben? Mintha kicsit össze lennél zavarodva… – Hát persze pont ő ne tudná gondoltam magamban.

– Persze minden rendben van. Miért ne lenne? – füllentettem bár tudhattam volna, hogy őt nem tudom átverni, főleg ha az érzéseimről van szó.

– Nessie miért akarsz átverni? Hisz tudhatnád, már hogy ez lehetetlen – mondta miközben mosolyra húzta a száját.

– Mesélj mi az, amitől ennyire tartasz?

– Hát tudod… csak azon gondolkodtam, hogy vajon biztosan jó ötlet-e az, hogy én is iskolába járjak, mint a normális gyerekek? Hisz mi van, ha nem bírok uralkodni magamon? Ti is tudjátok, hogy nagyapán és a Jake-en kívül nem érintkeztem emberekkel és most mégis hagyjátok, hogy annyi ember közé menjek! – tudtam, hogy ő meg fog érteni és reménykedtem, hogy majd ő talán segít, hogy jobban megbízhassak magamban.

– Nessie, bízhatnál kicsit jobban magadban, vagy ha már magadban nem megy, akkor bízz bennünk. Gondolod, megengednénk, hogy odajárj, ha nem lennénk biztosak abban, hogy elég önuralmad van ahhoz, hogy emberek közé menj? Hidd el menni fog! – mondta teljes meggyőződéssel, de nekem még mindig voltak kétségeim.

– Én bízom bennetek, de mi van, ha valami olyat teszek, amit mások előtt nem szabadna? Ha mondjuk, valamit túl gyorsan csinálok, vagy ha valamit túl erősen fogok meg és az szétroppan a kezeim között? Nem hiszem, hogy ezt mások normális dologként fognák fel!

– Ezt már rengetegszer átbeszéltük, és sokat gyakoroltuk azt is hogyan kell emberek között viselkedned. Úgyhogy felejtsd el ezt a butaságot oké? – nem tudtam mit mondjak, de éreztem, hogy segített ez a beszélgetés abban, s most már belevághatok a dologba.

– Rendben. Igyekszem, és köszönöm Jasper bácsi, hogy segítettél! – mondtam vidáman, mert tényleg sokat segített.

– Nincs mit Nessie! Tudod, rám mindig számíthatsz! Szia! – És már ki is ment az ajtón.

Még két nap van az első tanítási napig. Ami miatt igazán vártam az, az volt, hogy talán szerezhetek magamnak barátokat. Nem mintha Jake barátsága nem lenne elég, mert nem így van ő a legjobb barátom a világon, születésem óta ismerem, s mindig velem volt, de jó lenne más emberekkel is megismerkedni. Na de, majd kiderül, két nap múlva mit tartogat nekem még a sors.