♥ 32. fejezet - Vallomás ♥

VALLOMÁS

Fogalmam sem volt arról mégis mi a fenét akarhat ilyenkor Jacobtól! Hiszen már elmúlt tizenegy óra. Jacob arcát figyeltem, hogy milyen reakciót vált ki belőle Leah megjelenése, de csak haragot láttam a szemében semmi mást.

– Ne haragudjatok, hogy ilyenkor zavarok, csak…– folytatta volna, de Jake a szavába vágott.

– Mit csak? Még van képed ide jönni azok után, ami történt? – kérdezte, teljesen komoly hangon. Az arca rezzenéstelen volt, de a szemei, a szemeiben erős érzelmek kavarogtak. Leah, vett egy nagy levegőt, majd ránk nézett.

– Csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Nem tudom mi ütött belém! Én csak… ne haragudjatok. – Amikor a szemébe néztem, láttam tényleg sajnálja a történteket és hát szó, ami szó nem tudtam rá tovább haragudni. Biztos voltam benne, hogy nehéz lehet itt állni előttünk és bocsánatot kérni, főleg Leahnak aki soha senkitől nem kér bocsánatot a tetteiért.

– Szóval sajnálod? – kérdeztem megerősítésre várva. Eközben Jake mindkét karja a derekam köré fonódott s én boldogan húzódtam közelebb hozzá

– Igen – mondta immáron lehajtott fejjel. Tisztában voltam azzal, egyikük sem számított a reakciómra, de úgy éreztem ezt kell tennem.

– Rendben, felejtsük el! – Hirtelen felkapta a fejét és egyenesen a szemembe nézett. Az arca meglepett volt, testtartása ellazult. Nem úgy, mint a mögöttem álló férfié, akiről anélkül is tudtam mit gondol vagy érez, hogy ránéztem volna.

– Köszönöm, akkor én megyek is, sziasztok – köszönt el, majd nyomban hátat fordított és elment.

– Azt hiszem ideje indulnunk, ha azt akarjuk, hogy időben haza érjek – figyelmeztettem Kedvesem, majd megfordultam. Jake továbbra sem engedte le ölelő karjait. Mikor megláttam az arcát a még mindig rideg maszkot öltött ábrázatát, mást sem akartam, mint nyomban eltűntetni azt. Pillanatokon belül elhessegettem ezeket az érzelmeket majd ismét megjelent az a mosoly mely már annyiszor az őrültbe kergetett. – Mi az? – kérdeztem.

– Tudtam, hogy meg fogsz neki bocsájtani – felelte, majd egyik kezét elvette a derekamról, hogy ujjával lágyan végig simíthasson arcom bal oldalán majd megállt az államnál. Ajkai egyre közelebb és közelebb férkőztek az enyémhez, hogy aztán egy lágy csókot lehelve rájuk boldogság járjon át mindkettőnket.

– Ezt miért kaptam? – kérdeztem még mindig csukott szemekkel. Néha úgy éreztem, még mindig álmodom, és ha kinyitom a szemem felébredek és minden eltűnik. Már azt hittem nem is fog válaszolni, aztán megéreztem forró leheletét amint a fülemhez hajol és így szól.

– Mert szeretlek! – Lassan kinyíltak pilláim s miután magamhoz tértem a kábulatból mit Jacob közelsége okozott, kézen fogva elindultunk az autójához. Kinyitotta előttem az ajtaját, megvárta, míg beszállok, majd be is csukta azt. Megkerülte a járművet és beszállt ő is. Egész úton nem szóltunk egy szót sem, de ezzel nem volt semmi baj, nem az a kínos fajta volt, hanem szavak nélküli kommunikáció. Egy-egy szerelmes és vágyakozó pillantás, egy érintés. Még mielőtt túl közel értünk volna a házhoz kérdeznem kellett tőle valamit.

– Akkor, holnap beszélünk velük?

– Igen. Holnap, olyan hat körül itt leszek. Jönnék előbb is, de Sam azt akarja, hogy nézzünk körül, tudod most, hogy már nincs a Volturi talán néhányuknak eszükbe juthat ellátogatni ide – mondta.

– Rendben, de ígérd meg, hogy vigyázol magadra! – kértem rögtön s erre az ő arcán egy újabb mosoly jelent meg.

– Ígérem! – Még mielőtt lefordultunk volna a házhoz vezető ösvényre, lágyan megcsókolt, majd minden eddigi gondolatunkat más irányba tereltük. Pillanatok alatt a ház előtt parkoltunk. Jacob kiszállt, majd kinyitotta nekem az ajtót.

– Köszönöm! – Gyengéden az alsó ajkamba haraptam. Szemében hirtelen különös fény csillant. Egy szó nélkül elindultunk a bejárati ajtóhoz. Mikor bementünk mindenkit a nappaliban találtunk.

– Sziasztok! – köszöntünk. Apu az órára nézett, majd mosolyogva nyugtázta, hogy kerek tíz perccel hamarabb értem haza. Végigfuttattam a tekintetem mindenkin a szobában, amikor Jasperhez értem furcsa érzés kerített hatalmába. Olyan átható tekintettel vizslatta Jacob, Nessie kettősünket, hogy egy pillanatra megállt bennem az ütő. Nagyon reménykedtem abban, hogy valami más miatt néz így, de minek is áltassam magam! Mi másért nézne így minket? A gondolatainkat elterelhetjük, de az érzéseinket nem tudjuk irányítani, nem lehet csak úgy elfojtani a bennünk élő szerelem tűzét, amikor csak úgy tartja kedvünk. Az folyamatosan csak lángol és lángol, hogy az ember azt hinné, lassan feléget mindent. Amikor észrevette, hogy még mindig őt nézem egy rövid pillanatig a szemembe nézett majd elfordította a fejét. Akkor abban a pillanatban már biztos voltam benne, hogy tudja. Már csak abban reménykedhettem, hogy kordában tartja a gondolatait és apu előtt titokban marad legalábbis holnapig, amíg én és Jake eléjük nem állunk a dologgal.

Jake nem maradt sokáig, csupán durva egy órát, a búcsúzkodás nem állt másból, mint egy szerelmes pillantás egymás közt és már el is tűnt az ajtó mögött. Mivel egyáltalán nem voltam fáradt, úgy döntöttem ideje lenne vadásznom egyet, ugyanis mostanában nem igazán voltam. Még mielőtt a szavak elhagyták volna ajkaim, apa, Jasper és Emmett jelent meg mellettem.

– Inkább meg sem kérdezem, mit akartok! Menjünk! – mondtam, majd elindultam a hátsó udvar felé, egyenesen az erdőbe. Mindvégig éreztem Jasper fürkésző pillantásait. Apu pedig Jaspert figyelte. Fogalmam sem volt mi járhat a fejében csak reménykedni tudtam, hogy éppen egy vígan szökkenő vérrel teli szarvas és nem én s végképp nem Jacob. Az elején eléggé feszülten figyeltem a gondolataimra, illetve az érzéseimre kisebb - nagyobb sikerekkel. Miután mindannyian átadtuk magunkat az ösztöneinknek egyikük sem figyelt már rám így én is megkönnyebbültem. Mivel nekem van a legkevésbé szükségem ilyen fajta táplálékra én végeztem leghamarabb és egy fán ülve figyeltem a többieket. Miután ők is végeztek elindultunk haza. Alice és anya nem voltak otthon.

– Nagyi, Alice és anya merre vannak? – kérdeztem a konyhában serénykedő Esmet.

– Szia, Kincsem! Alice elrángatta valahova, nagyon fel volt dobódva valami miatt. Tudod milyen Alice! – mosolygott.

– Igen tisztában vagyok vele. Biztosan látott valami új ruhakollekciót és szerezni akar belőle párat – mondtam. Nagyi felém fordult és ismét mosolyra húzódtak ajkai.

– Akkor én most felmennék a szobámba.

– Rendben, menj csak. – Adtam egy puszit az arcára és már a szobámban is voltam. Alvásról szó sem lehetett nem csak azért, mert már reggel őt óra volt, hanem mert ha akartam volna sem tudtam volna. A mai nap sorsdöntő lesz számomra és Jacob számára is. Valamiért nem hagyott nyugodni az, ahogy Esme nagyi bejelentette Alice távollétének okát. Vajon hova mehettek? Most valahogy nem éreztem olyan egyértelműnek a vásárlást. Mindegy inkább elhessegettem ezeket a gondolatokat így is volt min töprengenem és azokról sem szabadott volna. Próbáltam lefoglalni magam zenét hallgattam, olvastam átnéztem a suliban tanultakat. Ám ezek sem kötöttek le hosszabb ideig. Mikor a sulis feladatok felett ültem eszembe jutott Kevin. Mióta elutaztam nem hallottam róla. Vajon keresett, míg nem voltam itthon? Most, hogy megváltozott a helyzet, mármint Jake és köztem, eléggé kellemetlen lenne, ha továbbra is a nyomomban lenne. Az idő bár lassan, de telt és azon kaptam magam, hogy már elmúlt négy óra. Alice és anya pedig még mindig nem volt itthon. Úgy döntöttem elmegyek és fürdök egyet. Teleengedtem a kádat és elmerültem a habokban. Egy jó órán át csak feküdtem a kádban és próbáltam lejátszani magamban az elkövetkezendő fontos pillanatokat. Még volt fél órám Jake érkezéséig és apu is hamarosan itthon lesz, nagyon remélem anyu is haza keveredik, mert neki is itt kell lennie. Kikászálódtam a vízből és a gardróbomba indultam. Épp levettem volna egy egyszerűbb pólót, amikor Alice megjelent mögöttem, kezében egy ruhának látszó dologgal.

– Szia, Alice! – köszöntem. Arcán fura, mindentudó mosoly jelent meg. Hát persze elfelejtettem, hogy már a mi jövőnket is látja!

– Mondd, hogy apa nem látta! – Ez volt a leginkább foglalkoztató kérdés.

– Nem, szerencsére pont nem volt itthon! – A szeme különleges csillogással volt teli, amiből arra a következtetésre jutottam, hogy talán van valaki, aki örül, majd ennek az egésznek.

– Köszönöm, hogy nem szóltál róla senkinek – mondtam. Arcocskája hirtelen amolyan " Ez természetes, hisz ismerhetnél már" kifejezést vett fel, s roppantul hálás voltam, nem csak azért amiért tartotta a száját, hanem mert egyszerűen van nekem.

– Na de mivel láttam mit akarsz felvenni, hoztam neked valamit. – Felemelte a kezében tartott valamit.

– Alice biztos vagy benne, hogy ezt kellene felvennem, hiszen csak beszélgetni fogunk – mondtam, bár már a legeslegelején tudtam felesleges bármily kifogást is keresnem már eldöntötte. Így hát elvettem tőle az amúgy szép ruhát és felvettem. Egy fekete ám kicsit sem visszafogott ruháról volt szó. Pánt nélküli és igencsak rövid, de már hozzá szoktam ezekhez. Egy ciklámen színben pompázó cipőt választott hozzá, ami igen csak magas volt. Miután felvettem mindezeket, megfésülködtem, tükörbe néztem és elégedetten fújtam ki az eddig bent tartott levegőt. S ekkor megszólalt a csengő.

– Majd én nyitom! – hallottam Alice nénikém hangját. Még egy pillantás a tükörbe és nagy levegőt véve elindultam lefelé. Már éreztem azt a megnyugtató kellemes illatot, Jacob illatát. Mikor meghallották, hogy jövök mindenki a lépcső felé fordult. Ott volt mindenki apu és Jake is. Miközben az előttem lévő lépcsőfokok száma egyre csak csökkent, a bennem lévő idegesség és izgalom egyre magasabb szintre emelkedett Annyira jó volt látni a szemeiben villódzó szerelmet és csodálatot, mit valószínűleg az Alice által választott szerelésemnek köszönhettem, hogy az szavakkal kifejezhetetlen.

– Szia Nessie! – Jacob közelebb jött, majd adott egy puszit az arcomra, mint azt mindig mikor találkoztunk, de én éreztem, hogy legszívesebben megölelt volna és szorosan magához húzva arcom helyett ajkaimat csókolta volna.

– Szia! – A pillantásunkkal mindent el tudtunk mondani egymásnak, mindent, amit csak akartunk. Nem kellettek szavak ahhoz, hogy tudjuk, megőrülünk egymásért. Apu tekintete elidőzött rajtunk egy ideig, aztán mindenki bement a nappaliba. Jake és én egymás szemébe néztünk, majd elindultunk a többiek után. Apu, anyu, Alice, Jasper az egyik, Rose, Emmett, nagyi és nagyapa pedig a másik kanapén foglaltak helyet. Mikor megálltunk előttük azonnal nekünk szentelték figyelmüket. Egy utolsó biztató pillantás Alice-től, s már éppen megszólaltam volna amikor Jake a kezembe csúsztatta az övét és így szólt.

– Már idejét sem tudom mióta álmodoztam erről a pillanatról, illetve mióta készülök rá, hogy ha egyszer valóra válik mit is kéne mondanom, első sorban neked Edward és Bella – fordult az említettek felé. Tudtam, hogy anyu úgyis hamar megbékél mindezzel, de apu, ő volt az igazi nehéz falat. Kiskorom óta szemtanúja voltam a civódásaiknak, a szópárbajoknak, amiket egymással folytattak és most itt állunk előtte kézen fogva. Nem mondanám, hogy leolvasható lett volna az arcáról mire is gondol éppen és, hogy mit érez, de tisztán kivehető volt a számomra oly érthetetlen félelem. Mitől fél? Hiszen nem történik tragédia, hacsak ő így nem látja Jacobbal való kapcsolatomat. – Szóval, a szigeten történtek egyes dolgok, amik után úgy döntöttem ideje, hogy Nessie is megtudja az igazságot. Elmondtam neki, hogy ő a lenyomatom és nagy örömömre nem volt elutasító velem szemben. Elhiszem, hogy mindez számotokra korainak tűnik, de számomra igen nehéz volt kivárni ezt a négy évet. Na de nem csupán a várakozásról van itt szó, hanem a bizonytalanról. Sosem lehettem biztos abban, hogy viszont fog szeretni. Higgyétek el számomra a legbizarrabb helyzet az, hogy most itt állok előttetek, és arra kérlek benneteket adjátok beleegyezéseteket a kapcsolatunkba, de azt hiszem ti is tudjátok mivel jár ez az egész… – Jacob mindvégig apuék szemébe nézett kicsit sem tartott a reakciójuktól vagy csupán csak remekül titkolta. A kezünket el nem engedtük egész idő alatt.

– Igen pontosan tudjuk, éppen ezért nem vagyok abban biztos, hogy a lányomat ki kéne tenni ilyesfajta megpróbáltatásoknak. Félre ne értsetek, Jacob érzéseivel már jó ideje tisztában vagyunk és mindig is számítottam erre a percre, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar. A szerelem csodálatos érzés – mondta és itt anyára nézett egy pillanatra majd vissza ránk –, de rengeteg szenvedéssel is járhat. Én csak azt nem akarom, hogy szenvedj! – nézett rám. Annyira őszinte volt az aggodalma, hogy eszembe sem jutott neheztelni rá eme szavakért. Akkor abban a pillanatban, amikor hozzám intézett szavai közben rám nézett megértettem az előzőekben látott félelmet a tekintetében. Nem szóltam egy szót sem, pedig úgy éreztem mind azt várják mondjak valamit. Elengedtem Jake kezét és oda mentem apámhoz. Kezeim a nyaka köré fontam és szorosan magamhoz öleltem, úgy, mint régen, mint amikor még kislány voltam. Teljesen elérzékenyültem, hiszen hogyan is gondolhatta akár egy pillanatra is hogy elveszít engem? Én örökké – és ez nálunk szó szerint érthető –, vele és a többiekkel maradok, csupán még egy személy helyet kapott a szívemben, méghozzá egy igen előkelő helyet, de attól függetlenül ők maradnak számomra a legbecsesebbek a világon. Fejem a nyakához hajtottam és olyan halkan, hogy emberi füllel akár nem is lehetett volna hallani, beszélni kezdtem.

– Hidd el, hogy mindig szeretni foglak téged és mindenkit, aki most itt van. Sosem hagylak el benneteket. Tudom, hogy te és anya sokat szenvedtetek a szerelmetekért, de hidd el, nekem nem kell majd így éreznem. Nekem itt vagytok ti, akik mindig mellettem lesztek és vigyáztok rám és te is tudod, hogy Jake sosem bántana engem.

– Tudom – mondta. A hangja rekedt volt, mint akinek könnyek szorongatják a torkát. Adtam egy puszit az arcára, és amikor elengedtük egymást s végig néztem a többieken mindenki arcán egyöntetűen meghatódottságot láttam. Megöleltem anyut is majd végül mindenkit. Apu és Jake kezet fogtak. Apu olyan tekintettel meredt rá mintha azt akarná mondani, hogy "Vigyázz rá, mert ha valami baja esik véged"! Szinte hallottam a hangját amint kimondja ezeket és ez mosolyt csalt az ajkaimra.

Immáron megkönnyebbülve vetettük bele magunkat a beszélgetésbe. Esme nagyi készített Jake-nek vacsorát, amit természetesen együtt fogyasztottunk el a többiek társaságában. Később Jake Jasperrel és Emmettel közösen leült valami meccset nézni. Apu és anyu beszélgettek és néha-néha felém és Jacob felé pillantgattak. Alice rajzolgatott valamit bár senkinek sem akarta megmutatni, biztos valami új ruha van készülőben vagy valami hasonló. Épp az üveggel helyettesített falnál álltam s a sötétségbe borult erdőt kémleltem, amikor hirtelen a semmiből egy árny suhant át a fák között.

Nessie ruhája