♥ 30. fejezet - Elégtétel ♥

ELÉGTÉTEL

Az első, amit látni akartam, az az, hogy nem késtem el és a családom még él. Amint megpillantottam őket, a csodálkozó és meglepett arcukat, hatalmas kő esett le a szívemről. Ám tisztában voltam azzal, hogy nem szabad elveszítenem a higgadtságom és a koncentrációmat. Nem álltam meg egy pillanatra sem, egyenesen a családom felé közeledtem, majd megálltam legelöl. Hallottam, amint a hátam mögül némelyiküknek gyorsabbá lett a légzése emiatt. Még mielőtt bármit is mondtam volna az előttem álló Volturinak gondolatban üzentem apunak, hogy nyugodjanak meg, nem lesz semmi gond. – Apu, figyelj, tudom most mi jár a fejedben és a többiekében, de ne aggódjatok, tudom mit csinálok! Kérlek, próbáld őket is megnyugtatni rendben? – Mondandóm befejeztével egy apró és hirtelen pillantás vetettem apámra, aki egy gyors bólintással jelezte, hogy ha nehezen is, de megteszi amire kértem.

– Nocsak a legifjabb Cullen. Örülünk, hogy téged is láthatunk! – szólított meg Aro, undorító mézes-mázos hangon, úgy mintha éppen egy baráti beszélgetésen vennénk részt. Miközben kijöttem a fák mögül Jake mindvégig a hátam mögött jött farkas alakban. Mellette szorosan Paul, Seth és Leah, a többiek Sam, Embry, Quil és Jared a másik oldalról közelítettek, úgymond körül ölelve minket Culleneket. Mikor Aro meglátta a fák mögül előbukkanó, hatalmasra nőtt farkasokat, egy gyors és megvető pillantással végig nézett rajtuk. Tekintete végül megállapodott az egyetlen, és egyben a számomra legfontosabbikon.

– Látom, újra abban a megtiszteltetésben lehet részünk, hogy az alakváltóitok is jelen vannak – jelentette ki miközben mindvégig a hátam mögé figyelve csak Ő rá koncentrált, mintha a többiek ott sem lettek volna. Túl feltűnően művelte, kezdett feldühíteni, miért figyeli ennyire Jacobot?

– Mivel nem tudnám szívből és őszintén kijelenti ugyanezt, remélem nem gond, ha inkább nem is teszem, nem szeretek hazudni. – Szavaimat egyenesen Arohoz intéztem, miközben mindvégig a vörösen izzó szemeibe néztem.

– Igazán hasonlítasz a szüleidre. Hihetetlen, hogy négy év alatt ennyit változtál, Edward és Bella igazán büszkék lehetnek rád, mert gyönyörű vagy – mondta hízelegve. Szavait egy undorító mosoly kísérte, mely ott éktelenkedett szája szegletében. Ezt látván a mögöttem álló farkas torkából mély morgás tört fel, kicsit sem leplezve nemtetszését.

– Ohhh elnézést talán valami rosszat mondtam? – A képén továbbra is az az önelégült mosoly húzódott, miközben egyenesen Jacob dühtől izzó szemeibe nézett.

– Tudja, igazából én vagyok az, akinek büszkének és hálásnak kell lennie azért amiért az ő gyerekük lehetek! Mindent, amim csak van tőlük örököltem, és nekik köszönhetek, a családomnak. Náluk hatalmasabb és becsülendőbb személyeket, embereket, vámpírokat kinek hogyan tetszik, nem ismertem és nem is fogok, mert egyszerűen nem létezik ilyen! – Miközben beszéltem egy pillanatra sem vettem le a szemem róla, látni akartam a reakcióját, azt amikor rájön, hogy annak ellenére ki ő, hogy kinek hiszik őket a vámpírok évszázadok óta, számomra semmit sem jelentenek, hogy lényük eltörpül az egész Cullen család és a Quileute-ok mellett! Jelentéktelenek! Láttam rajta, hogy igencsak kiakasztotta mind az amit az előbb a képébe vágtam persze mindezt cseppnyi félelem és megbánás nélkül.

– Úgy látom, felvágták a nyelved kisasszony, de ez jó! Talán veled többre jutok, mint velük – mutatott végig mindenkin, aki mögöttem állt. – Látom te sokkal ésszerűbb vagy és okos, tudod mi a legjobb a családodnak. – Fogalmam sem volt róla mi járhat most fejében és hova akar kilyukadni ezzel az egésszel, de volt egy olyan érzésem, hogy semmiképpen sem jó, és ezen véleményemet apu hangos morgása is alátámasztotta.

– Igen, biztosan tudom – mondtam még mindig teljes önbizalommal. Minél több idő telik el az itt létem óta annál több és nagyobb erőt érzek magamban ahhoz, hogy véghezvigyem a tervem.

– Mint azt mindenki tudja és biztos vagyok benne, hogy te is, nem hiába tettük meg ezt az utat ismét. De amint azt már elmondtam Carlisle-nak és a többieknek van egy ajánlatom, ami mondhatni igazán nagylelkű ajánlat. – A gondolattól, hogy szentül hiszi, mindezzel tényleg csakis nekünk tenne szívességet felkavarodott a gyomrom.

– Hallgatom! – Igazából egyáltalán nem érdekelt az, hogy mit akar mondani, de muszáj volt húznom még egy kicsit az időt, hogy teljesen összeszedjem magam. Úgyis tudtam mit akar, engem… csak még azt nem miért.

– Tetszik ez a hozzá állás. Szóval arról van szó amennyiben te is a családod elfogadjátok az ajánlatomat szabadon elmehettek.

– Mi az ára? – Nevetségesnek tartottam ezt az egészet és a véleményemet nem is rejtettem véka alá. Szemtelenül belenevettem a képébe.

– Csupán egy apró dolog, semmi olyan amiért bármelyikőtöknek is nagy áldozatot kéne hoznia. Ahhoz, hogy épségben távozzatok, csupán annyit kell tennetek, hogy átadjátok nekem az alakváltókat. – Hallva utolsó szavait is ledöbbentem, mit több összezavarodtam. Mégis minek kell neki a falka? Jó persze ősi ellenségek, de hát hatalmas táv választja el őket egymástól… – Látom kicsit meglepődtél, de te is tudod ez az egyetlen esélyed arra, hogy együtt lehess velük – mondta ezzel utalva szeretett családomra. Hogyan gondolhatja, hogy csak úgy átadnám neki a barátaimat, a másik családomat, a szerelmemet. Különben is, ők rendelkeznek a saját életükkel, nem holmi házi ölebek a Cullen családnál. – Tudom, nehéz lehet ez most neked, de hidd el így lesz a legjobb! Sőt, hogy lásd, nem vagyok én olyan gonosz. Egyelőre megelégszem egyetlen eggyel is! – Szavai hallatán hatalmas nevetés tört fel belőlem. Nevetséges micsoda komolysággal és felsőbbrendűséggel ejti ki hozzám intézett szavait, miközben jól tudja minden egyes kiejtett szava gyűlöletes számomra.

– Igen? És mégis melyiket szeretnéd? – mutattam végig rajtuk.

– Az ott – mutatott közvetlen mellém. Észre sem vettem, mikor került mögülem, a bal oldalamra. Ott állt mindenre elszántan, harcra készen, s Aro pont őt akarta elvenni tőlem. – Azt hiszem Jacob Blacknek hívják, de nem vagyok benne biztos, nem vesztegetem az időm ilyesmikre. – Egy újabb, ám de hisztérikus nevetés tört fel torkom mélyéről, egyenest Aro képébe. Miután abba maradt s némi nyugalmat erőltettem magamra, egyértelműen tudomására hoztam mit gondolok nagylelkű ajánlatáról.

– Felejtsd el! – Az arcom rezzenéstelen és érzelemmentes, pont ahogyan annak lennie kellett ebben a pillanatban. Nem láthatta rajtam mennyire megrémített a kérése. Megrendítő és egyben meglepő volt rájönni, hogy mindvégig nem is én voltam a cél hanem Jacob és a falka. Egyedül két személy tudta most min megyek keresztül az apám és Jasper. Éreztem is amint némi nyugalomhullám szállja meg testem majd ezt követvén kellőmennyiségű bátorságot sugárzott lelkembe, pont annyit amennyire szükségem volt.

– Szomorúan hallom, hogy te is megmakacsolod magad és előrébb helyezed ezeket itt – megvetően a falkára nézett majd folytatta. –, hőn szeretett családodnál.

– Nos, ezek itt, ahogyan te nevezed őket a legjobb barátaim, a szeretteim. Ohh ne haragudj el is felejtettem, te és a többi alattvalód nem is tudjátok mi az, Szeretni. Vagy várjunk csak… nem felejthettem el hisz vámpír vagyok! Akkor bocs direkt volt.

– Akkor nem változtatsz a döntéseden? – kérdezte.

– Nem! – Hangom ismételten határozottnak és bátornak hangzott. Tudtam, hogy most jön az, amiért ma ide jöttem. A harc. A családom és a szeretteim megvédése. Még mielőtt Aro megszólalt volna egy pillantást vetettem Jacob felé, aki mélyen a szemembe nézett. Annyi minden kavargott most a tekintetében. Harag, düh, félelem, elszántság, féltés, óvás, de ami a legfontosabb volt számomra, ami erőt adott nekem, az a szerelemének kiolthatatlan, ragyogó csillogása.

– Akkor azt hiszem, itt a búcsú ideje. – Tudtam kik azok, akiket elsőként kell kiiktatnom. Ám előtte a családom felé fordultam és gyorsan elhadartam nekik egy-két dolgot.

– Figyeljetek, tudom meglepő az itt létem számotokra, de ezt majd később megbeszéljük! Ha azt mondom, hátráljatok, akkor tegyétek azt rendben? Higgyétek el, tudom mit csinálok! – Bár fogalmuk sem volt róla, miről beszélek, mit miért mondok, egy határozott bólintással jelezték, bíznak bennem. Azonnal a Volturi felé fordultam, és farkasszemet nézve Aroval vártam, hogy támadást indítson. Biztos voltam abban, hogy az első, akit kiakarnak majd iktatni az anyu lesz a pajzsa miatt.

– Félix! Jane! Alec! – mondta. Az említettek persze azonnal támadásba lendültek, ki így ki úgy de tették amit tenniük kellett.

– Hátrébb!!!! – kiáltottam azonnal, s ahogyan azt ígérték pár pillanattal ezelőtt, hátrálni kezdtek. Még mielőtt Aro szolgái bármit is tehettek volna, vettem egy mély levegőt, s éreztem amint a melegség újra átjárja testem, éreztem, ahogyan minden porcikámon végig fut a perzselő tűz. S ekkor hirtelen a többiek döbbenetére, lángba borult az egész testem.

– Jesszusom Nessie! – kiáltotta anyám kétségbeesetten. Nem fordultam hátra egyenesen az ellenségeim szemébe néztem és figyeltem a reakciójukat. Aro eddigi álarca lehullni készült, a megrendíthetetlen mindig érzelemmentes arc hitetlenséget tükrözött. Ami engem illet rettentő mód elégedettséggel töltött el. Aro pár csatlósát támadásra utasította, akik abban a pillanatban elindultak felém. Mondanom sem kell mennyire meglepődtek, amikor egy két méter magas lángokból álló fal elzárta az útjukat.

– Ez hihetetlen… – hallottam sokuk csodálkozó hangját. A Volturi katonák döntésképtelenül álltak velem szemben. Tudták, ha megpróbálnak a közelembe kerülni a tűzmartalékává lesznek, ám ha mit sem téve tovább állnak a Volturi végez velük. Így Aro felé fordulva az utasítására várva rettegtek a rájuk váró mindenképpen elkerülhetetlen kínoktól.

– Támadjatok! – adta ki az utasítását Aro. A katonái nagy része elindult felém. Én pedig visszaszorítva a lángokból álló falat vártam őket.

– Jane és Alec az enyém! – jelentettem ki nyomban majd mindenki támadásba lendült. Ahogyan azt gondoltam az első, akit próbáltak harcképtelenné tenni az anyu volt, méghozzá Jane és Alec személyében. Nem tudtam meddig terjed ki anyu pajzsa és, hogy meddig nyújt nekem védelmet Alec és Jane ellen, de a távolság köztük és köztem egyre csak csökkent. Miközben mind a ketten egyenesen rám meredtek feltételeztem, hogy éppen a képességüket próbálják bevetni ellenem, ám még alig épp öt méteres távolságban sem éreztem semmit, csak azt a hatalmas erőt, ami bennem lakozott.

– Nocsak nocsak… Nem sikerül igaz? – Jane arcáról eltűnt az a mindig annyira jellemzőjévé váló gúnyos mosolya.

– Jane! Alec! – hallottam Aro parancsoló és egyben már-már kétségbeesettnek tűnő hangját amint a kedvenckéit szólítja. Egyenesen a képébe vigyorogtam, majd két hangos halálsikoly süvített végig a tisztáson. Aro az imént szólongatott két legbecsesebb csatlósa felé kapta a fejét, s amikor meglátta azok halomba hullott, tűzben égő testét az arcán átsuhant a felismerés. Tudta innen már nincs menekvés és ez hatalmas boldogsággal töltött el! Nem hagyhattam egyiküket sem elfutni. Aro, Caius és Marcus egymás mellett állva, ide-oda kapkodva fejüket borzadtak el az egyre több halottra körülöttük. Máris nem érezték magukat olyan hatalmasnak és legyőzhetetlennek. Egymásra néztek, mintha a tekintetükkel el tudnák mondani egymásnak hogyan tovább. Tudtam, hogy szökni próbálnak s ezt kétségkívül nem hagyhattam annyiban. Ahogyan azt Leahval is tettem a szigeten mindhármójukat körbe zártam lángokkal, ezzel megakadályozva a távozásukat.

– Azt hittem mostanra már eljutott a tudatotokig, hogy itt a vége! – Egyikük sem mondott egy árva szót sem, hátat fordítva nekik, végig néztem a családomon. Még mindig harcoltak Aro katonáival szemben, de jól láttam mi állunk nyerésre. Már alig voltak húszan, de ők sem maradtak sokáig életben. Mikor már az utolsó Volturi katona is halott volt, mindenki kifújta az eddig benntartott levegőt, megkönnyebbülve, s fellélegezve. Egy újabb csatát nyertünk meg és nem is akárkik ellen a Volturi ellen. Az engem körülölelő lángok eltűntek, ám az Aroékat fogva tartó nem. Körülnézve a tisztáson, örömmel tapasztaltam, hogy mindenkit épségben és a győzelemtől boldogan láthatok. Úgy éreztem sikerült elérnem a célomat. Ám volt még hátra egy feladatom, amit csakis a többiek segítségével vihettem véghez.

– Istenem Nessie! Jól vagy? – szaladt oda hozzám anyu majd szorosan magához ölelt. Annyira jó volt újra itt lenni velük. Nem is tudom mi lett volna velem nélkülük.

– Persze remekül vagyok! Láthatod – kibújtam ölelő karjai közül és végig mutattam magamon –, semmi bajom. Inkább azt mondjátok el, ti hogy vagytok! – kértem immáron boldogan mosolyogva.

– Remekül! – felelte vigyorogva Emmett. Annyira jó volt látni őket.

– Azt hiszem, van még egy kis dolgunk, mit tegyünk velük? – szólalt meg Jasper.

– Én tudom – mondtam.

– Nessie… – Tudtam, hogy megpróbál majd lebeszélni róla, de legbelül ő is tudta, hogy nincs más megoldás.

– Apu mindenkinek így lesz a legjobb, többet nem jöhetnek csak így ide, hogy megfélemlítsenek minket – mondtam majd Aroék felé fordultam. Erősen koncentráltam majd a körülölelő lángok lecsillapodtak néhány másodperccel később pedig teljesen el is tűntek. – Ahogy mondtam itt a vége! – Amint ajkaimat elhagyták az utolsó hangok is az imént kioltódó tűz ismét lángra kapott és immáron megsemmisítve mindazt, ami eddig a félelmet és a rettegést jelentette, elégett és a semmivel lett egyenlő. Miután a többiek halomba gyűjtötték a Volturi katonákat újabb lángok szításával mind a múlttá váltak. Hatalmas, fekete, orrfacsaró füst gomolygott a Forks-i égbolt felé, miközben mi mind ott álltunk és néztük, amint a hatalmas királyi család már csak egy rossz emlék marad.

♥ 29. fejezet - Itt az idő ♥

ITT AZ IDŐ

Mindenki döbbenten meredt rám miközben én teljesen elszántan igyekeztem minden erőmet összeszedni. Szükségem is lesz rá, hiszen a családom veszélyben van. El sem hiszem, hogy ennyi időn át átvertek, és az ide utazásunknak köze sem volt a születésnapomhoz, csak is azért küldtek el, hogy ne legyek ott a harc idején. Jake is elárult, de most ezzel nincs időm foglalkozni, minél hamarabb el kell indulnom, mert már alig maradt négy órám arra, hogy Forksba érjek.

– Ne nézzetek már így, ha nem akartok velem jönni nem kell! Én mindenképpen elmegyek. A családom veszélyben van és ti elhoztatok otthonról! El sem hiszem, hogy rá tudtak titeket venni erre! Azt hittem a kapcsolatotok a családommal van már olyan jó, ha ilyen helyzetbe kerülnek, akkor nem hagyjátok őket cserben akármit is mondanak nektek!

– Nessie nem mehetsz oda, hisz éppen azért jöttünk ide, hogy ne eshessen bajod! Itt biztonságban vagy! – mondta Jake, de ebben az esetben nem értettem vele egyet. Elhiszem, hogy számára az én épségem a legfontosabb, de ezt még ő sem gondolhatja komolyan! Hogyan hagyhatnám meghalni a családomat miközben én itt vagyok ezen csodálatos helyen és jól érzem magam? Képtelenség! Különben is talán épp ez volt az oka annak, hogy kaptam egy új képességet, egy olyan képességet, ami ellen a Volturi sem tud tenni semmit!

– Jake, figyelj annak ellenére, hogy te is becsaptál engem és mindvégig tudtad, hogy a családom veszélyben van, szeretlek, de ne kérj arra, hogy itt maradjak és ölbe tett kézzel várjam a szüleim halálhírét. Tudod mennyit jelentenek számomra, és ha mélyen a lelkedbe nézel te is tudod, hogy nem hagyhatom őket meghalni. Nem tudom, hogyan de láttam Jake, láttam őket holtan! – Szemeiben láttam a féltést, a rettegést. Ő is, mint mi mind akik ott voltunk tudta, hogy előfordulhat, én is oda veszek a többiekkel együtt.

– Mivel nem lenne jó, ha Alice látná, mit tervezünk, mindent a legutolsó pillanatban döntünk el. Legyen csak meglepetés mindenkinek a megjelenésünk. Ki az, aki velem tart? Még egyszer mondom, senkinek sem kell jönnie, csak az jöjjön, aki önszántából akarja és azért, mert meg akarja menteni őket.

– Megyünk! – Egy részről örültem és jól esett, hogy ki állnak mellettem és segítenek, hisz így jóval több esélyünk van, a másik felem pedig belesajdult a gondolatba, hogy akár őket is elveszthetem, akár egy pillanat alatt. De nem is szabad ilyenekre gondolnom, sikerülni fog és mindenki épségben megússza kivéve persze Volturit. Többet nem menekülnek, elég volt ebből az egészből. Nem értem mit akarhatnak már megint tőlem, hiszen legalábbis ahogy azt ők eddig tudták semmi különlegesebbnek mondható képességem nem volt, ami miatt esetleg Aro igényt tartana rám. Vagy lehet, hogy rajtam keresztül akarja megkaparintani magának Aput és Alice-t? Hát ebből nem fog enni az biztos.

– Na és mivel akarsz eljutni Forksba alig négy óra alatt? – kérdezte Sam.

– Arra gondoltam talán, kérhetnénk egy repülőt, ami elvisz minket egy ideig aztán onnan futva. Az útvonal nem érdekel csak az, hogy minél előbb oda érjünk.

– Rendben akkor, majd valamelyikünk telefonál és kér egy repülőt, pénz az van szóval nem gond. A lányokkal mit csináljunk? – Ezúttal Jake beszélt.

– Szerintem az lesz a legjobb, ha ők itt maradnak, vasárnap már úgyis mentünk volna vissza, úgyhogy ők, majd akkor jönnek utánunk. – Miközben Sam felvázolta az ötleteit Jake le sem vette rólam a szemét. Pontosan tudtam mi jár a fejében, valószínűleg azt szeretné, ha engem is itt hagyhatnának a többi lánnyal, de erről szó sem lehet.

– Jake, tudom mire gondolsz, de arról szó sem lehet, nekem is mennem kell – mondtam, mire a többiek is rögtön felénk kapták figyelmüket. Jake közelebb jött hozzám, kezeit a derekamra téve maga felé fordított és úgy beszélt hozzám.

– Miért ne lehetne? – Az arca alig volt öt centire az enyémtől, mielőtt teljesen elvesztem volna az éjsötét szemeiben és az illatában, ami egyre mélyebbre szivárgott az elmémbe, kizárva minden olyan dolgot, ami megzavarja a tisztán gondolkodásomat, szólásra nyitottam volna a szám, amikor Jake folytatta. – Ez előtt három évvel is sikerült elkergetnünk őket, akkor most miért ne sikerülne? Sokkal jobb lenne, ha te is itt maradnál a lányokkal – Olyan szívesen mondtam volna neki azt, hogy igaza van, és valószínűleg sikerülne, de nem tehettem.

– Jake! Te is nagyon jól tudod, hogy nem tehetem, mennem kell. Olyan erő van a birtokomban, amivel végre a helyükre tehetem a dolgokat. Nekem nem elég az, hogy elkergetjük őket, nem akarom őket többé látni. Többet nem lesz alkalmuk arra, hogy félelemben tartsák a szeretteimet és engem! – A felismerés miszerint nincs értelme tovább próbálkoznia a távolmaradásommal kapcsolatban, olyan tisztán és észrevehetően kiült az arcára, hogy ha akartra volna sem lett volna képes letagadni az érzelmeket, amik akkor abban a pillanatban átjárták egész lényét. Pontosan tisztában voltam azzal mit érez, és mire gondol minden egyes pillanatban amióta csak előálltam ezzel az ötlettel. El sem tudom mondani mennyire rettegek attól, hogy elveszítem őt. Még csak pár órája annak, hogy megvallottuk egymásnak féltve őrzött érzéseinket és lehet máris eljött a búcsú ideje.

– Igen tisztában vagyok ezekkel, de alig pár órája, hogy elmondtuk egymásnak, mit is jelent nekünk a másik, és nem akarok belegondolni abba, hogy máris elveszthetlek. – Hangja alig volt hangosabb a suttogásnál, mégis olyan hatása volt minden egyes kiejtett szavának, ami a lelkem legmélyéig hatolt.

– Akkor ne gondolj ilyenekre, mert ez nem fog megtörténni! – Szorosan magához ölelt, fejét a nyakamhoz hajtotta, mielőtt elengedett volna egy apró mégis minden érzékemet felpezsdítő csókot lehelt az említett testrészemre.

– Akkor kezdjünk hozzá. Menjünk vissza a házhoz és mindenki beszéljen azzal akivel beszélnie kell. Tíz perc múlva találkozunk az apartmannál, addigra a repülőt is elintézzük. – Miután Sam elmondta a tennivalókat, mindenki elindult a ház felé. Jake és én kézen fogva mentünk fel az emeletre, majd egyenesen az én szobámba. Mivel csak tíz percünk volt mindenre. Megpróbáltam ebbe az időbe belesűríteni a kettesben eltölthető talán utolsó ilyen pillanatokat.

– Még mindig úgy gondolom, hogy maradnod kéne – fogta meg Jake ismételten a kezemet és az ágy felé kezdett húzni.

– Én pedig még mindig ellenzem ezt az ötletet. – Annyira jó volt ismételten vele és csakis vele lenni. Az ágyon ültünk én az ő ölében, szorosan hozzá bújva.

– Azt hiszem, jobb lesz ha most te is átmész a szobádba, átöltözöl és lent találkozunk a nappaliban. A csomagjainkat itt hagyjuk, majd Em és a többiek magukkal hozzák – mondtam. Láttam rajta, hogy nehezére esik elválnia tőlem, de nem késlekedhettünk tovább, sürget az idő mindannyiunkat. Még mielőtt kilépett volna az ajtón egy szenvedélyes csókot váltottunk. Egy ideig még a zárt ajtót bámulva meredtem magam elé, aztán a fürdőszobába menve átöltöztem, magamhoz vettem minden iratomat, amire csak szükség lehetett, még utoljára körbe néztem a gyönyörű szobámban aztán elindultam egyenesen a nappali felé. Mire leértem, Embry, Quil, Leah, Seth és Jake már ott voltak. Én természetesen, rögtön Jake-hez mentem, és amint mellé értem azonnal átkarolt a derekamnál fogva. Az érintése, mint mindig most is áramütésként hatott rám, sosem fogom megszokni ezt az érzést, ezt a végtelen sóvárgást, amit folyton érzek, akkor is, ha velem van és akkor még inkább, ha nincs. Úgy érzem belőle sosem elég, a nap minden percben vele akarok lenni. Ha minden jól végződik, akkor biztos vagyok abban, hogy soha többé nem engedjük el egymást. Lassacskán a többiek is leszállingóztak, Sam Emily-vel és a kisfiúkkal karöltve, Jared Kimmel, míg Paul Lilivel az én egyetlen és legjobb barátnőmmel jött le. Emily, Kim és Lili mind nagyon aggódtak, a mai nap miatt. Megértem őket, tudom mit éreznek. Annyira sajnálom, hogy mindebbe bele lettek ők is rángatva. Fájó szívvel elbúcsúztam tőlük, hisz lehet, mi itt mind most látjuk egymást utoljára. Legutoljára hagytam Lilit. Mikor oda értem hozzá azonnal egymás nyakába borultunk és bár akaratlanul de elejtettünk pár könnycseppet is.

– Vigyázz magadra Nessie, te vagy a legjobb barátnőm – mondta könnyel teli szemekkel.

– Ígérem, hogy vigyázni fogok magamra, de te is! – kértem immáron én is fátyolos tekintettel barátnőmtől, akitől csak egy gyenge bólintás futotta abban a pillanatban.

– És azt is ígérd meg, hogy visszahozod nekem Pault – suttogta még mielőtt kibújtunk volna egymás öleléséből.

– Ígérem! – súgtam vissza, bár magam sem voltam abban száz százalékig biztos, hogy sikerül betartanom az ígéretemet. Nem akartam, hogy idő előtt összetörjön, főleg ne Paul szeme láttára. Amint elengedtük egymást, meghallottuk a repülőgép hangját amint landolt a sziget erre kijelölt részén. A mindenki szemében megjelenő kínzó elválás fájdalma azonnal gyökeret vert közöttünk. Még egy egy-két utolsó csók és ölelés s már mind a repülőn ültünk.

(Edward szemszöge)

Már lassan két hete, hogy a lányom és Jacobék elhagyták a várost, sőt még az országot is. Még sosem töltöttünk ilyen hosszú időt távol egymástól. Mióta elmentek a család összes tagja lehangolt és rosszkedvű. Az én drága és egyetlen Bellám is teljesen magába fordult, az egész napot azzal tölti, hogy pajzsát még a mostaninál is nagyobb területre legyen képes kiterjeszteni és minden erejével azon van, hogy szikla szilárddá és áthatolhatatlanná tegye azt. Rossz őt szomorúnak látnom, de nem csak őt, hanem mindenkit. Szegény Esme is, aki anyám helyett anyám, minden percben az aggodalmat látom a szemében. Még egy nap van hátra a Volturi érkezéséig, mostanra már minden barátunk itt van, mindenki, aki ez előtt négy évvel is a segítségünkre sietett. Alice folyamatosan a jövőt kémleli, hátha lát valamit, amivel több esélyt kapunk a győzelemre. Szerencsére Nessiékről nincsenek látomásai, bármennyire is szeretnénk tudni, mi van vele, sokkal biztonságosabb, ha inkább semmiről sem szerzünk tudomást. Annyira örülök annak, hogy ő nem lesz itt holnap és nem kell aggódnunk miatta. Igaz a valódi ok, amiért elmentek nem elsősorban csak Nessie miatt volt hanem Jacobért is. Akárhogy is lesz holnap, tudom, hogy Nessie jó helyen lesz és biztonságban.

– Min gondolkodsz ennyire elmélyülten öcsi? – Emmett ült le velem szemben. Mikor rá néztem nem azt a mindig viccelődő, jókedvű és optimista vámpírt láttam magam előtt. Tudta ő is, hogy most igazán nagydolog elébe nézünk, amit komolyan kell vennie még neki is.

– Igazából, Nessie-n és Jacobon – feleltem, egy nagy sóhaj kíséretében.

– Ne aggódj, Nessie biztonságban van, vele minden rendben lesz. Figyelj, tudom, hogy néha hülye vagyok és mindig mindent viccesen fogok fel, de hidd el én is akárcsak a többiek nagyon szeretem Nessie-t és akármennyire is hiányzik, örülök, hogy nincs itt. Jacob pedig, egy talpraesett fickó, igazából mindig is bírtam a srácot! Mindig is tudta mit akar, és ha bizarr is ez a dolog vele és Nessie-vel, én biztos vagyok abban, hogy jól döntöttünk, amikor elküldtük őket innen. Jacob a legalkalmasabb arra, hogy Nessie mellett legyen és vigyázzon rá – mondta. Magam is meglepődtem milyen komoly volt minden egyes szava, ez nem volt megszokott stílus tőle, de örülök annak, hogy ilyen testvéreim vannak. A mi családunk mindig is számíthatott egymás támogatására, mindig kiálltunk egymásért, és vigyáztunk a másikra és most már Jacob és a falka is a családunk részévé váltak, így most itt az ideje, hogy kiálljunk értük is, ahogyan azt ők tették miattunk nem is olyan rég.

– Tudom Emmett, én is pont erre gondoltam, örülök, hogy nincs itt a lányom és hogy vele minden rendben. Csak aggódom Belláért. Mióta volt az a látomása Alice-nek, egyfolytában csak ezt csinálja – mutattam ki a ház üveg falán, ahol Bella és az Amazonok gyakoroltak –, nem tudom, hogyan segíthetnék neki, azt hiszi, hogy a látomásban miatta haltak meg Nessie-ék, azért amiért ő nem bírta tartani a pajzsát.

– Holnap minden elrendeződik, hidd el ez nem a szokásos vakmerőségem miatt mondom, hanem, mert érzem holnap minden rendben lesz és akkor Bella is meg fog nyugodni és Nessiék is végre haza jönnek. – Emmett szavai jó érzéssel töltöttek el és általa én is reménykedni kezdtem, igaz ez csak a remény piciny szikrája, de legalább elkezdtem bizakodni.

(Szombat, hajnali három óra)

Még egy óra… Már mindenki izgatott és ideges a találkozás miatt. Sajnálom szegény Jasper-t nem lehet könnyű elviselni ennyi érzelmet. Még mielőtt elindultunk volna, Carlisle beszélni akart mindenkivel.

– Nos, mint az mind tudjuk még egy óra van hátra a Volturi érkezéséig, szeretném elmondani a családom nevében, hogy nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, azért amiért ismét itt vagytok, és azonnal a segítségünkre siettetek. Szeretném, ha tudnátok, hogy most még akárki meggondolhatja magát, senkit nem kötelezünk arra, hogy itt maradjon és akár meghalljon értünk. Mert azt ugye remélem mindenki tudja, hogy nagy valószínűséggel most nem tudjuk majd olyan könnyen és harcmentesen elintézni a dolgokat, mint anno négy évvel ezelőtt. – Mindenki feszült figyelemmel hallgatta Carlisle szavait. Nem láttam senkin és nem is hallottam senkitől olyan gondolatokat, amik arra utaltak volna, meghátrálva hátat fordítanának nekünk és ezzel mentenék saját bőrüket. Mikor apámra, Carlisle-ra nézek, látom rajta mennyire nehezére esik neki ez az egész, mert hiába az a tény, hogy a fajtánk legaljasabbikjaival csapunk ma össze, nehezére esik bárkit is megfosztani az életétől akármit is jelent ez a mi fajtánknál. Ő arra tette fel létezését, hogy embereket mentsen és gyógyítson meg, legyen szó bárkiről. – Szóval még mindig maradni akartok? – kérdezte végül. Mindenki helyeslően bólintott egyet. Az idő eszeveszett gyorsasággal pergett és már azon kaptunk magunkat, hogy alig van tíz percünk. Tekintetemet végig járattam a házon ahol annyi időt töltöttem, együtt a szeretteimmel, megannyi boldog pillanatban. A legvégére hagytam a feleségem. Még most is, ha ezt a szót használom rá valami földöntúli érzés járja át lényem. Bella annyira gyönyörű, mindig is az volt számomra már ember korában is legszebb nő volt aki csak létezhetett. Találkozott a tekintetünk és most is azt a felbecsülhetetlen mértékű szerelmet láttam gyönyörű aranybarna íriszében. Oda mentem hozzá és szorosan a karjaimba zártam, beszívtam bőrének finom illatát, majd mélyen a szemébe néztem és ennyit mondtam.

– Szeretlek!

– Most és Mindörökké! – Szerelmes csókban forrtunk össze. Mindenki megfogva párja kezét indult el a tisztásra. Vámpírgyorsaságunknak köszönhetően gyorsan odaértünk. Miután mindenki felvette a pozícióját, már csak várnunk kellett.

– Még két perc – szólalt meg figyelmeztetően húgom, Alice. Én már a gondolataikat is hallottam, Aro természetesen most is, mint mindig teljesen nyugodt és határozott gondolatokkal rendelkezett. Ahogy azt Alice is mondta két perc múlva sötétköpenyes alakok rajzolódtak ki a fák mögül. Legelöl haladt Demetri, Felix és még rajtuk kívül három Volturi katona. Mögöttük Alec és Jane, mint a Volturi leghatásosabb fegyverei. Mind felsorakozva álltak előttünk. Negyvenen voltak. Bella már Alice figyelmeztetésénél kiterjesztette a pajzsát, arca hihetetlen elszántságot tükrözött, teljesen ura volt magának és a képességének. A katonák és Janék mögött haladó Aro, Caius és Marcus, egymás mellett megállva rezzenéstelen ábrázattal figyelték a reakciónkat. Ám mind nyugodtságot mutatva álltunk készen a harcra.

– Carlisle drága barátom! Hát ismét találkozunk – lépett elő Aro a tömegből, mellette Alec és Jane védelmezőn megállva tőlünk ötven méterre. A hangja felsőbbrendűséget hallatott, ám az itt jelenlévők közül senki nem tisztelte őt, sem a gyilkoló gépeit.

– Tudod, hogy nem vagyok a harag és a gyűlölet embere, vámpírja kinek hogy tetszik, de nem hiszem, hogy bátran kijelenthetnéd ezt a szót. Nem vagyunk barátok Aro, hogyan is lehetnénk, hiszen ismételten itt vagy, hogy a családom életére törj – mondta Carlisle, teljesen nyugodtan.

– Nos sajnálattal hallom ezt, több száz éve ismerjük egymást, és mivel sokévnyi barátság fűz hozzátok alkut ajánlok, ami igencsak kedvező számotokra.

– Nem hiszem, hogy bármi olyat tudnál ajánlani nekem és a családomnak, valamint az itt felsorakozó barátaimnak, amit örömmel elfogadhatnánk – mondta, ugyanazon a nyugodt hangnemben, ám már észrevehető volt benne némi ellenszenv.

– Azért én megosztanám veletek. Szóval a feltétel, ami az életben maradásotokhoz szükséges, csupán annyi, hogy átnyújtjátok nekünk a farkasokat. Legfőképpen azt a teremtményt, ami Bella és Edward lányára pályázik. – Mikor Aro a farkasokról és különösen kiemelve Jacobról beszélt, Bella halk morgást hallatott. Lágyan végigsimítottam karján, ezzel jelezvén, próbáljon nyugodt maradni, s ez láthatólag sikerült.

– Azt hiszem, ki kell, hogy ábrándítsalak téged Aro, mint azt már az imént is mondtam, az ajánlatod nem megfelelő számunkra. – Carlisle kijelentésére, pillanatnyi harag gyúlt Aro szemében, de hamar leplezte azt.

– Szóval azt mondod, feláldoznátok magatokat értük? Nekem nem úgy tűnik, mintha olyan szoros lenne a kapcsolatotok velük, hisz most sincsenek itt – próbált minél több ellenérvet kitalálni, persze eredménytelenül.

– A távollétük miértjét elég, ha mi tudjuk de, hogy válaszoljak a feltett kérdésedre, nem nevezném ezt áldozatnak. Inkább kölcsönös bajtársiasság. Azelőtt ők is segítettek nekünk, akkor mi miért ne? Ráadásul belekevertétek az unokámat is – Az unoka szó kiejtésére gúnyos mosoly jelent meg Aro ajkán, ami kicsit sem tetszett, sem nekem sem a többieknek.

– Ez esetben, nem hagytok más választást én – Én már tisztában voltam azzal mit akar, ezért jelentőségteljesen a többiekre néztem – Demetri, Félix!

(Renesmee szemszöge)

A repülő alig egy óra alatt elérte úti célját, ahonnan immáron futva tettük meg a hátralevő utat. Amikor megpillantottam a házat, egy gyötrő szívszorító érzés kerített hatalmába. Az álmom, pont ilyen üres és élettelen volt akkor is. Mikor az órára pillantva észrevettem, hogy már elmúlt négy óra gyorsabb tempóra kapcsolva, nyomomban a többiekkel, már csak pár méter választott el a helyszíntől. Nem akartam, hogy idő előtt észrevegyék az ittlétemet, de hát vámpírhallással és szaglással nehéz észrevétlennek maradni. Már ott álltam annál a fánál, amit álmomban is láttam. Éreztem ugyanazokat az ismerős és ismeretlen illatokat akárcsak azon az estén. Biztos voltam benne, hogy már mindenki tisztában van azzal, hogy itt vagyok, ha más nem is a szívem vadul dübörgő hangja éppen elég volt hozzá. Kiűzve a fejemből minden képet, amit az álmomban ezek után láttam, kiléptem a fák takarásából…

♥ Díj eső! ♥( A 28. fejezet az előző bejegyzésben olvasható)

Ismételten abban a megtiszteltetésben lehet részem ,hogy GreenGirl (http://embryandlili.blogspot.com/)megajándékozott két díjjal, amit nagyon szépen köszönök neki! Íme a két díj: Akiknek ajánlom:

• Lizzyke: http://kellan-lovestory.blogspot.com/
• Kriszti: http://newtwilightsagaforever.blogspot.com/
• Rami23: http://rami23-ifthesungoesdown.blogspot.com

♥ 28. fejezet - Rémálomból valóság ♥

RÉMÁLOMBÓL VALÓSÁG

(Jacob szemszöge)

– Én, én vagyok az? – Hangja akadozott és a tekintete is hitetlenkedést sugárzott. Hát még mindig nem hiszi el?

– Igen Nessie te! Szeretlek! – Kimondtam végre azt a szót, ami ugyan kicsit sem foglalta magába azt, amit iránta érzek, de ez áll a legközelebb hozzá. Egy pillanatig még a szemembe nézve töprengett a hallottakon, aztán hirtelen karjait a nyakam köré fonva ajkait ajkaimra tapasztotta és a kezdeti lágy csókok után egyre hevesebben ölelve és csókolva egymást élveztük a felszabadító, mindent elsöprő szerelmet, amely már oly rég szunnyadozott szívünk és lelkünk legmélyén arra várva, hogy kitörjön és mindent felégessen maga körül. Egyik kezem lágyan a hátát cirógatta, gyengéden végig simítva gerince vonalán kiélveztem minden pillanatot, hisz oly régóta várom, hogy így érinthessem, csókolhassam őt. Mikor kezemmel csípője vonalához értem, kicsit megtorpantam, egyáltalán nem akartam lerohanni vagy tolakodó lenni, de amikor kezét megérezve enyémen a fenekére csúsztatta azt, éreztem, hogy az eddig elnyomott heves vágy iránta a felszínre tör, és mindent elsöprően lecsap rám. Miután jelét adta annak, hogy ő is épp azt érzi, amit én gondolkodás nélkül másik kezemmel is birtokba véve gyönyörű dobborulatait, felemeltem, hogy aztán gyengéden a földre fektetve kényeztessem tovább és éljem át eddigi életem legnagyobb csodáját!

(Renesmee szemszöge)

Immáron a földön feküdve, a legcsodálatosabb ember karjaiban élveztem a legszebb érzést a világon, a szerelmet. Minden egyes érintéssel egyre jobban és jobban akartam őt. Testem minden porcikájában reszkettem, miközben úgy éreztem menten elégek. Az agyam elvesztette irányítását a testem felett mindent a szívem és a vágyaim birtokoltak. Onnantól kezdve, hogy kimondta szeret, semmi és senki véleménye nem számított többé, csak ő és én léteztünk. A legmerészebb álmaimban sem képzeltem, hogy ez tényleg eljöhet számomra. Már egy ideje egymás csókjait ízlelgetve öleltük egymást, amikor egyre hangosabb zihálások és szívdobbanások közepette Jake megszakította csókunkat.

– El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok most. Végre elmondhattam, úgy érzem egy hatalmas súly esett most le a vállamról. Teljesen megkönnyebbültem főleg, hogy úgy néz ki az érzéseim nem egyoldalúak. – Beszéd közben simogatta a karomat, végig a szemembe nézett, majd mondandója végeztével felöltötte csibészes mosolyát.

– Igen? Miből gondolod, hogy én is azt érzem, amit te? – próbáltam incselkedni vele kicsit, mert ugyan külső szemlélőként nyugodtnak látszódhatott, én tudtam, hogy legbelül még mindig ég benne a vágy tüze, a szemei is erről árulkodtak.

– Nem gondolom, hanem tudom Édesem, és hogy mégis miből? Nos – kezdte miközben arca egyre közelebb és közelebb került az enyémhez. Célja mindezzel nem az volt, amire számítottam. Ajkaim helyett a nyakamat célozta meg. Minden egyes szó után egyre közelebb és közelebb éreztem. – Minél közelebb kerülök hozzád, a szíved annál gyorsabb ütemet diktál, a pulzusod az egekbe szökik, miközben a lélegzeted egyre sűrűbben hagy ki. Azt hiszem ez éppen elég és nyomos ok arra, hogy tudjam, ha nem is annyira, mint én téged, de szeretsz. – Monológja végén lágy csókot lehelt fülem tövéhez, amitől újfent kellemes bizsergés futott át testemen.

– Ezek szerint már a saját szívében sem bízhat az ember, vagyis vámpír! Csúnyán és aljasul elárul! – mondtam, majd édes csókot adtam szájára, amit ő szíves örömest viszonzott. Életem legszebb estéje volt ez, és csak remélhetem, ha lehetséges ezek után csak szebb és jobbak jöhetnek. – Tudod, elég különös, hogy a többieknek még nem tűnt fel, hogy eljöttünk.

– Talán azért, mert tudják, hogy velem vagy és mellettem nem eshet semmi bajod.

– Igen, igazad lehet. – Már egy ideje furdalja az oldalamat a kíváncsiság, a többiekkel kapcsolatban és úgy gondoltam ideje rá térnem. – Jake! Érdekelne, hogy mi a helyzet a többiekkel? Úgy értem Sam és Emily, Jared és Kim…

– A falka nagy része már megtalálta a lenyomatát. Az itt lévők közül csak Embry, Seth és Leah vannak még úgymond "egyedül". Tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy Leah képes-e a bevésődésre. Ő az egyetlen lány farkas, akiről eddig tudunk.

– Szóval akkor Quil és Claire...?

– Igen a kis Claire a mi Quilünk bevésődése. Ő is már majdhogynem születése óta mellette van, ami viszont nehezebb az ő esetében az, hogy Claire növekedése nem olyan gyors, mint a tied, bár ez egyáltalán nem érdekli Quilt hiszen egyelőre még egyáltalán nem olyan szemmel tekint rá. Quilnek még rengeteget kell várnia rá, már ha egyáltalán kialakul közöttünk közelebbi kapcsolat – felelte.

– Szóval a bevésődés nem feltétlenül jelenti azt, hogy idővel egy párt alkotnak majd? – kíváncsiskodtam tovább.

– Nem, ha meglátjuk a lenyomatunk tárgyát, többé nem leszünk képesek nélküle létezni, akár legyen szó testvéri szeretetről, barátságról és a legjobb esetben szerelemről. A lényeg, hogy mi mindig ott leszünk egymásnak, kinek milyen formában. – A hallottak alapján, tudtam, ha nem is érdeklődtem volna iránta olyan módon ahogyan valójában, akkor is mellettem lett volna, az örökké valóságig és ez jó érzéssel töltött el. Az egész éjszakát a barlangban töltöttük, egymás karjaiban, forróbbnál-forróbb csókokat váltva egymással. A hely minél többet néztem annál csodálatosabbnak tűnt. A víz ütemes csobogása, a madarak dallamos éneke felejthetetlenné tette számomra ezt az estét. Jócskán hajnalodhatott, mert egyre több fény verődött be a barlang üregébe. Úgy éreztem örökké itt tudnék maradni, szerelmem karjaiban egymást kényeztetve, míg világ a világ. Ám alig vártam, hogy elújságolhassam a hírt legjobb barátnőmnek, Lilinek.

– Kíváncsi vagyok mit fognak szólni a többiek, Leah biztosan nagyon dühös lesz – Félve bár, de az arcára pillantottam, tudni akartam, hogyan reagál az említett személyre. Jól gondoltam, hiszen nem maradt reakció nélkül, azonban egyáltalán nem olyan, amitől tartottam.

– Nem különösebben érdekel Leah véleménye, ezt az egészet csakis azért tette, hogy még véletlenül se legyen esélyem arra, hogy veled lehessek. Biztosan nagyon boldog, amiért ezt majdnem el is érte. Ami meg a múltkori dolgot illeti, örüljön, hogy még épen és egészségesen van. Ha nem értem volna oda időben, akár olyan sérüléseket is okozhatott volna, amikbe még csak belegondolni sem akarok. – Láttam rajta mennyire elborzasztja, megfélemlíti őt a halálomnak már csak a felmerülő lehetősége is.

– Jake, igazán hálás vagyok azért, amit értem tettél, de hidd el meg tudtam volna védeni magam, nem vagyok már az a kislány, akinek mindig szüksége van valakire, hogy megmentse őt. Ez az új képesség elég hasznos és nagyhatalommal bíró erő. Tudod, hogy megijedtem mikor megláttalak vérben úszva, mozdulatlanul? Azt hittem meghaltál és örökre elveszítettelek téged, még mielőtt elmondhattam volna, hogy mit jelentesz nekem. Tudod valószínűleg, ha akkor nem kérsz arra amire, Leah már nem élne. Akkor abban a pillanatban a düh és a bosszúvágy olyan mértékben elködösítette az elmém, hogy senki nem lett volna képes megállítani. De amikor meghallottam a hangod, amint azt kéred, ne bántsam őt, úgy éreztem darabokra hullott bennem minden! Fájt, hogy annak ellenére, ami történt te még mindig őt véded. Végül megtettem, amit kértél nem bántottam, mert úgy gondoltam, ha te így vagy boldog, akkor nekem is így a jó.

– Nessie, drágám egyáltalán nem azért kértelek arra, hogy hagyd őt békén, mert bármiféle érzelmeim lennének felé, hanem, mert azt nem akartam, hogy később megbánd és utáld magad azért, amit tettél, mert nem lehetett volna vissza csinálni.

– Most már tudom, és köszönöm – mondtam, majd fejem mellkasára hajtva hallgattam szívének dobbanását.

(Pár órával később)

A csodálatosan eltöltött órák után elindultunk a másik szigetre. Miután Jake kikötötte a hajót, oda jött hozzám, lágy csókot adott a számra, majd immáron kézen fogva indultunk el a többiek felé. Mind az apartmannál voltak és az elmúlt estéből lábadoztak. Kicsit zavarban éreztem magam, nem is tudom igazából miért, talán furcsa volt mások előtt is nyíltan kimutatni azt, hogy mit érzek Jake iránt. Az első, aki észrevett minket Paul volt. Azon nyomban felállt és oda jött hozzánk.

– Na végre haver, azt hittem már vissza sem jöttök. Gratulálok! – mondta hatalmas vigyorral az arcán, majd kezet fogott Jake-kel. Azután oda jött hozzám, megölelt és a fülembe suttogott.

– Végre Kislány, örülök nektek, tedd boldoggá. – Megleptek Paul szavai, eddig is tudtam, hogy igazán közel állnak egymáshoz és természetesen hozzám is, de akkor is jó volt ezt hallani. Én válaszul csak kedvesen rámosolyogtam. A nap hátralevő részét többiek társaságában töltöttük. Este tíz óra körül lehetett, amikor rajtam úrrá lett a fáradság. Jake persze azonnal észrevette.

– Nessie, miért nem pihensz le egy kicsit? Majd elalszol ülve. – Látta rajtam, hogy nem igazán áll szándékomban elmenni mellőle, úgyhogy a kezébe vette a dolgokat, illetve engem. – Rendben, ha nem mész a saját lábadon, akkor majd viszlek én. – Mióta visszajöttünk a vízeséstől, Jake arca felhőtlen boldogságot sugárzott, nem volt vele egyedül, mert én is a fellegekben éreztem magam. Jake gyengéden, de határozott mozdulattal a karjaiba kapott és elindult velem a szobám felé.

– Jake, erre semmi szükség, nem vagyok fáradt, veled szeretnék lenni – ellenkeztem azonnal ám még én magam sem hittem el egy szavamat sem. Igazság szerint már alig bírtam nyitva tartani a szemem, de egy pillanatra sem szerettem volna megválni Jake-től. Már a szobámban voltunk és Jake lassan belefektetett az ágyamba, majd betakargatott. Közel hajolt hozzám és gyengéden megcsókolt.

– Jó éjt Szépségem! – Már épp indult volna az ajtó felé, de még időben elkaptam a karját.

– Ne Jake, kérlek maradj velem, éjszakára. – Kedvesen elmosolyodott, majd eleget téve a kérésemnek, bebújt mellém és hátulról átkarolva együtt merültünk el álmaink tengerén, amik mostantól egy és ugyanazok voltak.

Álmomban, ismételten Forksban voltam, de valami olyan más volt. Az erdőben bóklásztam, és olyan fáradtnak éreztem magam mintha napok óta úton lennék. Mikor elértem a házhoz senkit sem találtam otthon. Talán vadászni mentek? Hisz sosem mennek mind egyszerre. Valami furcsa érzés kerített hatalmába, kirontottam a házból és egyenesen az erdőbe futottam. Valami arra késztetett, hogy elmenjek arra a tisztásra ahol annak idején a Volturi értem jött. Nem messze a tisztástól megéreztem a családom illatát, de nem voltak egyedül. Egy ismerős mégis idegen illat kavalkáddal vegyült. Kilépve a fák takarásából a megláttam őket. A szüleimet, a családomat amint ott fekszenek halomban a földön… holtan. Mikor sikerült tekintetem elszakítani a borzalmas látványtól az immáron előttem álló három férfira meredtem. Még kicsi voltam mikor láttam őket, de ez a három arc örökre az emlékezetembe véste magát.

– Nocsak a legifjabb Cullen. Örülünk, hogy téged is láthatunk, mint azt már észre vetted, a családod, nos rossz döntést hozott, így nagy sajnálatomra, nem tehettünk mást.

– Megölted a családomat!! Ezt még nagyon megbánjátok! – mondtam, de a szemeimből már patakokban folytak a könnyek. Elvesztettem a családom, mindenkit, akit szerettem! Tudtam, itt az ideje, hogy bosszút álljak, még egy utolsó pillantás a halmokban álló mozdulatlan testek felé, majd az elmém felett átvette az uralmat a végtelen harag és düh, hogy aztán elemi erővel szítsak mindent elsöprő lángokat...

Hangosan zihálva és teljesen felzaklatva riadtam fel. körülnézve a szobámban, rájöttem egyedül vagyok, Jake eltűnt. Még sosem volt ennél borzalmasabb álmom, úgy érzem ez nem csupán egy rémálom volt, ennek kell, hogy jelentenie valamit. Talán így akar figyelmeztetni valaki? Percekkel később is még mindig az álmom hatása alatt voltam, egyszerűen nem tudtam megnyugodni, szükségem volt Jake-re, arra, hogy átöleljen, de legfőképpen arra, hogy beszélhessek a családommal és megbizonyosodjak arról jól vannak és minden a legnagyobb rendben. Mikor az órára pillantva észrevettem, hogy még csak fél tizenkettőt mutat, meglepődtem, hogy alig másfél órát aludtam csupán, de a fáradságom teljes mértékben elmúlt, helyette inkább feszült és ideges lettem. Gyorsan kiugrottam az ágyból, felvettem egy köntöst és lementem a földszintre. Senkit nem találtam a nappaliban, így gondoltam mindenki alszik. Képtelen voltam megnyugodni, nekem most azonnal szükségem volt Jake közelségére. Visszamentem az emeletre, majd halkan benyitottam a szobája ajtaján. Meglepetten tapasztaltam, hogy a szoba teljesen üres volt, nyoma sem volt annak, hogy Jake járt volna ott. Miután körül néztem a házban és sehol sem találtam, kimentem hátha elment sétálni. Az apartmannál nem láttam, így elindultam a sziklás partrészhez hátha megint ott üldögél, ám az erdő felől ismerős hangokra lettem figyelmes így irányt változtattam. A hangok tulajdonosait ismertem. Főleg egy olyan van, amit soha nem tévesztenék össze senkiével ezer-közül is felismerném. Na de mit keresnek itt ilyenkor? Közelebb mentem, teljesen nesztelenül közeledtem, mert volt egy olyan érzésem, hogy nem véletlenül jöttek el a háztól beszélgetni, ha csak nem az az oka, hogy valamelyikünk, vagyis nagy valószínűséggel én, ne szerezzek tudomást róla. Pár méterre tőlük megálltam és egy jól takaró fa mögé bújva hallgattam, miről is beszélnek. Igaz jól tudom hallgatózni csúnya dolog, de nagyon rossz érzésem volt. Mindenki jelen volt a falka tagok közül.

– Szóval ez már biztos? – kérdezte Sam, Jake felé intézve szavait.

– Igen, még a buli előtt beszéltem vele telefonon, azt mondta szombaton, hajnal négy órakor érkeznek meg a tisztásra – mondta, teljesen komoly hangon, az arca rezzenéstelen volt, mintha teljesen eltűnt volna az a felmérhetetlen boldogság, ami ez előtt két órával még annyira felpezsdítette arcvonásait. De mégis kiről beszél? Ki kereshette őt? És milyen tisztás? Nem értettem semmit.

– Nem hiszem el, hogy tényleg itt állunk és nem teszünk semmit! – hallottam Paul hangját, úgy vettem észre eléggé zaklatott és ideges volt.

– De teszünk, ők kértek erre minket, így segítünk nekik. Megvédjük Nessie-t! – Ismételten Sam hangja törte meg a csendet. Megvédenek engem? Mi a fene folyik itt? Mitől kéne engem megvédeni?

– Igen persze, de nem lett volna elég ha Jacob jön el vele? Mi meg ott maradtunk volna és segítünk nekik? Hisz akkor sokkal több esélyük lenne, és egyszer már sikerült egységesen legyőznünk őket, akkor most miért nem mentek bele? Tudjátok minél többet gondolkodom ezen az egészen, egyre inkább érzem azt, hogy valamit nem mondtak el nekünk. Kell, hogy legyen még itt valami… valami, ami miatt nem akarták azt, hogy mi is segítsünk nekik. – Paul szavai hallatán mindegyikük gondolkodóba esett, majd Seth szólalt meg elsőként.

– Szerintem igaza lehet Paulnak, egy ideje én is ezen töröm a fejem, valami tényleg nem stimmel.

– Mégis mit tehetnénk? Már lassan éjfél, alig van négy óra a Volturi érkezéséig. – Teljesen ledermedve és sokkos állapotban álltam tíz méterre tőlük, de nem akartam hinni a fülemnek! Az nem lehet, hogy az álmom valóságos legyen. Biztosan még most is csak álmodom, fel akarok végre ébredni. Éreztem, ahogyan a kétségbeesés egyre mélyebben ver gyökeret bennem, és húz le a végtelen mélységbe, oda ahonnan nincs vissza út! De nem, nem hagyom magam, erőt véve magamon vámpír sebességgel megtéve azt a minimális távolságot egy szempillantás alatt ott álltam a többiekkel szemben, miközben az ő tekintetük meglepettséget tükrözött.

– Elmagyarázná nekem valaki, hogy mi a fene folyik itt? – Síri csendben álltak velem szemben, láttam rajtuk, hogy fogalmuk sincs, mit mondhatnának nekem ebben a pillanatban. – Jake, kérlek, mond el, hogy mi ez az egész! – Közelebb léptem hozzá és ő azon nyomban a karjait szorosan körém fonva ölelt magához. – Az előbb volt egy szörnyű álmom, amiben ismételten Forksban voltam és a szüleimet, az egész családomat holtan találtam a tisztáson, a Volturi ölte meg őket, Jake annyira szörnyű volt! Mond, hogy még mindig csak álmodom, és hamarosan felkelek! – A végére már nem bírtam tartani magam és könnyeim ismételten kicsordultak, eláztatva Jake-t.

– Nyugodj meg Szépségem! – próbált nyugtatni, miközben egyik kezével gyengéden simogatta a hátamat.

– Ugye ez is csak egy álom? – Annyira szerettem volna, ha azt mondja, igen, ez egy rossz álom amiből hamarosan felébredek és minden a legnagyobb rendben lesz, de nem így történt.

– Annyira szeretném azt mondani neked, hogy mind ez csak egy álom, de nem tehetem, nem akarok neked hazudni. – miközben beszélt hozzám éreztem, ahogy egyre gyengébb és gyengébb leszek, a kétségbeesés nem akart eltűnni. – Annyira sajnálom, mond, mit tehetnék azért, hogy jobban érezd magad? – kérdezte keservesen. Ismételten erőt véve magamon, kibújva Jake ölelő karjai közül, a többiek elé álltam, majd ellenvetést nem tűrve csak ennyit mondtam.

– Visszamegyünk Forksba! Most!

♥ 27. fejezet - Imprinting ♥

IMPRINTING

(Jacob szemszög)

Épp be akartam vallani az érzéseimet, amikor Paul megjelent a szobámban a telefonnal a kezében. Szuper, mint mindig a legjobbkor toppan be.

– Úúúúúú bocs haver, de telefonon keresnek! – mondta, miközben végig a szemembe nézett, mintha mondani akart volna vele valamit. Lehet, hogy Edward az?

– Kösz, HAVER! – Átvettem tőle a telefont, de közben végig szúrós szemekkel meredtem rá, amiért épp most kellett megjelennie. – Ne haragudj Nessie, de ezt most fel kell vennem! Ha megkérlek, csinálnál nekem enni valamit? Tudod, farkas éhes vagyok! – s bár ez részben igaz is volt, első sorban egyedül akartam maradni, mert biztos voltam benne, hogy Edward van a vonal túlsó felén és csak akkor tudunk beszélni, ha Nessie nincs jelen. Nessie kedvesen rám mosolygott majd kiment az ajtón.

– Edward? – szóltam bele rögtön.

– Végre! Mi tartott ennyi ideig? – hallottam Edward mérgelődő hangját.

– Nyugi Edward! Időbe telt míg egyedül lettem. Szóval, van valami változás?

– Alice-nek volt egy újabb látomása. Most már tisztán látja az időpontot.

– És mikor? Edward, ne húzd már az idegeimet! – Lehet előbb érkeznek, mint azt bármelyikünk is gondolta volna? Vagy talán megváltozott a terv?

– A Volturi három nap múlva érkezik. Azt akarom, hogy tudd, ha négy nap múlva, azaz vasárnap nem hívlak az azt jelenti, hogy… – Nem hagytam, hogy befejezze, nem akartam hallani.

– Azt hitten ezt már túltárgyaltuk! Nem azért hagytunk mind ott titeket, mert azt mondtátok nélkülünk is menni fog? Szóval, akkor most válaszolj a feltett kérdésemre!

– Szombaton, hajnalban négy órakor – felelte. – Alice beszélne veled! – Vajon mit akarhat? Lehet volt egy újabb látomása velem kapcsolatban?

– Jacob? – hallottam az említett személy hangját.

– Hello Alice! Figyelj kösz a múltkori figyelmeztetést, de azt hiszem túl későn esett le mire akartál vele célozni.

– Igen azt láttam – Várjunk csak, ha látta a csókot Leahval akkor előfordulhat, hogy Nessie új képességéről is tud valamit.

– Alice, mond volt más látomásod is Nessie-vel kapcsolatban?

– Nem semmi, miért látnom kellett volna valamit? – kérdezte gyanakodva.

– Nem, ami azt illeti az lenne a legjobb ha nem látnál semmit.

– Értem. Remélem semmi baj nem történt és nem is fog, de tudom, hogy az a legjobb, ha inkább nem látok és tudok semmit. – Egy kis ideig hallgatott, majd folytatta. – Azért remélem minden jól megy majd. Minden jót Jacob! – A hangsúly mellyel a szavakat kiejtette kicsit sem tetszett nekem.

– Alice ez ugye nem búcsúzkodás akart lenni? – kérdeztem, bár szinte biztos voltam abban hogy igen.

– Ugyan Jake, hát így ismersz te engem? – Költői kérdésnek szánta csupán, de azt is tudtam, hogy se ő sem a többiek nem adják fel, a végsőkig küzdenek majd.

– Jake itt vagy még? – A telefon túlsó végén ismételten Edward volt.

– Igen, itt.

– Akkor négy nap múlva hívlak!

– Ez ám a beszéd! Akkor, ahogy mondtad négy nap múlva! – mondtam, majd kinyomtam a telefont. Mivel már teljesen jól éreztem magam, kikászálódtam az ágyból és a fürdőszobába mentem. Miközben az ágyamban feküdtem volt időm gondolkodni és ha Nessie eddig nem vette észre mit is jelent számomra akkor ideje ezt nyíltan a tudomására hoznom. Már mindent elterveztem, ám azóta a "baleset" óta, amit Leah okozott, ha saját szememmel nem is láthattam a szobám és az ágyam rabsága miatt, érzem a légkör megváltozott. Szóval mivel a múltkori kiruccanásunk nem alakult valami jól, ami részben az én hibám is volt, úgy gondoltam talán egy újabb városlátogatás segítene mindenkin. Aztán későbbre tartogatok egyéb ötleteket, de az már csak rám és Nessie-re tartozik majd.

(Renesmee szemszöge)

Már azt hittem végre hallhatom azokat a csodás szavakat, de úgy látszik ez a vágyam sosem teljesül majd, hiába nekem az öröklét. Mikor a konyhába értem Emily-t találtam csak ott.

– Szia Em! Hát te?

– Szia Nessie! A többiek kint, a parton, ki itt-ki ott. Na és Jake hogy van? – Láttam rajta, hogy tényleg érdekli őt Jake állapota és ez jól esett.

– Ami azt illeti egész jól. Idézem "farkas éhes". – Em kacagása betöltötte a hatalmas konyhát.

– Szeretnéd, hogy készítsek neki valamit? – kérdezte.

– Nem, köszi hogy segíteni szeretnél, de szeretném én csinálni rendben? – Az arcán átsuhanó mindent tudó mosoly hamar eltűnt, de én jól láttam. Ennyire nyilván való lenne? Gyorsan összedobtam pár szendvicset és öntöttem egy nagy pohár narancslevet. Mikor felérve a szobájába nem láttam senkit kicsit megijedtem aztán a tálcát letettem az éjjeli szekrényre és leültem az ágyra. Gondoltam biztosan kiment a mosdóba. El kell, hogy ismerjem, mostanra már tényleg szinte teljesen jól van. Még mindig alig hiszem el, hogy képes volt emberként Leah elé ugrani, meg is halhatott volna. Akármennyire is borzasztó ez az egész, jó érzéssel tölt el az, hogy képes lenne feláldozni az életét miattam. Már csak a háttérben lévő valódi ok érdekelne, hiszen akár baráti szeretet miatt is tehette, vagy mert lemerem fogadni mielőtt idejöttünk apám a lelkére kötötte, ha kell bármi áron védjen meg engem, bárkitől. Teljesen belemerültem a gondolkodásba, észre sem vettem, hogy már nem vagyok egyedül. Jake ott állt előttem, miközben testét csak egyetlen törülköző fedte… megint.

– Öhm látom, most már tényleg jól érzed magad – hebegtem-habogtam, s közben erősen próbáltam a plafont vagy a padlót szuggerálni, nehogy véletlenül is a fedetlen felsőtestét bámuljam. Az pedig, hogy az említett testrész vízcseppekkel tarkított, csak csábítóbbá tette az egészet, nehéz volt ellenállni a kísértésnek.

– Soha jobban! Figyelj arra gondoltam, ismételten elmehetnénk egy kis városnézésre. Jót tenne ez az egész bagázsnak. – Az arca teljesen felragyogott, ahogyan az estéről beszélt és bár a legutóbbi ilyen alkalom elég rosszul végződött… – Ígérem, ezúttal remekül fogsz szórakozni. – Még mindig ott állt előttem és a tekintete, a hangja amivel próbált rávenni erre az egészre olyan hatást gyakorolt rám aminek nem tudtam és nem is akartam ellen állni.

– Rendben meggyőztél! – Erre a kijelentésemre hatalmas diadalittas mosoly került az arcára.

– Akkor mit szólnál, ha miután megettem ezeket – és itt a tálcán lévő szendvicsekre mutatott –, ketten lemennénk a többiekhez és megkérdeznénk őket is? – Bólintásomért egy újabb fülig érő mosoly volt a jutalom. Kezdtem úgy érezni talán most már kezd helyre rázódni a kapcsolatunk, és ha olyan közeli, mint amilyenre én legbelül a szívem és lelkem mélyén vágyom nem is lesz, legalább a barátságunk legyen a régi, már amennyire ez lehetséges. A szendvicsek pillanatok alatt eltűntek, de ő még mindig félmeztelen ült mellettem. Kezdtem egyre kínosabban érezni magam, úgyhogy legtöbbször inkább rá sem néztem. Miután a narancslevet is megitta elindult a szekrény felé, kivett egy rövidnadrágot és egy fekete atlétát, ami fedetlenül hagyva a karján duzzadó izmokat és kirajzolva mellkasa körvonalát teljesen rásimult testére. – Na, gyere, menjünk – mondta majd kinyitotta előttem az ajtót én pedig a tálcával a kezemben elindultam a földszintre. Én egyenesen a konyhába mentem, hogy elpakolhassam a tálcát és a poharat, Jake pedig a nappaliba. Mikor visszaértem a konyhából, Jake már mindenkit oda csődített a nappaliba. – Szóval Nessie és én, azaz elsősorban én arra gondoltam, mit szólnátok ahhoz, ha ismét elmennénk kicsit szórakozni? – Mindenki Jake-t figyelte kivéve persze egy személyt. A tekintetét folyton magamon éreztem és kezdett igazán idegesíteni, főleg ami a minap történt kettőnk között, nem értettem miért bámul egyfolytában. Jake ötletére rögtön igent mondott mindenki. Aminek tényleg örültem az volt, hogy Lili arcát ismét beragyogta a jókedv. Az elmúlt napok elég nyomasztóak lehettek számára, hiszen megtudta kik is vagyunk valójában, hogy milyen képességekkel rendelkezünk az összezördülésem Leahval, Jake állapota szóval jó végre gondtalannak, boldognak látni. Az idő gyorsan telt, és már azon kaptunk magunkat, hogy este hatóra is elmúlt. Ideje volt elindulnunk, készülődni. Ma igazán szép akartam lenni, és tény és való Jake-nek szerettem volna tetszeni. Gyorsan elmentem fürdeni, megmostam a hajam és a ritka esetek egyike volt, hogy ki is vasaltam. A ruha, amit kiválasztottam, egy fekete nadrág és egy hozzá illő fekete felső, amit egy leopárd mintás boleróval dobtam fel. Semmi túlzás, de mégis szexi és mutatós, de mi más lehetne hisz Alice vette őket. Már csak az utolsó simításokat végeztem el magamon, mikor kopogtattak az ajtómon. Miután beengedtem, meglepődve bámultam az ajtóban álló személyt.

– Te meg mit akarsz itt? – kérdeztem, kicsit sem kedvesen.

– Csak bocsánatot akartam kérni, azokért, amiket elkövettem ellened, most még lehet, hogy nem érted meg, de talán hamarosan erre is sor kerül majd. – Mikor látta, hogy egyáltalán nem áll szándékomban reagálni az elmondottakra, hátat fordított, de még mielőtt kilépett volna az ajtón így szólt. – Egyébként, jól nézel ki, tetszeni fog Jake-nek. – Nem tudtam igazából most mégis mi a fenét kéne gondolnom erről az egészről? Mire volt jó ez az egész? Ma nem akartam idegeskedni vagy ilyesmiken töprengeni, hogy elrontsák az estémet. Így mikor már a cipőmet is felvettem, felkaptam a táskámat és indulásra készen lementem a nappaliba. Úgy látszik ismételten én voltam az utolsó, aki kész lett, de nem láttam senkin, hogy ez irritálta volna bármelyiküket is. Mikor megláttam Jake-t a szívem kihagyott egy ütemet, annyira, de annyira jól nézett ki. A kedvenc fehér pólómat vette fel, amit én és Alice együtt vásároltunk neki, egy fekete farmer társaságában. A kontraszt amit eme két szín nyújtott remekül állt neki.

– Huhh Nessie, csodásan festesz! – Szavai kíséretében különös fény csillant meg a szemeiben. Mikor már úton voltunk, úgy tűnt az elmúlt napok súlya felszállni készült és egyre oldottabb volt a hangulat. Ugyan arra a helyre mentünk, mint a múltkor, mivel ott mindenki jól érezte magát kivéve persze engem és Jake-t, de ez ma másképp lesz. Érzem a mai este sorsdöntő lesz számomra, de hogy miért azt még nem tudom, egyszerűen csak érzem. Ismét elfoglaltunk egy asztalt ahol mind elfértünk, mindenki kikérte magának az italt. Én most mellőztem az alkoholt, hiszen a múltkor is csak azért kértem azt, hogy Jake-t idegesítsem vele. Remekül éreztem magam, rengeteget táncoltam, Paullal, Seth-tel de a legtöbbet Jake-kel és ez volt az, ami igazán boldoggá tett. Néha voltak olyan mozdulatai, amik arra a következtetésre juttattak, flörtöl velem, de aztán mindig mikor eszembe jutott Leah és a csók elhessegettem a gondolatot. Egy újabb vérpezsdítő szám következett amikor Jake magával húzott a tömegbe és immáron ismételten együtt ringattuk csípőnket a zene vadul dübörgő ritmusára. Érintései áramütésként érték felpezsdült bőrömet, de annyira akartam, hogy újra és újra végig simítson a karomon, vagy, hogy kezeivel a csípőmre tapadva vezessen a dallam hullámán. Már jó ideje bent voltunk a klubban és ahogy elnéztem Lili és Paul is remekül érezte magát. Még mindig táncoltunk, amikor megszólalt egy lágy szívmelengető dallam. Lili és Paul a táncparketten maradtak és szorosan egymáshoz bújva táncoltak tovább, már épp vissza akartam menni az asztalunkhoz amikor Jake a derekamnál fogva gyengéden magához húzott és immáron a lassú zenére simultam karjaiba. Az érzés, ami átjárta egész lényem felfoghatatlan volt, szinte szárnyaltam, bár tudtam nem szabad hiú ábrándokba kergetnem magam mégis annyira jó volt ilyen közel lenni hozzá, a karjaiba simulni. A dal lassan a végéhez közeledett, Jake a fülemhez hajolt és lágyan suttogni kezdett.

– Nessie, mit szólnál hozzá, ha most elvinnélek egy gyönyörű helyre? – Miután befejezte szemét az enyémbe fúrva várta a válaszom. Gondolkodnom sem kellett a válaszon, mert egyértelmű volt, hogy bárhová elmennék vele, ha akarja, csak kérnie kell.

– Azt mondanám, menjünk. – Nem is tétovázott tovább, megfogta a kezem és utat törve a tömegben kimentünk az épületből.

– Na és hova megyünk? – érdeklődtem.

– A-a-a meglepetés, de hidd el tetszeni fog. – Olyan boldognak láttam őt mint még soha, ám a boldogság mellett, véltem felfedezni némi izgatottságot is.

– Naaaa Jake, csak annyit mondj akkor, hogy messze van? – Próbáltam a legszebb pillantásomat bevetni, de sajna ezzel sem értem el a várt célt.

– Hajóval nem. – Csak akkor vettem észre, hogy már a kikötőben vagyunk.

– Na de, ha elvisszük a hajót, a többiek mivel mennek vissza a szigetre?

– Nyugi arra is gondoltam, egy másik hajóval megyünk, na gyere meg is érkeztünk ez az – mutatott a mellettem álló gyönyörű vízi csodára.

– Jó akkor menjünk. – Megfogta a kezem és segített felszállni a hajóra. Ma egész nap olyan kedves és udvarias volt. Kezdtem egyre izgatottabb lenni, olyan kíváncsi voltam hova akar vinni. Az idő míg oda értünk egyáltalán nem volt hosszú. Egy kisebb szigeten kötöttünk ki. Hasonlított arra, amin a szállásunk van, de éreztem, hogy ennek a kicsi szigetnek nagy szerepe lesz az életemben.

– Gyere ez még nem az, amit meg akartam mutatni, tudod a minap találtam erre a helyre és sokat gondolkodtam itt, és rájöttem, ha el akarom érni az álmaimat, akkor ideje tennem is érte valamit. – Egyre beljebb és beljebb kerültünk a fák sűrűjében, amikor hirtelen az egyik hatalmas fa rejtekéből kiérve egy csodálatos helyen találtam magam. Egy gyönyörű vízeséssel álltam szemben, ami egy virágokkal teli patakba ömlött. A hely telis-tele volt különböző formájú és színű virágokkal. Az illatuk pedig egyszerűen mennyei volt.

– Jake, ez… egyszerűen nem találok rá szavakat. – Ámulatba ejtő látványt nyújtott a sok szín és illat kavalkádja. Jake oda jött és gyengéden végigsimított az arcomon. Az érintése fellobbantotta bennem a vágyat, a vágyat az iránt, hogy most rögtön a karjaiba vessem magam és szenvedélyes csókban forrjunk össze.

– Örülök, hogy neked is tetszik, gyere, mutatok még valamit! – Már épp el akartam indulni amerre mutatott, ám hirtelen kiszaladt a lábam alól a talaj. Mikor felnéztem Jake karjaiban találtam magam, amint szorosan magához vonva sétál végig a tavacskában lévő kavicsok mentén, hogy aztán megálljon a vízesés előtt.

– Azt hiszem, jobb lesz, ha a táskádat és a cipődet itt kint hagyod – figyelmeztetett.

– Kint? Miért csak nem? – Kérdeztem, de tudtam már, hogy mire készül, úgyhogy levettem a cipőmet, a táskámat és letettem egy száraznak tűnő helyre. – Azt hiszem, most már mutathatod azt a helyet – mondtam s közben végig a szemébe néztem. Annyira varázslatos volt ez a hely. Gyengéden megfogta a kezem és a vízesés felé vezetett. Ami meglepő volt a víz egyáltalán nem volt hideg, sőt ami azt illeti egész melegnek mondható, és kellemes volt mikor végig csurgott a testemen. A vízesés mögött egy újabb csodálatos helyet pillantottam meg, egy barlang, aminek falai telis-tele furcsa, ám de gyönyörű kristályokkal, amik a víz által visszavert fénytől ragyogtak. Gyönyörű látványt nyújtott, ez az egész este amit Jake-kel töltöttem. Én még mindig ámulva néztem az elém táruló megannyi csodát, amikor megéreztem Jake figyelő tekintetét. – Mi az? – kérdeztem pipacsvörössé válva.

– Olyan gyönyörű vagy Nessie! – felelte fátyolos hangon. Először azt hittem hallucinálok, na de vámpír vagyok az istenért, elvileg ez nem történhetne meg velem, így csak csendben vártam mit fog mondani. – Tudod milyen régóta vártam már ezt a percet, hogy végre kimondhassam? Hogy elmondjam, mennyire szépnek látlak? – A tekintetemet egy pillanatra sem eresztette, éreztem, hogy a lábaim felfogják mondani a szolgálatot, ha ez továbbra is így folytatódik.

– Hisz máskor is mondtad már… – Próbáltam, nem is tudom igazából mit akartam ezzel, lehet csak hallani szerettem volna, újra amint kiejti a bókjait.

– Igen mondtam, de azok mögött nem hallottad a megbújó igazságot és azt, hogy az egész lényem benne van ezekben a szavakban, mikor azt mondom, hogy gyönyörű vagy, főleg most, amióta ennyit változtál. Ismerlek amióta csak megszülettél, szinte minden egyes napot veled töltöttem és hidd el ezek voltak életem legszebb napjai. Neked sosem volt furcsa az, hogy a falka és én milyen jól kijövünk a családoddal, de az az igazság ez csak azóta van így mióta te megszülettél. Már régóta őrzöm ezt a titkot és úgy érzem itt az ideje, hogy mindent megtudj rólam.

– Jake… – Meg akartam szólalni és mondani valamit, de igazából fogalmam sem volt arról mit mondhatnék, mi az a titok, amit eddig nem tudtam róla?

– Tudod, én már gyerekkorom óta ismerem anyádat. Aztán amikor ideköltözött Charlie-hoz, és ismét találkoztunk, hát nem tudom, hogyan mondjam elég furán fog hangzani, de ígérd meg, hogy előbb végighallgatsz, és csak utána mondod el a véleményed rendben? – kérdezte megszakítva ezzel megkezdett mondatát.

– Jóó, persze! – Egyre jobban aggasztott ez a dolog. Mi van az anyámmal, hogy jön ő ide?

– Szóval, megtetszett nekem, igen eltudom képzelni mire gondolhatsz most de hidd el ez az érzés már régen elmúlt, méghozzá gyökerestül. Hozzá ment apádhoz, és én gyűlöltem érte. Amikor megtudtam, hogy terhes lett kiborultam, de mivel ő kérte mellette maradtam, míg meg nem születtél. Aztán belőle is az lett… egy vámpír. El akartam hagyni a házat és örökre eltűnni az életéből, de aztán megláttalak téged Rosalie kezében és többé nem tudtam utálni sem Bellát, sem Edwardot…senkit. Csak megakartalak fogni és melletted lenni, amíg világ a világ. Olyan gyorsan felnőttél, de mégis egy egész életnek tűnt. Most itt állsz előttem és alig bírom levenni rólad a szemem, káprázatos vagy, mint mindig. Négy éve várom ezt a percet és úgy érzem nem tudom mindazt szavakba önteni amit érzek. Nessie… – sóhajtott majd egyre közelebb és közelebb jött hozzám. Nekem pedig még mindig csak az zakatolt a fejemben, hogy szerelmes volt az anyámba… az én anyámba. – Nessie nem tudom, hogy mi mindent mondhatnék még, ami érzékeltetné azt, mennyire oda vagyok érted. Te vagy a mindenem, úgy érzem érted kel fel a nap reggelente és én is miattad létezem még mindig ebben pillanatban is. Eddig nem tudtam mind ezt elmondani, mert egyrészt nem olyan rég még csak egy kislány voltál a másik pedig tartottam a reakciódtól, hogy mit fogsz mindehhez szólni.

– Jake… – Ismét meg akartam szólalni, de most ő volt az, aki megakadályozott benne.

– Emlékszel még azokra a mesékre, amiket apám mondott a tábortüzezések alkalmával? – bólintottam, hiszen még ha akarnám, sem tudnám elfelejteni. – Arra emlékszel amikor az Imprintről beszélt? – Lelki társ egy életen át.

– A bevésődés, lelki társ…

– Egy életen át! – fejezte be a mondatot.

– Nem értem mit akarsz ezzel mondani Jacob! Ne haragudj, de teljesen össze vagyok zavarodva. – Azt mondja, oda van értem, hogy gyönyörűnek tart, most meg a bevésődéssel jön. Létezik, hogy az is igaz lenne? De ha igen akkor is mi köze hozzám?

– Amikor megláttalak Rose kezében tudtam, hogy többé nem létezik számomra más, nincs semmi, ami fontosabb lenne nálad, tudtam, hogy azok a dolgok amik eddig a Földhöz kötöttek értéktelenné váltak, egyetlen mindennél erősebb kötelék tartott itt mégpedig TE! – Szavai hallatán könnynek szöktek a szemembe és teljességgel állíthatom, hogy a boldogság könnyei voltak ezek, nem tudom elhinni, hogy én lennék Jake lenyomata…

– Én, én vagyok az? – Nagy nehezen, de sikerült kinyögnöm a kérdést, muszáj volt hallanom az ő szájából.

– Igen Nessie te! Szeretlek! – Még mindig az elhangzottakat emésztettem, amikor meghallottam azt a szót, amire úgy vágytam. Abban a pillanatban minden kétely elmúlt és csak azt akartam, hogy tudja én is így érzek és akarom őt. Egy hirtelen ötlettől vezérelve karom nyaka köré fontam és szenvedélyesen megcsókoltam. Az érzés, amit kiváltott belőlem, leírhatatlan. Éreztem, ahogyan a testemet elönti a forróság, de ez most más volt. Ez nem a képességem miatt volt, ezt Jake érintései, az ajka okozta. A csókunk egyre követelőzőbb lett, éreztem minden porcikámmal, hogy végre hazatértem. Mindig is éreztem, hogy eddig hiányzott valami az a valami pedig Jake. Szeret engem! A csókunk nem szakadt meg egyetlen pillanatra sem. Egyik keze lassan végiggördült a gerincem vonalán le egészen a fenekemig ahol azonban tétovázva megállt. Ám tudtam, hogy csak egy kis bátorításra van szükség, megfogtam kezét és gyengéden a fenekemre helyeztem. Ezen felbátorodva gyengéden fenekem alá csúsztatta másik kezét is majd felemelt, hogy aztán a földre fektetve ezúttal kényeztetése más területekre is kitérhessen. Én pedig mindeközben úgy éreztem, a vágytól felperzselve lassan elégek!

Nessie ruhája A vízesés