♥ 20. fejezet - Utazás ♥

Tudom hogy hétfőre ígértem, de a pendrive-om sajna tönkre ment így ma újra megírtam a 20. fejezetet. Remélem nem lett olyan rossz. A 15 komi határ még áll! Köszönöm szépen! Jó olvasást!

UTAZÁS!

Miután Jake elment, Lili, Paul és én együtt sétáltunk le a partra. Ám én hamar feleslegesnek éreztem magam köztük, úgyhogy kicsit lehagytam őket így én is a gondolataimba tudtam merülni. Egyet találhattok, hogy vajon kin járt az eszem ismételten, Jake. Mostanában minden gondolatomat ő tölti ki. Most, hogy már teljesen tudatában vagyok annak, hogy mi is az ami itt kering bennem, hogy mit is érzek valójában, egészen más meglátásba helyeződtek a dolgok. Hogyan titkolhatnám ezt el a többiek elől? Mit tegyek, hogy apám ne olvassa ki a gondolataimból, hogy el ne csípje egy-egy kósza gondolatomat ami Jake-ről szól? Vagy Jasper bácsi, hogy rejthetném el előle az érzéseimet? Mert még ha sikerülne is a gondolataimat titokban tartani, vagy elterelni azokat, az érzéseimnek hogyan tudnék parancsolni? Hogyan tarthatnám kordában, hiszen elég annyi, ha eszembe jut, ha magam előtt látom az éjfekete szemeit, a bronzosan csillogó bőrét és az a mosoly… Nyomaszt ez a teher, igen teher. Nem mondhatom el senkinek, örökké magamban kell tartanom. Talán Lili… ő biztosan megértene, igen talán ő az, aki segíthet kiadni magamból, mi a szívemet nyomja. Nem tudom mióta sétálgathattunk már idekint, de Paul hangjára kaptam fel a figyelmem amint engem szólongat.

– Nessie! Héééé megvárnál? – kiabált utánam.

– Igen, Paul itt vagyok, mond! – húztam mosolyra ajkaim.

– Mire gondoltál ennyire elmélyülten? Már vagy öt perce szólongatlak, de semmi, mintha nem is ezen a bolygón lennél. – Kacéran megpöckölte az orrom hegyét és közben jókat mosolygott rajtam. Hogy más bolygón járnék? A felhők közt talán jobb meghatározás, de ahhoz, hogy elérhessek egészen a mennyig, olyan dologra lenne szükségem, amit sosem kaphatok meg, Jacob szerelmét

– Nem is tudom Paul, úgy mindenen. Na de mit is szerettél volna mondani? Mi olyan fontos, hogy ott hagytad Lilit? – érdeklődtem.

– Most hívott Sam, úgyhogy mennem kell – felelte.

– Értem, akkor mi is hazamegyünk, azt hiszem – mondtam kedvesen.

– Kocsival jöttetek? – kérdezte.

– Igen Paul az én kocsimmal jöttünk. Mégis mi mással jöttünk volna? – kérdeztem, és nem bírtam megállni nevetés nélkül.

– Jó, jó tényleg. Na, szóval akkor én megyek is! Szia Nessie. – Búcsúzóul az arcon puszilt majd távozott. Nagyon remélem, hogy semmi gond sincs, először Jake most meg már Paul is. Mondjuk Jacob azt mondta Embry hívta, na de ki tudja, lehet csak nem akarta, hogy aggódjak.

– Szóval milyen volt itt La-Pushban? – incselkedtem kicsit Lilivel.

– Hát nem volt rossz. Elment – felelte, de láttam rajta, hogy legszívesebben sikítana jókedvében.

– Na ja, elment mi? – kérdeztem, s Liliből csak úgy ömleni kezdtek a szavak.

– Jajjj Nessie nem tudom, mi történik velem, mikor ez a srác a közelemben van. Teljesen elvarázsol, megbabonáz. Mintha valami furcsa, és erős mágnes húzna felé. – Úton hazafelé elmesélte mikről beszélgettek és, hogy mennyi mindent megtudott róla.

– Megérkeztünk. – mondtam mikor megálltam a házuk előtt. Ami ugyan kisebb volt. mint a miénk, de mégis nagyon szép és otthonos. Kívülről látható halvány bézs színe, jól illett a házat körül ölelő barna kerítéshez. – Igazán szép a házatok Lili – jegyeztem meg azonnal.

– Ugyan Nessie a tiétekhez képest ez csak egy egyszerű ház, semmi több – mondta.

– Tény és való, hogy a mi házunk is szép, amit természetesen Esme-nek és Alice-nek köszönhet a család. – mondtam a teljes igazságot, hiszen nagyi kézügyessége és Alice jó ízlése nélkül egy porosodó romhalmaz lenne.

– Mindegy. Van kedved bejönni? – kérdezte s láttam rajta, hogy örülne, ha megtenném. S bár volt egy olyan érzésem miszerint otthon valami nincs rendjén, mégis úgy döntöttem pár perc nem árthat és legalább megismerem a szüleit.

– Persze, szívesen. – feleltem és már meg is indultunk az ajtó felé.

– Anyu! Nick! Van itthon valaki? – kiabálta.

– Igen Lili itthon vagyok – jött le a lépcsőn egy Lilire igencsak hasonlító nő. Minden bizonnyal ő az édesanyja.

– Anyu, ő itt Nessie! Pontosabban Renesmee Cullen – mutatott be az édesanyjának.

– Üdvözlöm asszonyom – köszöntem.

– Ugyan, nem kell ez az asszonyomozás, tegezz nyugodtan, hiszen nem vagyok én még olyan öreg. Egyébként a nevem Miranda. – mondta miközben kedves mosoly ékeskedett arcán.

– Rendben. Akkor, szia Miranda – köszöntem újfent.

– Mi jót csináltatok ma? – érdeklődött miközben a konyha felé vettük az irányt.

– Nessie le vitt La-Pushba. Valami eszméletlen szép hely! Látnod kellett volna – áradozott Lili.

– Biztosan nagyon szép lehet. – értett egyet Miranda.

– Ja és képzeld anya találkoztam Paullal is. – Paul említésekor hatalmas vigyor terült el arcán. Meglepődtem, hogy mesélt róla az édesanyjának. Bár én is mesélhetnék az enyémnek…

– Tényleg? Hogy-hogy? – érdeklődött Miranda és úgy láttam rajta igazán érdekli a lánya válasza nem csak kedveskedésből kérdezte meg.

– Hát tudod ő is ott lakik a rezervátumban – magyarázta tovább.

– Lili azt hiszem ideje elindulnom haza – szólaltam meg hirtelen.

– Biztos? Köszönöm a mai napot. Majd beszélünk telefonon oké?

– Rendben. Örülök, hogy megismerhettelek Miranda. – Kimentem a kapun és beültem a gyönyörűséges autómba. Az út hazáig alig tartott tíz percig, de ez alatt a tíz perc alatt sem sikerült megszabadulnom a gondolataimat rabul ejtő Jacobtól. Folyton őt látom magam előtt. A szemeit, az ajkait, az izmos karokat, és a hasáról már inkább nem is nyilatkozom. Mikor már a házunkhoz vezető ösvényhez érve lekanyarodtam azon erősen koncentrációba kezdtem, próbáltam valamit teljesen más dologra. Mikor leparkoltam a garázsban rögtön észrevettem, hogy anyuék autója még mindig nem állt a helyén. A nappaliba érve pedig csak Emmettet találtam otthon.

– Szia Emmett. Hát a többiek merre vannak? – érdeklődtem azonnal.

– A családunk nő tagjai még mindig vásárolnak. Jasper és apád pedig elmentek intézkedni. – Úgy tűnt direkt csak ennyi információt osztott meg velem, én azonban többre voltam kíváncsi.

– Intézkedni? – húztam fel a szemöldököm.

– Nem mondhatok többet drága hugicám, majd később mindent megtudsz. – Kacsintását követvén azonnal visszafordult a Tv-hez. Szóval magyarul lezártnak tekintette a témát. Én meg nem feszegettem tovább, minek is tettem volna? Azt mondta később mindent megtudok. Fel is mentem inkább a szobámba. Nagyjából egy órája ücsöröghettem ott, amikor zajra lettem figyelmes a földszintről. Gondoltam anyuék megérkezte s nem is tévedtem. A nappali közepén hatalmas csomagok tornyosultak. Alice ki tett magáért ismételten.

– Hello mindenki! Azt hittem már sosem értek haza! – rohantam oda anyuhoz és egy hatalmas puszival köszöntöttem, ahogyan a többieket is. Időközben apu és Jasper is hazaérkezett, őket is megölelgettem.

– Na, jól van, azt hiszem, most jogosan megsértődhetnék, nem gondolod hugica? – Igazából nem az volt vicces, amit kérdezett, hanem ahogyan azt tette. Teljesen komoly fejet vágott miközben beszélt.

– Jajjj Emmett ne haragudj! Gyere hagy puszilgassalak össze! – mondtam s meg sem vártam a reakcióját, rávetettem magam és egy egész puszi áradatot zúdítottam rá, na nem mintha bánta volna, arcán hatalmas vigyor képződött mely még percek elteltével is ott virított mackós pofiján.

– Na látjátok én sokkal többet kaptam mint ti! – dicsekedett diadalittasan. A többiek persze inkább nem reagáltak erre semmit. Lehet jobban tették.

– Na és mit vettetek? Meg sem mutatod Alice? – kérdeztem karba tett kezekkel, mire drága nénikém csilingelő hangja azonnal egész házat betöltő magasságba szökött s persze mindjárt ott is termett mellettem kezében temérdeknyi csomagjaival.

– Jajj dehogynem! Vettünk neked is pár dolgot gyere nézd meg! – Megfogta a kezem és egészen a kanapéig elhúzott magával.

– Tessék itt az első – Rögtön gondoltam, hogy nem állt meg egynél.

– Na, hagy nézzem! – Kivettem a kezében tartott szatyrot és gyorsan ki is bontottam. Egy nyakba akaszthatós ruha volt, gyönyörű vonalakkal az egyetlen bökkenő csak az volt, hogy örülhetek, ha a combom közepéig leér. Színei a rózsaszín és szürke árnyalatok összemosódásából álltak, mindig is tudtam, hogy Alice rendkívüli ízléssel rendelkezik. – Huhh Alice ez nagyon szép! Köszönöm szépen! – örömködtem.

– Tudtam, hogy tetszeni fog! – örvendezett.

– Ki gondolta volna – jegyezte meg apám, ám Alice mit sem törődvén megjegyzésén a következő csomagért nyúlt majd felém nyújtotta.

– Tessék, ezeket nézd meg – adta át nekem.

– Na lássuk csak… – Meglátván a csomag tartalmát kissé meglepődtem. Négy nem is akármilyen fürdőruhával találtam szembe magam, amik szintén nem takarhatnak túl sok mindent. A második gondolat, ami megfogalmazódott bennem az az volt, hogy mégis minek nekem a fürdőruha? Hiszen strandra és egyéb helyekre úgysem mehetek a bőröm miatt, igaz, hogy nem csillog úgy, mint a családom többi tagjának, de azért mégis észrevehető, ráadásul amilyen időjárással rendelkezik Forks nem is lenne alkalmam felvenni. – Köszönöm Alice, de nem hiszem, hogy lesz alkalmam ezeket viselni. – mondtam és közben az egyiket előhúzva felemeltem azt és jobban szemügyre vettem. Igaz, hogy eléggé extravagáns volt, de nekem tetszett. Apunak már szerintem kevésbé, legalábbis amilyen hangot ki adott magából mikor megpillantotta…

– De Drágám az hiszem lesz – jött oda anyu és gyengéden a vállamra helyezte az egyik kezét.

– De hogy? Mi? Nem értem… – hebegtem habogtam össze-vissza.

– Ezért voltunk ma mind távol. Tudod arra gondoltunk én, apád és a többiek, hogy jót tenne neked egy kis kiruccanás a barátaiddal. Így vettük a bátorságot és lefoglaltattunk nektek pár jegyet, hogy úgy körülbelül két hétre elutazhassatok, egy gyönyörű helyre, ami nem messze van a várostól, hogy aztán ott is körülnézhessetek.

– Na, mit szólsz? – táncolt a másik felemre Alice.

– Hát meg sem tudok szólalni – makogtam továbbra is. Még sosem voltam Port Angeles és Seattle-on kívül sehol. Barátaimmal? De kikkel?

– Mindenki. Paul, Sam, Emily és a fiúk Tom, Embry, Quil, Claire, Jared és Kim, Collin és Brady, Leah, Seth, Lili és Jacob – sorolta fel apám a választ a kimondatlan kérdésemre.

– Kösz apu. Szóval azt mondod, hogy az összes farkas jön? – kérdeztem hüledezve. Nem gondoltam volna, hogy Sam itt hagyja a rezervátumot ilyen hosszú időre.

– Igen mindenki. Hiszen Samre is rá fér már egy kis pihenés. – Igen igaza van, mindenkinek kijár a pihi. Jézusom el sem hiszem, hogy elutazom!! Én és a többiek… Jake…

– Öhm, akkor ez esetben nagyon köszönöm a fürdőruhákat! – Köszönetképp egy hatalmas puszit adtam az én drága Alicemnek.

– Nincs mit Nessie! Örülök, hogy tényleg tetszenek. De van még itt pár ruha ezeket is az útra vettem neked. És ne aggódj, majd én becsomagolok neked – ajánlkozott rögvest.

– Köszönöm Alice. De várjunk csak! Mikor is utazunk? – kérdeztem.

– Ami azt illeti holnap. – Megint leesett állal álltam a családom előtt. Már holnap?

– Na és a többiek tudják már? – érdeklődtem.

– A farkasok már igen, de azt hiszem, Lilinek szólhatnál – mondta anya.

– Már rohanok is! – Annyira boldog voltam. Ami azt illeti rengeteg mindent tudok hála apunak és nagyapának, rengeteg mindent megtanítottak már nekem. De most én is tapasztalatot szerezhetek, végre más helyeket is látok majd Forks esős és erdős tájain kívül. Amint szobámba értem rögtön a telefonom után kaptam és már tárcsáztam is Lili számát. Két csörgés után fel is vette.

– Szia Nessie! Máris hiányzom? Hisz még csak most mentél el – nevetett bele a telefonba.

– Nem, tudod egyáltalán nem ezért hívtalak, drága barátnőm! Van egy fantasztikus hírem a számodra! Persze csak ha anyukád is beleegyezik. – amit természetesen nagyon de nagyon reméltem.

– Ne csigázz már!! – Hallottam, hogy a lelkesedésem hallatán ő is izgatott lett pedig még nem is tudja micsoda kalandok várnak ránk a közeljövőben.

– Tudod amolyan utó szülinapi ajándékként a családomtól kaptam egy álomutazást. Amire nagyon szeretném, ha te is velem jönnél. Neked semmivel sem kell foglalkoznod a lényeg, hogy holnap a repülőn légy, velünk együtt – hadartam el egy szuszra.

– Holnap? Veletek? Mégis kik azok a veletek? – kérdezte rögtön.

– Igen holnap! Nyugi én is csak most tudtam meg! – nevetettem. – Hát, ami meg a többes számot illeti az összes La-Pushi velünk tart. És igen jól gondolod Paul is ott lesz! – Tudtam, hogy ha eddig nem győztem meg ez az egy név elég ahhoz, hogy ő is jönni akarjon.

– Huhh ha ő nem jönne is menni akarnék, de mi lenne, ha inkább te beszélnél anyuval? –kérdezte. Igen beszélhetnék akár én is vele, de még jobb lenne, ha drága apukámat küldeném oda, hogy beszélje rá! Igen így biztosan jobb lesz.

– Figyelj, Edward és én nemsokára ott leszünk nálad és megbeszéljük rendben? – mondtam.

– Oké, de siess, még be is kell pakolnom. – Hallottam a hangján, hogy nagyon boldog akárcsak én.

– Szia.

– Szia – tettem le a telefont.

Akkor most beszélnem kell apuval, hogy kísérjen el. Épp indultam volna ki az ajtón, amikor apu lépett be rajta.

– Nem kell megbeszélned velem semmit, gyere, menjünk. – Ilyenkor kifejezetten jól jött, hogy gondolatolvasó az apám. Pillanatok alatt Liliék háza előtt álltunk. Nem izgultam, hiszen teljesen tisztában vagyok azzal, hogy apám milyen hatással van az emberekre, főleg ha az az ember nőnemű. Kopognunk sem kellett Lili már azelőtt kinyitotta az ajtót, hogy odaértünk volna.

– Szia Nessie! Edward! – Oda jött hozzánk és halkan apu fülébe suttogott. Ha tudná, hogy erre semmi szükség hisz úgyis hallja minden gondolatát.

– Edward, nagyon remélem, hogy sikerül meggyőznöd az anyámat. Annyira szeretnék menni. – Nagyon halkan beszélt, de szerencsére a vámpír füleknek ez nem jelent akadályt. Ezután apám hajolt oda Lili füléhez és suttogott a fülébe. Elég könnyen észrevehető volt, Lili reakciója erre a cselekedetre, ha nála beválik, akkor az anyjánál is bekell. A szíve kihagyott egy ütemet, hogy aztán olyan gyorsasággal verjen, mint még soha. Ezen csak mosolyognom kellett, és apu sem tett másképp.

– Minden tőlem telhetőt megteszek – mondta végül és Lili beinvitált minket a nappaliba.

– Anyu, gyere vendégeink érkeztek– szólt Mirandának.

– Ki az drágám? – Mikor meglátta apámat elakadt a lélegzete. Nem hiszem el de most komolyan, mindenkit így letud venni a lábáról. Azt hiszem eme gondolatomat is hallotta, mert a szokásos féloldalas mosolya jelent meg az arcán.

– Jó napot Mrs. Montgomery, a nevem Edward Cullen. Én vagyok Nessie nagybátyja és egyben a nevelőapja is – köszöntötte Lili anyukáját majd kezet nyújtott felé. Miranda mondanom sem kell, hogy már szinte tátott szájjal nézte őt. Lili nem éppen diszkrét bökdösése után végül észhez tért és viszont köszönt nekünk.

– Ohh, jó napot. De azt hiszem, tegeződhetünk. Az én nevem Miranda. Minek köszönhetem a látogatásotokat? – kérdezte most már teljesen „józanul”.

– Mint gondolom te is tudod Lilitől, hogy nem régen volt Nessie születésnapja. Én és a családom pedig úgymond utó ajándékként befizettük őt és a barátait egy utazásra, egy nagyon szép helyre. Most pedig azt szeretném kérni tőled, hogy engedd el Lilit is erre az útra. – Mindannyian Miranda reakcióit figyeltük.

– És ne aggódj természetesen lesz velük felnőtt felügyelet is. Nem engedném el Nessie-t egyedül, felnőtt nélkül. – Mikor megláttam apu mosolyát már tudtam, hogy nyert ügyünk van.

– És mikor lenne ez az utazás? – kérdezte Miranda.

– Holnap – felelte apu.

– Holnap? – kérdezte meglepetten.

– Ne aggódj Miranda mi már mindent elintéztünk, Lilinek csupán annyi dolga van, hogy összepakolja a ruháit és holnap nyolckor a reptéren legyen, semmi más.

– Értem, hát akkor részemről oké – mondta ki Miranda a már oly várt választ, mire Lili és én egymás nyakába ugrottunk.

– Köszi anyu isteni vagy! – ujjongott Lili, majd még mielőtt felszáguldott volna a szobájába pakolni, elhadart egy gyors szia-t és már el is tűnt.

– Akkor azt hiszem, mi mennénk is. Köszönöm Miranda, hogy beleegyeztél – hálálkodott Mirandának majd bepattantunk apu Volvójába és meg sem álltunk hazáig.

– Jajjj apu annyira jó voltál. Tudtam, hogy neked sikerülni fog!

– Nincs mit kincsem.

– Te és Jasper bácsi merre voltatok ma? – kérdeztem.

– Elintéztük az útleveleket – felelte nemes egyszerűséggel.

– Ja értem és holnap nyolcra mind kész lesz? – hüledeztem rögtön.

– Igen, ne aggódj mindent elintéztünk. – Mivel apu imádja a gyorsaságot a nekem 10 perces utat fele idő alatt tettük meg s mikor hazaértünk mindenki a nappaliban volt, még nagyapa is.

– Sziasztok! Szia, nagypapa. – Puszival köszöntöttem, mint minden alkalommal.

– Sziasztok. Nessie drágám Alice a szobádban vár téged. – adta át az üzenetet anyu s én azonnal az emeletre siettem. Benyitva az ajtón megpillantottam a pöttöm Alice-t két hatalmas bőrönd társaságában.

– Szia, Alice, anyu mondta, hogy engem vársz. – Leültem mellé és vártam, hogy mit akar mondani.

– Szia Nessie, igen téged vártalak. Itt ez a két bőrönd ebbe már bepakoltam mindent, amire szükséged lehet, az új ruhák is benne vannak. A másikban megtalálod a cipőket és a papucsokat is. Még van egy kisebb táska, amibe az egyéb dolgokat kell bepakolnunk, mint például, fogkefe, fogkrém, parfüm és hasonlók.

– Köszönöm Alice néni hogy mindent bepakoltál helyettem. – Köszönetképpen egy hatalmas cuppanós puszit adtam neki, ami úgy látszott nagyon jól esett neki, talán még meg is hatódott.

– Ugyan Nessie, nincs mit megköszönnöd szívesen teszem és nem csak neked pakoltam be ruhákat, a szobámban van egy bőrönd Jacobnak is. Gondoltam jól jön, majd neki is néhány új ruha. – Annyira kedves, lehetetlen nem szeretni. A családom összes tagja egy áldás, de komolyan.

– Biztosan nagyon fog neki örülni – bíztattam.

– Ajánlom is neki! – mondta miközben ujját a magasba emelte s közben fület simogató kacagásba kezdett.

– Na gyere menjünk le a többiekhez – mondta, én meg követtem. Teljes izgatottságban telt a családommal töltött kis idő a kiruccanásom előtt. Az egész estét együtt töltöttük, jókat nevetgéltünk, játszottunk, beszélgettünk. Az azonban feltűnt, hogy a boldogságuk nem mindig felhőtlen és őszinte. Talán valami baj van és eltitkolják előlem? Akaratlanul is a Volturi képe jelent meg előttem, amit szerencsétlen véletlen során anyu és apu is meglátott mivel kezem hozzájuk ért. Miután a kép eltűnt ijedten meredtek rám.

Lehet, hogy pont beletrafáltam?! Az nem lehet!