♥ 31. fejezet - És ismét nyugalom ♥

Tudom, hogy kicsit később, mint szokott, de megérkezett a 31. fejezet. Mivel elég sokan aggódnak azon, hogy az új történetem érkezése miatt ennek vége lesz, azokkal közlöm, hogy szó sincs ilyesmiről, továbbra is hozom ide is a frisseket. Az tény és való, hogy ezentúl csak heti egy frissre számítsatok mivel elkezdődött a suli és itt van a nyakamon az érettségim. Szóval nem is fűznék hozzá többet Jó olvasást!

u.i: Az új történet is hamarosan érkezik mivel a szavazatok alapján vannak, akik kíváncsiak rá.

ÉS ISMÉT NYUGALOM

Miután véget ért a Volturi rémuralma mondanom sem kell, hogy a híre rohamos időn belül elterjedt a mifajtánk között. Egy hét telt el azóta a bizonyos nap óta. A többiek, akik a család segítségére siettek, másnap hazatértek. Persze még mielőtt ez megtörtént volna nagyapa és Elazar szépen kivesézték az új képességemet. Egy héttel ezelőtt, a harc napján a Cullen villában való gyűlésünk alkalmával kerítettek erre sort.

– Nessie, Kincsem meséld már el nekünk, hogy mi volt ez az egész? Úgy értem, mindenki nagyon kíváncsi arra, hogyan vitted véghez ezt a hihetetlen dolgot a Volturival szemben. – Az arca csakugyan kíváncsiságot tükrözött akárcsak a szobában lévő másik huszonöt vámpíré.

– Ami azt illeti fogalmam sincs, hogy hogyan jött ez az egész. A szigeten történt meg először – mondtam. Automatikusan leperegtek előttem az akkori események melyek hatására először lobbantam lángra. Az első pillantásom rögtön apámra esett, aki természetesen most mindennek tanúja volt az én emlékeim által.

– Na, de mégis mikor és mi volt az, ami kiváltotta? – tette fel a leginkább elkerülendő kérdést Elazar.

– Mondhatni kissé kijöttem a sodromból… felidegesítettem magam picit. – Nagyon reméltem, hogy ennyivel beéri mindenki. Nem akartam újra felidézni azt a borzalmas látványt. Láttam, hogy ismét szólásra nyitotta volna a száját, de apu szerencsére más kérdésre terelte a témát, amiért nagyon hálás voltam neki.

– De ahogy látom, már igazán jól bánsz vele. Sokat gyakoroltad? – kérdezte.

– Gyakoroltam párszor, igazából az előidézése az elejétől fogva könnyen ment, az volt nehezebb, hogy lenyugodjak. Aztán meg tanultam máshová is kiterjeszteni és most már pillanatok alatt el is tudom tüntetni – feleltem hálás pillantásokat lövellve felé.

– Mi a helyzet azzal, hogy miközben valósággal lángol a tested, egy karcolást sem ejt rajtad. Ez nagyon érdekes, hiszen ez az egyik dolog, amivel elpusztíthatnak minket – elmélkedett tovább Elazar.

– Igazából nem tudom, mikor először megtörtént mindenki megijedt, és olyan erős hatása volt az egésznek, hogy el is ájultam. Utána viszont már nem fordult elő ilyesmi.

– Ha nem bánod szeretnék neked gratulálni, már jó ideje nem találkoztam ekkora erővel, ha jól belegondolok az utolsó talán Alec és Jane volt. – Elazar elém lépett, majd kezét felém nyújtotta.

– Ugyan, erre semmi szükség! – Teljesen zavarba hozott. Véleményem szerint semmivel sem lettem különlegesebb, mint előtte és nem is akartam, hogy úgy kezeljenek, mintha az lennék.

– Már hogyne lenne? Kimondhatja el rajtad kívül, hogy elbánt a Volturival? – kérdezte hirtelen.

– Hát mi itt mind, hiszen nem egyedül csináltam, ti is segítettetek benne. – S ezt így is gondoltam, nélkülük nem lettem volna képes minderre.

– Édesem, épp ez az, mi vagyunk azok akik nélküled nem mentünk volna semmire. Büszke vagyok rád! – mondta apu majd oda jött és szorosan magához ölelt. Boldogan és a könnyektől fátyolos szemekkel bújtam az édesapám ölelő karjaiba.

– Ahogyan mi is! – állt fel anyám is és vele együtt mindenki, Emmett, Jasper, Alice, Rosalie, nagyi és nagyapa. Mind odajöttek és úgy öleltük egymást. Nem sokkal utána vendégeink hazamentek, még a falka is kivéve Jacobot. Mindketten tudtuk, hogy beszélnünk kell velük, de azt is tudtuk, hogy nem ez a legmegfelelőbb pillanat, így nem sokkal a falka távozása után ő is haza ment Billy-hez. Az egész estét a szüleim és a többiek társaságában töltöttem, annyira örültem annak, hogy mind itt vannak velem és egyiküket sem vesztettem el. Igazából haragudnom kellett volna rájuk, amiért átvertek és ki akartak hagyni engem ebből az egészből, de annyira boldog voltam, amiért sikerült végre megszabadulnunk a Volturitól, hogy semmi sem volt fontosabb ennél. Nagyapa és apa egész éjjel az új képességemről faggatóztak, Alice és Rosalie arra voltak kíváncsiak milyen boltokban és butikokban jártunk ottlétünk alatt, anyu és nagyi persze folyton azt kérdezgették, hogyan éreztem magam és nem vagyok-e fáradt. Míg Emmett… hát ő Emmett volt továbbra is, Jasper pedig megállás nélkül figyelte a hangulatomat s bár biztosan azt hitte nem veszem észre, annyira nyilvánvaló volt, hogy ha akartam volna sem kerülhette volna el a figyelmemet. Egyébként sem tudott volna semmit sem leszűrni belőle, mivel semmi mást nem éreztem csak határtalan boldogságot. Csodásak voltak a szigeten eltöltött napok, de még csodásabbak lesznek az elkövetkezendőek. Nagyjából, reggel hat óra lehetett, amikor elmentem lefeküdni anyu és apu unszolására, bár egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak. Mielőtt nagy nehezen elaludtam Jacobra gondoltam. Igaz semmi olyasmire, ami a szigeten történt, hisz nem szerettem volna, ha apu még idő előtt tudomást szerezne bármiről is. Úgy látszik sokkal jobban elfáradtam, mint ahogyan én azt gondoltam vagy éreztem ugyanis mikor újra kinyitottam a szemem már este kilenc óra volt. Gyorsan kikászálódtam az ágyból és miután megfürödtem és felöltöztem lementem a többiekhez.

– Sziasztok! – köszöntem.

– Szia! – mondták ők.

– Jacob keresett, azt mondta, ha felébredtél hívd fel – adta át üzenetét anyu. A szívem azonnal hevesebb dobogásba kezdett. Nem tehettem róla hiába akartam titkolni az érzéseimet egyszerűen nem ment.

– Rendben anyu köszönöm! – mondtam és azonnal a telefonom után nyúltam, hogy aztán rögtön Jacob számát tárcsázzam. A telefon csak csörgött és csörgött, de senki nem vette fel. Egy pillanat erejéig átsuhant rajtam az aggodalom, de aztán gyorsan elhessegettem, hiszen lehet, hogy csak nincs nála a telefonja. Az ötödik csörgés után úgy döntöttem, inkább megkérem anyuékat engedjenek le La-Pushba.

– Anyu, apu!

– Mond drágám! – Apu és anyu a kanapén ültek, egymás kezét fogva.

– Arra gondoltam esetleg lemennék a rezervátumba. Már rég láttam Billy-t meg aztán Jacob sem veszi fel a telefont és… – Még magyarázkodtam volna egy sort, de apu félbeszakította a feltörekvő szóáradatot.

– Rendben Nessie, menj, de valamelyikünk elvisz téged. – Igazából sokkal jobban szerettem volna egyedül menni, de örültem annak, hogy egyáltalán elengedtek.

– Rendben akkor felszaladok átöltözni és mehetünk is. – Meg sem várva a válaszukat már a szobámban voltam, pontosabban a szoba nagyságú gardróbomban és azon töprengtem mit is vehetnék fel. Végül egy egyszerű sötétkék farmer mellett döntöttem és egy hosszú ujjú ugyancsak kék felsővel párosítottam. Egy röpke tükörbe pillantás után gyorsan belebújtam a tornacipőmbe és máris indulásra készen rohantam le az emeletről.

– Készen vagyok. Ki lesz a sofőröm? – kérdeztem hatalmas mosollyal az arcomon.

– Jasper vállalkozott a feladatra – felelte apu. Pont Jasper bácsi, akit lehetetlen félre vezetni.

– Akkor mehetünk? – jelent meg előttem az említett.

– Persze! – Már éppen kiléptem volna az ajtón, amikor apu utánam szólt.

– Nessie! Szeretném, ha legkésőbb éjfélre itthon lennél – mondta teljesen komoly ábrázattal, majd oda jött és egy puszit nyomott a homlokomra.

– Ígérem – feleltem, majd Jasperrel az oldalamon kisétáltam az ajtón. Az utat gyorsan megtettük, egész úton feszült voltam és egyben nagyon izgatott is, hiszen újra láthatom Jacobot. Az sem könnyítette meg a dolgom, hogy folyton éreztem Jasper vizslató tekintetét. Szinte fellélegeztem, amikor végre elértünk La-Pushba és kiszállhattam az autóból. – Innen már menni fog egyedül is – szólaltam meg.

– Eljöjjek érted, vagy...

– Arra semmi szükség, majd Jake haza visz – mondtam, mire ő egy kedves mosoly után beszállt az autóba és elhajtott. Kifújtam az eddig benntartott levegőt, majd elindultam Jacobék háza felé. Bekopogtam és vártam, hogy valaki ajtót nyisson, de nem igazán hallottam, hogy bárki elindult volna. Mikor a levegőbe szagoltam éreztem Jacob illatát, de hát miért ne érezném, hiszen itt lakik, az egész házat körüllengi az a számomra oly ismerős és kellemes illat. Mivel már ott álltam legalább öt perce az ajtó előtt, ami továbbra is csukva volt, úgy döntöttem megpróbálkozom hátul Jake ablakánál. Mint mindig most is nyitva volt, de a szobában nem láttam senkit. Mégis úgy határoztam, hogy bemászom rajta, és ha nincs is itthon hamarosan úgyis megérkezik, és akkor megvárom. Pillanatok alatt a szobában találtam magam. Leültem az ágyra, és jobban oda figyelve vízcsobogásra lettem figyelmes. A hang a fürdőből jött, így inkább az ágyon maradtam és reménykedtem benne, hogy Jacob van bent és nem Billy. Mikor elhallgatott a vízfolyás a pulzusom az egekbe szökött és izgatottan vártam, hogy belépjen az ajtón. Aztán eszembe jutott az utolsó alkalom, amikor itt voltam… amikor megláttam abban a törülközőben. Nagyon reménykedtem abban, hogy most valamivel több ruha lesz rajta, de ez a remény hamar szertefoszlott. Megjelent a várva várt férfi az ajtóban csupán egyetlen falatnyi bokszerben, ami szorosan rásimult testének azon részeire. Akaratlanul is olyan helyekre tévedt a pillantásom ahova nem kellett volna és hiába volt sötét a szobában minden egyes porcikáját színtisztán láttam. A bokszere hófehér volt, ami a bőrével való kontraszt miatt istenien állt neki. Miután nyeltem egy hatalmasat, ő is észrevett engem, majd az első reakció után, ami a meglepettség volt, azonnal az a csodás mosoly került az arcára, amitől még az én erős vámpírszívem is kihagyott néhány ütemet.

– Nessie! Kiáltotta és gondolkodás nélkül elindult felém. Én már csak azt vettem észre, hogy a levegőben vagyok és Jacob mezítelen forró és hatalmas izmoktól duzzadó testéhez simulok. Annyira jó volt ismét a közelében lenni és a karjaiba bújni, hogy teljesen elvesztettem minden józan gondolatomat, csak ő létezett és az érzések, amiket kiváltott belőlem a jelenléte az érintése, az illata.

– Annyira jó újra látni téged! – mondta kis idő múltával, és ajkait olyan közel engedte a fülemhez, hogy éreztem forró leheletét a bőrömön, amitől teljesen libabőrös lettem.

– El sem tudom mondani, hogy mennyire! – mondtam, majd kibújva az öleléséből mélyen egymás szemébe néztünk, hogy aztán ajkaink forró csókban forrjanak össze. Csókja mintha még édesebb és felemelőbb lett volna, mint pár nappal ezelőtt. Egyszerűen nem bírtunk betelni egymás ajkainak ízlelgetésével egyre csak többet és többet akartam. Miközben csókoltuk egymást kezemmel körülöleltem nyakát, míg ő egyik kezével a tarkómat fogta másikat pedig a csípőmre téve húzott magához egyre közelebb és közelebb, míg a távolság teljesen el nem tűnt kettőnk között, így egymáshoz simulva, mondhatni préselődve álltunk. Teljesen megfeledkezve a külvilágról, még mindig egymást élvezve álldogáltunk a szoba közepén, amikor az ajtó kinyílt mi pedig azonnal szétröppentünk, hogy aztán az ajtóban álló, vagyis inkább ülő Billy-re pillantsunk. Mondanom sem kell, hogy mennyire elszégyelltem magam. Ezt sajnos nem is tudtam véka alá rejteni ugyanis az egész arcom piros színben pompázott.

– Uhm… elnézést fiam, azt hittem egyedül vagy. Majd beszélhetnénk pár szót? – kérdezte miközben végig nézett rajtam, aztán Jake-n és bár próbálta rejteni, de én megláttam a szája szegletében megbúvó mosolyt. Ettől, ha lehet még pirosabb lettem és hát most őszintén gondoljatok bele milyen látványt nyújthattunk. Az állítólagosan két legjobb barát, akik cseppet sem baráti csókok közepette állnak, a fiú szobájának közepén és ráadásul a fiú egy száll bokszerben, míg a lány szorosan hozzá bújva csimpaszkodik a srác nyakába… hát eléggé félreérthetetlen.

– Öhm… rendben egy pillanat is megyek – egyezett bele. Billy ezután távozott.

– Jesszusom, ez nagyon kínos volt – mondtam majd leültem az ágy szélére az arcomat kezembe temetve.

– Ugyan édes… apu örül, hogy végre tisztáztam mindent és szerethetlek téged – vígasztalt azonnal. Elém lépett, majd leguggolt így az arcunk nagyjából egy magasságba került.

– De akkor is, most gondolj bele mi juthatott rögtön az eszébe mikor meglátott minket, hisz alig van rajtad valami! – mutattam a már oly megcsodált ruhadarabjára, erre ő huncut mosolyra húzta ajkait.

– Ne is törődj vele! Amúgy meg van egy olyan érzésem, hogy te sokkalta jobban kielemezted az öltözékemet, mint azt apám tette, úgyhogy…

– Szó sincs ilyesmiről! – Bár tudtam, hogy épp ellenkezőleg történt.

– Aha persze! Na, mindegy én akkor most felkapok valamit, beszélek apámmal, addig te várj meg itt oké? – kérte lágy hangon.

– Rendben – bólintottam rá. Ahogy mondta felkapott egy nadrágot, és még mielőtt kiment volna adott egy röpke ám csodálatos csókot aztán kilépett a szobából. Míg rá vártam, feljebb csúszva az ágyon körbe néztem a szobában. Ismét megakadt a tekintetem azon a közös képen az éjjeli szekrényen. Jó érzéssel töltött el, és arra gondoltam talán minden lefekvés előtt megnézi azt a képet és rám gondol közben, arra milyen jó együtt, boldogan, szerelmesen.

– Min mosolyogsz ennyire gyönyörűm? – Meg sem várva a válaszomat mögém mászott majd karjait átfonva körülöttem az ölébe húzott. Rengeteget beszélgettünk, és csókolóztunk, élveztük egymás társaságát.

– Annyira nehéz volt elterelnem a gondolataimat a szigeten történtekről. Ráadásul Jasper hozott el a rezervátumba… borzalmas volt. Éreztem, hogy folyamatosan engem figyel.

– Elhiszem, hogy nehéz volt, de holnap mindent megbeszélünk velük és elmondjuk, hogy szeretjük egymást és együtt akarunk lenni.

– Oké. Szerinted, hogyan fogják fogadni? – Hiába próbáltam nem így érezni, de tartottam a családom reakciójától, főleg apuétól. Tudom, hogy kedveli Jacobot, de azt is tudom, hogy engem mindenkinél jobban szeret, persze anyuval együtt és nehéz lesz neki elfogadnia azt, hogy felnőttem és máris szerelmes vagyok.

– Bízom abban, hogy megértenek majd minket és nem lesz semmi ellenvetésük. Igazából egyedül apádat kell megnyernünk magunknak – mondta.

– Egyedül? Ugye nem kell bemutatnom az apámat…

– ŐŐŐ azt hiszem nem, elég jól ismerem már… Még beszéltünk egy kicsit, de mivel már elmúlt fél tizenegy, indulni készültünk.

– Hiányozni fogsz! – súgta a fülembe mikor ki akartam lépni az ajtón.

– Holnap látjuk egymást, addig csak kibírod – incselkedtem, bár teljesen tisztában voltam azzal, mit érez, én is ugyan azt éreztem.

– Kitudja! – válaszolta, majd egy utolsó csók és elindultunk az autóhoz. Ám amikor kinyitottam a bejárati ajtót, azonnal megtorpantam.

– Nessie… – Az előttem álló személy tekintete először egyenesen az enyémbe fúródott, majd lefelé haladva megállapodott a derekamon pihenő ölelő kezeken.

– Leah…