♥ Lili és Paul: A viszontlátás öröme ♥

Lili és Paul: A viszontlátás öröme

Miután mi is megérkeztünk a szigetről, percről percre izgatottabban vártam a pillanatot, amikor újra megpillanthatom Pault. Természetesen a többiekért is aggódtam, de amin azon a napon keresztül mentem, még az ellenségemnek sem kívánnám. Rettenetes volt tétlenül ülni és várni, hogy végre megcsörrenjen a telefon és valami hírt kapjak az életét kockáztató férfiról, aki, még ha hihetetlenül is hangzik bárminél és bárkinél fontosabb lett számomra az elmúlt idő alatt. Tisztán és megmásíthatatlanul emlékszem minden pillanatára a viszontlátásunknak. Amint leszállt a gépünk és anyuék eljöttek értem, egyenesen a rezervátumhoz vitettem magam. Az autó megállt, az ajtó kivágódott, én pedig rögvest kiugrottam. Már épp bezártam volna, amikor anya utánam kiáltott.

– Számítsak rád még a mai nap folyamán? – Kérdése meglepett, de amint megpillantottam az immáron az ajtóban álldogáló Pault, tudtam mit kell, feleljek.

– Azt hiszem, ma nem megyek haza. Szia, anyu.

– Szia, Kincsem. – És már el is hajtott. Azonnal megfordultam és fejvesztve rohantam Paul karjaiba. Olyan szorosan öleltük egymást, hogy én már levegőt is alig kaptam, de annyira jó volt újra hozzá bújni és érezni azt a jellegzetesen finom illatát, érezni az ölelő karokat magam körül.

– Annyira aggódtam! – mondtam miközben arcom a mellkasába temettem.

– Látod, teljesen jól vagyok, egy karcolás sincs rajtam. – Egy hatalmas sóhajt követően… – Annyira hiányoztál! – mondta s én nem bírva tovább vágyaimmal, ajkaira vetettem magam. A csók édes volt akár a méz, olyan volt mintha most érintették volna először ajkaim az övét. Csókunkat meg nem szakítva egyre beljebb és beljebb haladtunk egészen a szobájáig. Az ajtóban azonban megtorpantam. Bevallom, annak ellenére mennyire mélységesen szerelmes vagyok belé megijedtem, hiszen sosem voltam együtt olyan módon senkivel sem, de tisztában voltam azzal, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat. A tétovázásomat Paul is észrevette. Egyik kezével az állam alá nyúlt így tekintetünk összekapcsolódott, majd lágy, búgó hangon beszélni kezdett.

– Ne félj Cica! Jó lesz, higgy nekem! Szeretlek! – Hittem neki. A szavai hallatán minden kétségem elszállt, amit egy szenvedélyes csók segítségével a tudomására is hoztam. Ennek hatására ajkaink újfent vad táncba kezdtek. Az a két nap különlét, teli aggodalmakkal és féltéssel eszméletlen módon perzselte fel a kettőnk közti szenvedélyt. Paul eddig is nagyon érzéki volt számomra, ám ebben a pillanatban már jómagam is tudtam innen nincs vissza út. Miközben ajkaink egyetlen röpke pillanatra sem váltak el, már csak arra eszméltem fel, hogy a szobájában vagyunk. Karjai segítségével immáron az ágyon fekve élveztem ajka játékát a nyakamon, a kulcscsontomnál, majd egyre lejjebb és lejjebb haladva dekoltázsom kényeztetésével folytatta. Szépen lassan a testünket fedő ruhaneműk is lekerültek rólunk.

Minden olyan gyorsan történt és mégis úgy éreztem körülöttünk megállt az idő. Az idő mely megannyi gyönyör teljesen pillanattal telt el. Miután nyelve és ajkai bejárták testem legérzékenyebb pontjait még egy utolsó lelkünkig mélyülő pillantást vetettünk egymásra s a szerelmünk beteljesedett. Az elején érzett enyhe fájdalom után már csak az élvezet és az egymás iránt táplált vágyaink maradtak. Miközben vágytól meredező férfiassága, egyre gyorsabb tempóban diktálta az iramot, mindkettőnk torkából egyre hangosabb és kéjesebb hangok törtek fel, s még egy utolsó mozdulat után mindketten elértük vágyaink tetőfokát. A még mindig testünket árjáró izgalmaktól elfáradva öleltük egymást. Az ablakon kinézve a hold megvilágításában tündöklő erdőt kémleltem s lassan mindketten álomba merültünk.