♥ 3. fejezet - Viszontlátni ♥

Viszontlátni

Reggel 6 óra van, alig aludtam valamit, egész este azon töprengtem milyen lesz a mai nap. Gondoltam suli előtt lemegyek, megreggelizek a többiek társaságában, bár tudom, ők nem esznek, és én sem eszem sűrűn emberi táplálékot, de Esme nagyi és anyu kikötötték, hogy a reggeli kötelező! Különben is nagyi olyan nagy szeretettel készítette el nekem minden reggel, hogy nem lett volna szívem visszautasítani. Így hát megfogtam magam és lesétáltam a többiekhez.

– Jó reggelt mindenkinek!

– Jó reggelt! – köszöntött mindenki kórusban.

– Készítettem neked reggelit kicsim, gyere és egyél! Ma fárasztó napod lesz. – Hát igen ő az én drága nagyim. Mindig olyan gondoskodó és annyira szeret mindenkit.

– Köszönöm nagyi, kedves vagy, hogy mindig gondolsz rám – mondtam, és közben kedvesen rámosolyogtam.

– Ugyan kicsim tudod, hogy ez nekem nem fáradság. Örömmel teszem. – Majd visszamosolygott és homlokon puszilt.

Eközben a többiek is körbe ülték az asztalt és engem figyeltek. Igaz már megszoktam, de most valahogy mégis kicsit zavarba hoztak ezzel. Nem tudom miért, hisz minden reggel így zajlik le…

Majd kopogásra lettünk figyelmesek. Azonnal felpattantam és máris nyitottam az ajtót. Tudtam, hogy ki fog mögötte állni. Nem is tévedtem Jake volt az, és mint mindig most is egy hatalmas vigyorral üdvözölt mikor meglátott.

– Szia Nessie! Hát te már fent vagy? És én még azt hittem, hogy korán érkeztem. – A mosolya továbbra sem tűnt el az arcáról. Majd beljebb jött és megölelt.

– Szia Jake! Annyira örülök, hogy itt vagy, de amint látod, korán jöttél, hisz még fel sem öltöztem. Épp most fejeztem be a reggelit. Te reggeliztél már?

– Igen azt látom, hogy még nem vagy felöltözve és a kérdésedre válaszolva nem, még nem reggeliztem – mondta, majd látványosan végig nézett rajtam és elmosolyodott. Nem értettem miért, de hirtelen kínosan éreztem magam. A pizsamám egy rövidnadrágból és egy pántos toppból állt. Hiszen mindig ilyenekben aludtam, mégis most valahogy más volt Jake arckifejezése. Nem értem! Gondolatmenetemből nagyi hangja szakított ki…

– Jacob gyere készítettem neked is reggelit!

– Máris megyek Mrs. Cullen! – majd megfogta a kezem és együtt mentünk vissza a többiekhez.

Miközben Jake reggelizett, végig őt figyeltem. Nem tudom miért, de mintha valami más lett volna rajta. Az öltözékében nem volt semmi furcsa ugyan olyan, mint mindig. Mióta több időt tölt velünk Cullenékkal azóta rá is kiterjedt Alice néni öltöztetős mániája szóval neki is mindig vett valamit. Most egy fehér póló volt, rajta ami eléggé kiemelte bőrének bronz árnyalatát és hatalmas izmait, ez mellé egy fekete hosszú szárú farmert viselt. Egyszerű mégis tökéletes! Atya ég miket gondolok? Hatalmas izmok és tökéletes? Mi van ma velem? Úgy döntöttem inkább felmegyek és felöltözöm.

– Na, jó addig én felmegyek és felöltözöm. Köszönöm a reggelit nagyi! – Majd felálltam és a szobám felé vettem az irányt. Mindeközben éreztem Jake pillantását a hátam mögül.

Mikor felértem rögtön a mosdóba rohantam és megmostam az arcom, hátha segít valamit. Ezután felvettem a már tegnap kikészített ruhákat, kifésültem hajam és hagytam, hogy egyszerűen a hátamra omoljon. Sminkelni nem igazán szoktam maximum egy kis szempillaspirál és szemceruza ennyi, hisz a bőröm makulátlan, sőt mondhatni tökéletes nincs szükségem semmilyen kozmetikai kenceficére azért, hogy a bőröm tündököljön. Miután a tükörben leellenőriztem magam, hogy minden passzol-e összeszedtem a cuccom és elindultam a nappali felé. Jake és a többiek már ott vártak rám. Emmett és Jasper bácsi tv-t néztek, biztos megint valami football meccs, Alice és Rosalie néni nem voltak jelen, így valószínűleg a szobájukban vannak és épp a legújabb terveiket készítik. Anyu és apu ismételten sakkoztak, a többiek szerették mikor apu anyu ellen játszik, mert ő ellene nem tud csalni, hisz nem látja a gondolatait, ha csak anyu úgy nem akarja és hát anyunak nem sűrűn állt ez szándékában, így hát ilyenkor ezek a meccsek eléggé el tudnak húzódni! Nagyapa nem volt itt biztosan a kórházban van már, Jake éppen nagyival beszélgetett valamiről, de amint észrevette, hogy megérkeztem a szemét rám emelte és így szólt:

– Kész vagy? Indulhatunk? – Tekintetét még mindig rajtam tartotta és önfeledten mosolygott közben.

– Igen készen vagyok. Indulhatunk – mondtam, majd mikor el akartam köszönni a családomtól apu szakított félbe.

– Várj kicsim! Nem is akarod tudni, hogy mi a meglepetés? – kérdezte azzal a bizonyos féloldalas mosollyal az arcán, amit anyu annyira szeretett. Hát persze az ajándék, meg is feledkeztem róla…

– DE, DE, DE na, mutassátok! – Annyira izgatott lettem. Vajon mi lehet? Mindig is imádtam a meglepiket és az ajándékokat, nem úgy, mint anyu, aki utálta, ha megleptük… Majd apu hirtelen egy fekete slusszkulcsot húzott elő a zsebéből. Először nem tudtam mit akar ezzel, de aztán, mint derült égből a villámcsapás…

– Egy autó? Ezt nem mondjátok komolyan! Kaptam egy autót? Jesszusom és milyen? Hol van? – Teljesen bezsongtam, el sem hiszem, hogy tényleg vettek nekem egy autót. A csodálkozásom nem azért volt, mert nem lett volna már eddig is rá pénzünk, mert az nálunk sosem gond, de anyuék eddig mindig azt mondták, hogy felesleges hisz úgysem járok, sehova és ha kell, ők vagy más a családból úgyis elvisz, és most mégis kaptam egy autót! Pillanatok alatt a garázsba értem és a többiek követtek. Mikor megláttam azt a csodát, ami ott várt rám és nem találtam szavakat annyira örültem neki.

– Köszönöm! Ez tényleg az enyém? – Még mindig nem tudtam elhinni.

– Igen persze gondoltuk örülni fogsz neki és így legalább mehetsz ezzel a suliba is! Meg aztán tudtuk, hogy már régóta vágytál egy saját kocsira!

– Igen még egyszer nagyon köszönöm! Pont olyan amilyenre vágytam! Honnan tudtátok? – Odamentem apuhoz és megöleltem aztán anyut is és végül mindenkit! Ezek után már csak jó napom lehet.

– Nincs mit drágám! Na de most már induljatok, még elkéstek! – figyelmeztetett anyu.

– Ezzel a csodával? Biztos vagy te ebben? – kérdeztem, de a mosoly még mindig nem tűnt el az arcomról. Nem is tudott volna, mert nagyon boldog voltam.

– Tényleg indulnunk kéne Nessie! Akkor külön menjünk vagy a tiéddel? – kérdezte Jacob de szerintem már tudta a választ.

– Szerinted? Persze hogy együtt megyünk és kipróbáljuk az új autómat! Na, gyere, induljunk! – Jacob rögtön elindult felém, majd mielőtt beült volna az autóba elköszönt a többiektől.

– Akkor mi indulunk! Még egyszer köszönöm. – És már be is szálltam az autóba, hogy elkezdődjön életem egy új és izgalmas része.

– Mi jár a fejedben? – kérdezte Jake.

– Az hogy vajon hogyan fognak minket fogadni az emberek, találok e majd barátokat, és hogy milyen lesz annyi ember között lennem? – Tettem fel a leginkább foglalkoztató kérdéseket, amik a fejemben voltak.

– Jaj, kicsi Nessie, ezeken ne rágódj! Biztosan kedvelni fognak, hiszen téged mindenki szeret. Kedves és okos vagy és nem utolsó sorban nagyon szép is! – Miközben próbált meggyőzni végig engem nézett, éreztem, de amikor azt mondta ’’ nagyon szép is ’’ hirtelen felé kaptam tekintetem, de ő nem szakította meg a szemkontaktust, majd mikor észrevette arcomon megjelenő pírt mosolyra húzta ajkait. Majd folytatta. – Ami engem illet mindenki irigykedni fog rám, amiért olyan mázlista vagyok, hogy ismerlek. Az meg, hogy emberek közé kerülsz, ne rémisszen meg erős vagy én hiszek benned és a többiek is! – Ez volt ez egyik ok, amiért ennyire szerettem Jake-t, mindig bátorságot tudott önteni belém, bízott bennem, ha szomorú voltam ő volt az, aki fel tudott vidítani, folytonos vidámsága mindenkire átragad.

– Ne beszélj már butaságokat! Még hogy féltékenyek lesznek… igen féltékenyek méghozzá a lányok, és amit a többiről mondtál köszönöm, hogy így gondolod és azt is, hogy ismételten sikerült felvidítanod! – mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára örömömben.

– Neked bármit! – mondta, közben fülig érő mosolyra húzta száját, de hangján éreztem komolyan gondolta, amit mondott, és ez meglepő érzéseket váltott ki belőlem. Nem is tudom, hirtelen mintha gyorsabban vert volna az amúgy is gyorsan dobogó szívem… Próbáltam másfelé terelni a beszélgetést.

– És amúgy, hogy érzed magad? Fáradtnak látszol. – És ez tényleg igaz volt, elég megviseltnek nézett ki.

– Jól vagyok, de igaz eléggé fáradt is. Nem aludtam valami sokat az elmúlt három napban. Minden este kint voltam, mivel Sam helyett is én járőröztem, több időt akar Emily-vel tölteni, most, hogy babát várnak – mondta, tekintete mindvégig az utat kémlelte.

– Szegénykém, és még én is traktállak a hülyeségeimmel. Ne haragudj! – mondtam és közben végig simítottam az arcán, ami most is meleg volt, mint mindig, mire ő megfogta a kezem és ott tartotta arcánál s végül belecsókolt a tenyerembe. Mikor ajkai a bőrömhöz értek furcsa bizsergés futott át a testemen. Nem értem mostanában miért történnek ilyen dolgok velem.

– Dehogy haragszom! Rád sosem tudnék! – Ismét boldog mosolyra húzódtak ajkai. Erre én megint elpirultam. Ezt nem hiszem, el mi bajom van?

– Akkor jó! – Aztán arra figyeltem fel, hogy már meg is érkeztünk a suli parkolójába.

– Megérkeztünk – mondtam, majd Jake felé fordultam.

– Akkor menjünk, gyere Picilány! – mondta, aztán kiszállt az autóból megkerülte azt, majd kinyitotta nekem is az ajtót és segített kiszállni. Mikor kiszálltam minden szem ránk szegeződött.

– El ne menj mellőlem! – súgtam olyan halkan, hogy mások nem hallhatták.

– Nyugi, itt vagyok! – mondta, majd biztatóul átkarolt, ami nem, hogy megnyugtatott, hanem még izgatottabb lettem… talán az érintése váltja ki belőlem ezeket, a különös dolgokat?

Elindultunk az iroda felé, mindeközben mindenki minket nézett. Jól kezdődik – gondoltam magamban.