Köszöntök minden új látogatót és olvasót! Remélem kellemes perceket szerzek majd nektek! Itt egy Jacob-Renesmee történetet olvashattok az én meglátásaim alapján! Olvasásra fel! !!!

2010. március 23., kedd

♥ 2. fejezet - Izgalmak ♥

Izgalmak

Vasárnap van, ami azt jelenti, hogy holnap elkezdődik az első tanítási napom. Nagyon izgatott vagyok, és ami a legjobb, Jake is átiratkozott a Forks-i gimnáziumba, így biztos nagyon jó lesz! Már mindent összekészítettem, megvannak a könyveim, amit már bepakoltam a táskámba és betanultam azt is, hogy mit kell mondanom ha, megkérdezik, honnan ismerem Cullenéket, miszerint én vagyok apu, azaz Edward unokahúga, akinek meghaltak a szülei, így Edward és Bella örökbe fogadtak.

– Nessie! – Hallom Alice néni megint bezsongott, valószínűleg össze akarja állítani a holnapi szerelésemet.

– Tudod, hogy akkor is meghallom, ha nem kiabálsz! – Mosolyognom kellett lelkesedésén, bár én is szeretek vásárolni, meg ruhákat próbálgatni, na de Alice nénivel még én sem versenghetek.

– Igen tudom, de annyira izgatott vagyok! El sem hiszem, hogy igazi suliba fogsz menni! Kiválasztottad már hogy mit veszel fel? – Mintha nem látta volna, hogy mit fogok viselni holnap!

– Ezt épp te kérdezed? Úgy teszel, mint aki már nem látta előre… – Ezen nevetnem kellett, mintha nem tudnám, hogy úgyis tudja!

– Na, jó tényleg láttam! Nagyon csini leszel! – Miközben ezt mondta fel-le ugrándozott és önfeledten nevetgélt azon a különleges csilingelő hangján.

– Na és akkor végül is mit fogok felvenni? – Tudtam, hogy örül, amikor ruhákról és öltözködésről van szó én, pedig szerettem neki örömet okozni. E közben ő elindult a gardróbom felé, ami mellesleg akkora volt, mint a szobám, kinyitotta az ajtaját, majd kivett belőle egy fehér csőszáru nadrágot és egy méregzöld, rövid ujjú pólót. Tudta, hogy ez a szín jól kiemeli majd a hajam színét. A nadrág és a póló mellé egy egyszerű fehér tornacipőt rakott.

– Na, kész is! Hogy tetszik? – az arcán akkora vigyor ült, hogy nekem is nevetnem kellett!

– Szuper! Mint mindig. – Hiszen ez igaz volt Alice néni mindig tudta, hogy kinek mi áll jól!

– Örülök, hogy neked is tetszik! Na, akkor én megyek is, légy jó és sok szerencsét a holnaphoz! Jó éjt!

– Alice néni!

– Igen?

– Minden rendben lesz holnap? – Nem szoktam ilyesmire kérni, de most tényleg kíváncsi voltam, mit lát a holnappal kapcsolatban.

– Várj! – Majd a tekintete ködössé vált, mint ilyenkor mindig, aztán arcára széles mosoly került. – Minden a legnagyobb rendben lesz! De most tényleg megyek, mert Jasper már vár! – és azzal ki is ment.

– Köszönöm – mondtam, miután elhagyta a szobámat, de tudtam, hogy úgyis meghallotta.

A ruhákat, amit az imént készített ki drága nénikém ráraktam az egyik székem támlájára, majd összeszedtem az alvó cuccomat és elindultam a fürdőszobámba, s bár nincs szükségem ilyesmikre, hisz a bőröm öntisztító, de én szerettem mikor a meleg víz, ellazítja a testem. Miután végeztem a fürdéssel visszamentem a szobámba. Nem sokkal később anyu és apu jelent meg kézen fogva. Mindig is csodáltam, hogy mennyire szeretik egymást. Anyu mesélte még régebben mennyi mindenen kellett átmenniük azért, hogy együtt lehessenek! Remélem, egyszer én is megtalálom azt a valakit, akivel úgy szerethetjük egymást, mint a szüleim.

– Szia, Kicsim! Jöttünk jó éjt kívánni – mondta anyu, és oda jöttek hozzám, majd leültek az ágyam szélére.

– Sziasztok! Köszönöm, és bár felesleges ezt mondanom, de nektek is jó éjt! – Bár tudtam, ők nem alszanak, hisz az egyetlen, aki alszik ebben a házban, az én vagyok.

– Hogy érzed magad? Izgulsz? – kérdezte anyu és végig az arcomat figyelte, hátha leolvashat róla valamit.

– Jól vagyok, de miért ne lennék? Jó persze kicsit izgatott vagyok, de nagyon várom már és persze, így, hogy Jacob is velem lesz sokkal jobb lesz az egész. – láttam rajtuk a megkönnyebbülést, amiért már nem stresszelek annyit, emiatt de mikor Jake nevét említettem mintha apu halk morgást hallatott volna, de lehet, hogy csak képzelődtem! A vámpírok tudnak egyáltalán képzelődni.

– Ennek örülünk! De most már aludj, reggel korán kell kelned és még vár rád egy meglepetés is! Jó éjt – Miközben ezt mondta összemosolyogtak anyuval. Ilyenkor irigyeltem apu képességét, szívesen meglestem volna, hogy mit titkolnak előlem!

– Akkor mi megyünk is. Szia, drágám. – Megpusziltak mindketten, majd kisétáltak.

Ez szuper! Nem elég hogy izgulok a suli miatt, de most még attól is izgatott vagyok, hogy vajon mi lehet a meglepetés! Ráadásul holnap láthatom Jake-t is hisz már vagy három napja nem találkoztunk, mert járőröznie kellett. Jó, tudom három nap nem hosszú idő, de már megszoktam, hogy mindig itt van velem, és együtt töltjük az időt, mindig együtt megyünk vadászni is, és folyton hülyülünk. Ő az én legjobb barátom az én farkasom. Miközben Jake-re gondoltam szép lassan elnyomott az álom.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett nekem csak annyi furcsa benne hogy mindenkit bácsiz meg néniz...oké 4 éves de akkor is xD Nagyon kíváncsi vagyok úgyhogy elolvasom a következőt is :))

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Igen ez egy kicsit engem is frusztrált,hogy mindenkit néniz meg bácsiz,de nagyon tetszett!Jaj mát annyira várom Jaket!:D
    Puszi Adele

    VálaszTörlés