♥ 18. fejezet - Önzetlen szerető ♥

18. fejezet

Önzetlen szerető

(Alice szemszöge)

Nemsokára megérkezik Lili, Nessie barátnője. Annyira örülök, hogy talált magának egy aranyos barátnőt, mert hiába vagyunk itt mind, neki is szüksége van egy olyan valakire, akivel bármit megoszthat. Igaz itt van egy elég nagy probléma, mivel Nessie nem oszthat meg vele minden titkot, legalábbis még egy ideig nem. Mivel értesülésem szerint Lili lett Paul lenyomata s így ő majd mindent elmondhat neki a misztikus világról, Nessie-nek sem kell többé titkolóznia előtte. Csengettek az ajtón.

– Majd én kinyitom! – mondtam a többieknek.

– Szia, Lili!

– Szia, Alice! Nessie ugye itthon van? – kérdezte.

– Gyere be. Persze hogy itthon van, téged várt – feleltem.

– Szia, Drágám! Örülök, hogy ismét látlak! – jött oda Esme is.

– Jó napot Esme! Én is örülök, hogy ismét találkoztunk.

– Kérsz esetleg enni vagy inni valamit? – kérdezte Esme, hát igen a folytonos anyáskodása, egyszerűen mindenkivel ilyen kedvesen bánik.

– Nem, köszönöm. Talán majd később. Nessie a szobájában van?

– Igen, menj csak fel – mondtam, majd oda mentem anyám mellé.

– Rendben akkor még később beszélünk Alice, Esme! – Majd felment az emeletre.

– Olyan kedves ez a lány nem? – kérdezte Esme.

– De, nagyon aranyos lány – értettem egyet vele.

– Gyere, menjünk vissza a többiekhez! – mondtam.

Pillanatok alatt visszaértünk a nappaliba. Mindenki ott volt ahol Lili érkezése előtt. Emmett, mint mindig most is a Tv-t bámulta, legkedvesebb bátyám Edward homlokráncolva meredt a sakktáblára, ugyanis ismételten Bellával játszott. Ilyenkor mindig próbált áttörni Bella pajzsán. Bár ugye azt mondanom sem kell, hogy sosem járt sikerrel?! Az én Jasperem pedig az egyik fotelben ült és valami háborús könyvet olvasott.

– Rosalie merre van? – kérdeztem, ugyanis őt nem láttam sehol.

– Mi van hugi, van valami, amit még te sem tudsz? – kérdezte a nagy poén gyáros Emmett.

–Nem figyelem folyton minden lépéseteket drága bátyuskám! – mondtam, majd nyelvet nyújtottam rá. Erre ő nem mondott semmit sem csak a szokásos sértődött fejet vágta, mint mindig, amikor valamelyikünk, felülkerekedik a hiper-szuper poénjain. Mindenkiből egyszerre tört ki a nevetés, erre ő még jobban bedurcázott és inkább visszafordult a Tv-hez.

– Alice, egyébként Rosalie a garázsban van valószínűleg. Mit szeretnél? Talán tudnék én is segíteni – ajánlotta fel Bella. Bár ha tudná, hogy mire vállalkozott rögtön meggondolná magát.

– Tényleg? Tényleg? Tényleg?!! Jajj Bella olyan kedves vagy! Remekül fogunk mulatni!

– Drágám én a helyedben nem vállalkoztam volna! – mondta egy gúnyos mosollyal párosítva az én drága bátyám, Edward.

– Jajj ne! Ugye nem? – kérdezte már-már kétségbeesetten Bella. Na, jó ez már azért túlzás nem gondolják? Miért vannak folyton kiakadva egy kis vásárlástól?

– Hugi, mi, az hogy kis vásárlás? Veled sohasem kicsi a vásárlás! – jegyezte meg nevetgélve Edward.

– Most meg kéne sértődnöm, de nem fogok már csak azért sem! Bella akkor indulhatunk? – kérdeztem. Már teljesen fel voltam dobódva, annyi új és szép ruhával fogunk visszaérkezni.

– Ahogy észreveszem jobb lesz, ha minél előbb elindultok, mert Alice már most annyira be van zsongva, hogy még a végén én is kedvet kapok a vásárláshoz és szerintem azt a többiek sem szeretnék! – Na, igen, ha az én Jasperem is kedvet kapna hozzá, akkor valószínűleg mindenkire kihatna ez a lelkesedés! Milyen jó lenne! Edwarddal már úgyis régen voltam vásárolni.

– Azt már nem Alice! Bella drágám azt hiszem tényleg itt az ideje, annak hogy induljatok!

– Olyan undok vagy Edward!! – üzentem neki gondolatban.

– Na és te Esme? Neked nincs kedved eljönni velünk? – kérdezte Bella.

– Hát, ami azt illeti nekem is vennem kéne pár dolgot. Úgyhogy mehetünk – mondta angyali mosollyal az arcán.

– Akkor ezt megbeszéltük a Volvonál várlak titeket.

Épp mikor indultam volna a garázs felé, hirtelen egy teljesen más helyen találtam magam. Már nem a nappaliban voltam és a többiek sem a kanapén ültek, hanem mind a tisztáson voltunk ismételten, mint négy évvel ezelőtt. A Volturi ott állt előttünk most is olyan sokan voltak, mint akkor, csupán az volt a különbség, hogy most nem csak tanúkként álltak a Volturi mellett. Ami még rosszabb volt az az, hogy mi túl kevesen voltunk velük szemben, csupán mi és az alakváltók. Mint mindig most is Carlisle kezdeményezte a társalgást, udvarias és nyugodt volt.

– Aro minek köszönhetjük újfent a látogatásotokat?

– Carlisle barátom! Tudod az elmúlt négy évben figyelemmel kísértük eme gyermek fejlődését! – mutatott a farkas alakban lévő Jacob mellett álló Nessie-re.

– Azt hittem ezt már megbeszéltük. Ti is láthatjátok semmi veszélyt nem jelent, sem a mi fajtánkra sem az emberekre. Vagy te talán másképp gondolod? – Mikor Carlisle feltette ezt a kérdést Edwardból egy hangos morgás tört fel. – Nyugodj meg fiam! – próbálta nyugtatni Edwardot.

– Te nem hallod mire gondolt apám! – mondta, és ismét vicsorgásra húzta ajkait.

– Edward te sem gondolhatod komolyan, hogy fontos számotokra eme lények létezése! – mondta mézes-mázos hangon Aro.

– Edward miről van szó? – kérdezte kissé idegesen Bella.

– Aro úgy gondolja a farkasokkal való szövetségünk túl veszélyes ránk és a többiekre nézve. – Majd itt jelentőségteljesen, Nessie-re és Jake-re nézett. Mindegyikünknek rögtön leesett, hogy a bevésődésről van szó, kivéve persze magának Nessie-nek.

– Szóval azért jöttek vissza négy év elmúltával, hogy kivégezzenek mindannyiunkat? – kérdezte némi éllel a hangjában Bella. Aro helyett azonban Edward folytatta.

– Nem akarnak mindenkivel végezni amennyiben idézem: „Ha okosan döntötök, nektek nem esik bántódásotok!” – Először mindenki csendben volt és az előbb elhangzottakat emésztette aztán Bella és Nessie egyszerre morogtak fel.

–Nem!!! – kiáltották egyszerre s ezzel egy időben farkasok pedig lányok irányába emelték fejüket s kis idő múltán számukra is világossá vált miről van szó s hangos morgásba és vicsorgásba kezdtek, egy farkas kivételével, aki nem más volt, mint Jacob. Ő először Nessie-re majd Edwardra nézett. Valószínűleg kérdezhetett tőle valamit gondolatban, mert mi már csak Edward válaszát hallottuk.

– Jacob ezt nem teheted!! – Ezután megint némi csend következett.

– Igen valószínűleg azért, de akkor sem megértetted??!! – Újabb csend, újabb válasz egy kimondatlan kérdésre.

– Nem tudhatjuk biztosra, hogy valóban megtartják a szavukat és különben is nem csak rólad van szó! – Tekintetét végigfutatta Samen és a többi farkason, aztán vissza Jacobhoz. – És mit gondolsz ő mit fog érezni? – kérdezte és, úgy hogy alig észrevehető legyen Nessie-re nézett. Mások számára talán észrevétlen maradt volna az az apró könnycsepp mely elhagyta Jacob szemét, a miénknek azonban nagyon is jól látható volt. – Ne tedd, kérlek!! – Edward hangja most már egyáltalán nem parancsoló annál inkább könyörgő volt. – Miért nem tesztek már valamit?!!! - ordított a Sam és a többiek felé.

– Mi a fene folyik itt? – kérdezte Nessie de a szemei már ekkor könnyesek voltak. Egyfolytában a Volturi, Jake és Edward között járt a tekintete mire Bella vámpírhallással is alig hallhatóan csak ennyit mondott:

– Neee – Jake még egy utolsó pillantást vetett a többiekre, legutoljára hagyta Nessie-t, majd elindult a Volturi katonák felé.

Bella szinte az ájulás szélén állt s minél közelebb került Jake Arohoz és a többiekhez annál gyengébbnek tűnt. A farkasok is megállás nélkül vicsorogtak és vonyítottak. Látni lehetett, hogy Bella egyre jobban erőlködik, próbálta pajzsát fent tartani, de amint Jake tíz méteres közelségbe került a Volturihoz nem bírta tovább és a védelem melyet ő nyújtott számunkra lehullt. Ezzel egy időben az eddig szoborrá meredt Nessie-nek a sokkból kilábalva eljutott az agyáig mi is történik éppen. Mikor Bella elájult Edward utána kapott és próbálta magához téríteni. Azonban Aro és a többi katona kihasználva ezt a helyzetet, kihasználva Edward pillanatnyi figyelmetlenségét támadásba lendültek s rögtön a hozzájuk legközelebb állóval kezdték volna a még mindig eltökélt farkassal, Jacobbal. Ekkor mindenki figyelmét az említett farkas kötötte le és senki sem figyelt az eközben megvilágosodott Nessie-re, aki gondolkodás nélkül, hihetetlen sebességgel Jacob elé vette magát, ezzel megakadályozva, hogy bántódása essen.

– Jake neee! – kiáltotta torkaszakadtából mielőtt elérte volna a lesújtó ütés. Lélegzetvétel nélkül meredtünk a földön fekvő lányra, a lányra, aki oly sokat jelentett mindannyiunk számára, arra tündérre aki oly sok boldogságot csalt sanyarú létezésünkbe s aki immáron holtan hevert kárörvendő királyunk lába előtt!

Ajkaimat hatalmas sikoly hagyta el, valahol a távolból éreztem, hogy már visszatértem a jelenbe, a jelenbe ahol Nessie él és a többiek ott állnak mellettem s próbálnak megnyugtatni, de egyszerűen képtelen voltam rá.

– Jake és Nessie… – Csak ennyit tudtam mondani. Mikor már sikerült kicsit megnyugodnom, Edwardra néztem, aki velem együtt végig nézte lányának elvesztését

– Edward, Drágám mi a baj? Mit látott Alice? – kérdezte kétségbeesve Bella. – Észre vévén Nessie érkezését a lehető leghihetőbb módon felvettük az álarcot, az álarcot mely azt mutatta minden a legnagyobb rendben.

– Hát itt meg mi történt? – kérdezte.

– Őőőőőő semmi, csak éppen vásárolni indultunk és látomásom volt egy gyönyörű ruháról – hazudtam a legelső dolgot, ami eszembe jutott és nagyon reméltem, hogy sikerült elhitetnem vele. Szerencsére nem kérdőjelezte meg a kérdésére adott válaszom s szó nélkül visszasietett az emeletre.

– Elmondanátok végre nekünk is, hogy mi a fene történt? – kérdezte türelmetlenül Emmett.

(Edward szemszöge)

Alice és én nagy nehezen, de elmeséltük mit látott, de még mindig sokkos állapotban voltam. A sokkból aztán hirtelen hatalmas harag és düh lett. Éreztem, hogy Jasper próbál lenyugtatni, de nem sikerült neki. Már megint a Volturi és ismételten a mi családunkat akarják. Végül az első aki megszólalt az Rosalie volt.

– Na de akkor nem is minket akarnak, hanem a kutyákat nem? – Úgy beszélt mintha ezzel mindent megoldott volna. – Csupán annyi a dolgunk, hogy Nessie-t távol tartjuk tőle. – Tudtam, hogy Rosalie nincs oda Jacobért és a falkáért, de ez azért már sok még tőle is.

– Hogy mondhatsz ilyet Rosalie?! – üvöltöttem a képébe.

– Meghalnál értük? Hagynád, hogy a lányod meghalljon érte? – kérdezte villámokat szóró tekintettel.

– Ők is megtették volna értünk, rémlik? – Erre már nem tudott mit mondani, de én sem bírtam csendben maradni, egyszerűen ki kellett adnom magamból a dühöm vagy legalább egy kicsinyke részét.

– Ti nem láttátok! Fel akarta áldozni magát értünk, de elsősorban Nessiért.

– De miért most és miért csak Jake? – kérdezte Carlisle. Ám mielőtt én válaszolhattam volna Bella megtett helyettem.

– Mert Nessie, Jake lenyomata! – Bella hangját aligha nevezhetnénk hangosnak vámpírhallással is csak suttogásnak.

– Akkor erre a bizonyos szövetségre utaltak, hiszen a régiről már jó ideje tudtak mégsem állt szándékukban harcolni e miatt – mondta Carlisle.

– Na, jó igen, de én még mindig nem értem, hiszen négy évvel ezelőtt is tudták Edward és Carlisle gondolataiból, hogy Jake Nessie-be vésődött, akkor meg miért most? – kérdezte Emmett.

– Mint mondtam Alice látomásában azzal érvelt Aro, hogy figyelték őket, és gondolom rájöttek arra, hogy ha idővel Nessie és Jacob egy párt alkotnak majd, akkor a családunk hatalmasabb, erősebb lesz a Volturinál, a királyi családnál.

– Főleg ha Jacob barátunk virgonckodik és kisfarkasok vagy vámpírok szaladgálnak majd erre – poénkodott ismételten perverz öcsém.

– Nem hiszem el, hogy neked mindig ilyeneken jár az eszed! – tromfolta le Rose, majd nyakon vágta. Ha nem ilyen drámai helyzetben lennénk, akkor még talán nevettünk is volna a helyzeten, de ez most lehetetlen volt.

– Most miért Rose baby?! Nem tudhatjuk, hogy mi sülne ki az egészből. Hiszen azt sem tudtuk, hogy Edwardnak lehet gyereke Bellától, és tessék! Most nincs igazam? – fordult felém és Carlisle felé.

– De igazad van, nem tudhatjuk – mondta Carlisle.

– Na, mondtam én! – Kihúzta magát és büszke volt magára, amiért valami okosat mondott.

– Szóval ettől félnek Aroék – szólalt meg most először Jasper.

– Nessie az életét adná a kutyáért… – mondta ledöbbenten Rosalie.

– Miért te nem adnád fel az életed Emmettért? – kérdeztem, kicsit gúnyolódva.

– De, de az más!

– Már miért lenne más? – kérdeztem, és kezdtem megint bepipulni.

– Hát, mert Emmett és én egy pár vagyunk évtizedek óta. Mi szeretjük egymást.

– Ki kell ábrándítanom titeket, mert a családban a legerősebb érzelmeket nem éppenséggel felőletek érzem. A Jacob és Nessie közti kapcsolat… leírhatatlan – mondta Jasper. – Edwardnak már mondtam nagyjából olyan, mint az ő kapcsolata Bellával, ha nem erősebb! Már ha ez lehetséges – folytatta teljes komolysággal a hangjában.

– Én nem gondoltam volna, hogy tényleg Ő és Jake… – De nem fejezete be a mondatát Rose.

– Mindegy most az a legfontosabb kérdés, hogy mit tegyünk? – tette fel a valóban legfontosabb kérdést Carlisle.

A nappalira csend telepedett senki sem szólt egy szót sem, a gondolataikban is csak az eddig hallottakat pergették egyfolytában. Én sem tudtam egyelőre, hogy mitévők legyünk, de azt igen, hogy nem hagyom, hogy bárkinek is bántódása essen! Sem Nessie-nek sem Jacobnak! ÍGÉREM!