♥ 7. fejezet - Békülés ♥

Békülés

Reggel a telefonom csörgésére ébredtem fel. Mikor megláttam ki hív nem tudtam hirtelen mit tegyek. Felvegyem? Ne vegyem? Szívem szerint felvettem volna, de eszembe jutott a tegnapi beszélgetésünk és úgy döntöttem, hogy ennyivel nem ússza meg! Tudom eddig még sosem fordult elő ilyesmi, de épp ez az, hogy tőle nem vártam volna, hogy így viselkedik. Szóval kinyomtam a telefont. Ő persze nem adta fel és a telefon folyamatosan csörgött és csörgött, majd apu jelent meg az ajtóban.

– Drágám csörög a telefonod! – mondta.

– Igen apu tudom. Jake az, és nem akarok vele beszélni! – Úgy tett mintha nem tudná, hogy mi történt.

– Tudom mi történt tegnap. Beszéltem vele! – mondta, majd leült mellém az ágyra.

– Tényleg? És mit mondott? Hogy van? – Mikor befejeztem a kérdésáradatot, apu hatalmas nevetésben tört ki. Nem értettem mi olyan vicces.

– Tudtam, hogy nem fogsz rá sokáig haragudni! – Na, igen, ha akartam volna sem lettem volna képes ennél nyilvánvalóbban kimutatni.

– Na és te ennek ennyire örülsz? Úgy tudtam te nem vagy annyira oda érte. Azt hittem, hogy most örülni fogsz annak, hogy összevesztünk. – Eddig teljesen ebben a hitben voltam, de nagyon úgy néz ki, hogy tévedtem ezzel kapcsolatban, mint ahogy a Jake-ről alkotott véleményem is megváltozott tegnap óta.

– Nessie, Nessie… én sosem örülnék annak, ha te szomorú vagy! Tudom, hogy furcsa tőlem ezt hallani, de szerintem nem kéne leírnod Jacobot. Tegnap beszéltem vele és megbánta, amit tett. Biztosan csak nagyon fáradt volt, hisz gondolj bele előtte minden nap kint járőrözött és alig pihent valamit. Persze nem azt mondom, hogy most rögtön rohanj és vesd magad a nyakába, de ne szenvedtesd sokáig! Tanuljon a hibájából! Ne aggódj, nem hiszem, hogy többször előfordulna, vagy ha mégis velem gyűlik meg a baja és ezt ő is tudja!

– Köszönöm apu! – Annyira jó, hogy ő az apám. Mindig tudja, mit kell mondania.

– Nincs mit kicsim! Én is örülök, hogy az apád lehetek! Na de most már készülődj, mert Jake lassan itt van érted és indultok a suliba – mondtam majd ki is ment a szobámból.

Szóval értem jön. Szuper, nem tudom, hogy hogyan viselkedjem vele. Csináljak úgy, mintha nem történt volna semmi? Vagy ne is szóljak hozzá? Úgy döntöttem az arany középutat választom. Köszönök neki de, nem fogok úgy tenni, mintha nem történt volna semmi és csak akkor szólok hozzá, ha feltétlen muszáj. Bár tudom, hogy nekem nagyobb szenvedés lesz az, hogy nem beszélgetek vele vagy, hogy nem bújunk egymáshoz, mint ahogy szoktuk, de muszáj. Azt hiszem, Kevinnel tényleg elmegyek őőőő randizni… igen azt hiszem, ezt nyugodtan hívhatom randinak. Bár tudom szemétség tőlem, amiért csak azért megyek el vele, hogy Jake-t bosszantsam, mégis megteszem. Úgy döntöttem lemegyek reggelizni. Mikor a konyhába értem mindenki ott volt, mint általában mindig. Persze én rögtön Jake-t kerestem és most sem kellett csalódnom, mert ő is ott volt, de valami csoda folytán nem evett. Ez furcsa… - gondoltam magamban.

– Sziasztok! Jó reggelt mindenkinek! – köszöntem de, Jake-re direkt nem néztem rá. Féltem, ha ránézek, megenyhülök és most rögtön a nyakába ugrom. Viszont még mindig aggasztott a tény hogy nem eszik.

– Mi van Jacob miért nem eszel? – Rögtön apura kaptam a tekintetem, majd gondolatban üzentem neki – „Köszönöm” – mire ő alig észrevehetően megrázta a fejét.

– Nincs étvágyam, de azért kösz, hogy megkérdezted. – Hangja nagyon lehangolt, és szomorú volt. Mi az, hogy nincs étvágya? Ennyire rosszul érezné magát a tegnapi miatt? Vagy talán beteg? Ugye nem? Tudtam kihez kell fordulnom az információért, anélkül hogy Jake bármit is észrevenne belőle. Így, úgy döntöttem megkérdezem tőle persze úgy, hogy csak ő hallja.

– ’’ Apu valami baj van? Beteg? ’’ – Erre csak egy alig észrevehető nemleges fejrázást kaptam. Meg könnyebbültem, na de akkor valami más a probléma, talán tényleg a tegnap miatt ilyen? Gondolatmenetemből Emmett hangja szakított ki:

– Mi van Jacob csak nem otthagyott a csajod? – Arcán a szokásos kaján vigyor volt látható. Már nem is meglepő számomra Emmett e fajta megnyilvánulásai. Na de mi az, hogy ott hagyta a csaja? Jake-nek van illetve volt barátnője? Áááá az nem lehet! Biztos vagyok benne, hogy elmondta volna nekem… vagy mégsem?

– Ha – ha – ha Emmett, nagyon vicces vagy ma is, mint mindig! S csak hogy tudd nem, nem dobott ki senki. – Majd jelentőségteljesen rám nézett, mire én elfordítottam a fejem. Jó tudom, hogy gyerekesen viselkedem, de nem bírtam a szemébe nézni s ez elég furcsa, hiszen nem én bántottam meg őt, hanem éppen ellenkezőleg. Talán azt nem szerettem volna, ha feltűnik neki a nyilvánvaló érdeklődésem az aktuális témával kapcsolatban.

– Köszönöm, most megyek és felöltözöm – mondtam, majd felmentem a szobámba. Magamra kaptam a ruhákat, megfésülködtem, összeszedtem a cuccomat és már indultam is.

– Na, én mentem. Sziasztok! – Elköszöntem, majd adtam anyunak és apunak egy-egy puszit és egyenesen a garázsba mentem. Hallottam, hogy Jake jön utánam, de nem fordultam meg. Épp nyitottam volna az ajtót, mikor Jake megfogta a kezemet és így szólt:

– Nessie, kérlek, beszéljük meg! – Mikor látta, hogy nem reagálok semmit, maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett miközben beszélt.

– Kérlek! – Tekintete az enyémbe fúródott és még, ha akartam volna sem tudtam volna elszakadni tőle. Szeme tele volt bánattal és… szenvedéllyel? Gyönyörű volt, eddig észre sem vettem, hogy Jake-nek ilyen szépek a szemei, mint ahogyan azt sem, hogy mennyire szép a bőre és azt, amikor megemeli a karját, hogyan feszülnek meg az izmok a bőre alatt. Úristen nem hiszem el, hogy már megint ilyeneken jár az eszem. Nessie fejezd ezt be! - szóltam magamra. Aztán magamhoz térve észrevettem, hogy Jake még mindig beszél hozzám.

– Nessie, ne haragudj, kérlek! Sajnálom! – Időközben elengedte a karomat és egyik kezét a derekamra, másikat a tarkómhoz tette. Nem tudtam mit mondhatnék, igazság szerint nem is tudtam megszólalni. Aztán mintha hirtelen észhez kapott volna és kezét gyorsan maga mellé tette. A bőröm ahol az imént még Jacob érintette, lángolt és szinte már fájdalmat okozott az érintésének hiánya. Muszáj volt mondanom valamit, nem állhatunk itt egész nap.

– Mennünk kéne, még elkésünk! – Tudom nem éppen ezt kellett volna mondanom és szívem szerint nem is ezt mondtam volna, de akkora kuszaság van most bennem, hogy semmit másra nem futotta. Láttam rajta is, hogy nem erre számított, de nem szólt semmit, csak átsétált az autó másik oldalára, majd beszállt.

∞ ~ ° ~ ∞

– A suliban semmi érdekes nem történt. Jake sem szólt semmit egész nap, úgy döntöttem, majd suli után beszélek vele, mert már nekem is nagyon rossz így ez a helyzet. Ebédnél megint Lilivel ültünk, beszélgettünk kicsit. Az utolsó óra után éppen indultunk volna a parkolóba, mikor meghallottam a nevemet. Sejtettem ki az és nem is tévedtem. Kevin volt az. Jake nem szólt semmit, csak egyetlen pillantást vetett rám, majd ment tovább az autó felé ahova leszegett tekintettel be is szállt.

– Szia, Nessie! Már azt hittem nem is hallod, hogy hozzád beszélek! – Már hogyne hallottam volna, nálam ez szinte lehetetlen, bár tény és való, hogy most nem sok kedvem volt vele beszélgetni. Szívesebben beszélgetnék most Jake-kel, de nem akartam bunkó lenni, így beszélgetni kezdtünk.

– Szia, Kevin! Mit szeretnél? – kérdeztem, próbáltam nagyon kedves lenni. Végül is Kevin nem ártott nekem semmit, sőt nagyon kedvesen bánik velem, mióta csak idejárok.

– Gondoltam megkérdezem, hogyan döntöttél a meghívásommal kapcsolatban. – Arcán a már megszokott mosoly látszódott. Nem tudtam mit mondjak. Kedvelem Kevint akkor meg milyen probléma lehetne abból, ha elfogadnám a meghívását? Úgy döntöttem, hogy semmi! Tudom, hogy ennek Jake nem fog örülni, de egy szava sem lehet, ha ő meg nem mondott nekem semmit, arról hogy van barátnője illetve volt.

– Jó rendben menjünk – mondtam.

– Mit szólnál a péntek estéhez? Elmennék érted, mondjuk nyolc körül. Megfelel? – Tagadhatatlanul örült annak, hogy végül belementem a tervébe. Szóval el akar jönni értem hozzánk biztos jó ötlet volt ez tőlem? Bár abban biztos vagyok, hogy nem lesz gond a többiekkel sem, na de hogy ahhoz mit fog szólni apu és anyu, hogy a négy éves lányuk randizni megy. Mindegy majd kiderül.

– Megfelel. Majd legközelebb megadom a címünket rendben? Most mennem kell. Szia! – Mikor el akartam menni mellette meg fogta a karom mire, majd így szólt:

– Már alig várom! – És ismételten arra a bizonyos csibészes mosolyra húzta ajkait.

– Én se, szó se beszéd megfordultam és elindultam az autóm irányába ahol Jake várt rám. Tudtam, hogy most sok megbeszélni valónk lesz egymással.

– Szia! Már itt is vagyok! Indulhatunk? – kérdeztem, de amikor megláttam Jake arcát lehervadt a mosoly az arcomról. Szomorúság és fájdalom tükröződött szemeiben.

– Igen, persze mehetünk. – Majd ismételten a szélvédőt kezdte el bámulni. Úgy döntöttem nem mehet ez így tovább. Így arra gondoltam, hogy mi lenne, ha nem haza mennénk, hanem a kettőnk helyére ahol, majd aztán átbeszéljük ezeket, a dolgokat.

Mikor már mentünk egy ideje Jake is észrevette, hogy nem a Cullen villa felé tartunk.

– Nessie hova megyünk? – Amikor látta, hogy nem áll szándékomban válaszolni, újból beszélni kezdett. – Figyelj Nessie nem akartalak a suliban ezzel traktálni, de szeretném, ha megbeszélnénk a dolgokat. Én nem… – De itt belefojtottam a szót.

– Ssssst Jacob. Majd akkor beszélj, ha oda értünk. Rendben? – Arcán értetlenséget véltem felfedezni, de tudtam, amint megpillantja, az ösvényt tudni fogja, hova tartunk.

Nem is mondott semmit csak egy bólintással jelezte, hogy részéről rendben. Mikor elértük azt a bizonyos ösvényt láttam rajta, hogy most már számára is világos hova akartam őt vinni. Az ösvény mellett leparkoltam, majd kiszálltam és elindultam az erdőbe. Ugyanis annak idején, mikor még kisebb voltam Jake és én egy vadászat alkalmával rábukkantunk egy kis patakra, amit egy kicsi rét ölelt körbe. Telis - tele volt gyönyörű virágokkal és ezek mellett minden zöldben pompázott, a fák, a bokrok minden. Sokszor eljöttünk ide, bár mostanában már nem olyan sűrűn. Úgy gondoltam itt megbeszélhetünk mindent, amit kell.

– Megérkeztünk – mondtam, bár tudtam, hogy ezzel ő is teljesen tisztában van.

– Tudom. Azt viszont nem tudom, hogy mit mondhatnék még azért, hogy megbocsáss nekem, amiért olyan bunkón viselkedtem veled. Figyelj Nessie már ezerszer megbántam, de sajnos nem tudom meg nem történtté tenni, akárhogyan is szeretném. Azt viszont megígérhetem, hogy soha többé nem fog előfordulni! Kérlek, mondj már valamit! – Ismételten közeledni kezdett felém és a végén már csak pár centi választott el egymástól bennünket. Hirtelen nagy vágyat éreztem arra, hogy megcsókoljam őt, de hamar észhez kaptam és inkább beszélni kezdtem.

– Nézd Jake én már nem haragszom rád. Felejtsük el az egészet. De ajánlom, hogy ilyen tényleg ne forduljon elő még egyszer, különben azt már nem fogom ilyen könnyen megbocsátani neked. – Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy Jake karjaiban vagyok, és olyan erősen ölel, hogy félő volt megfojt, ami lássuk be az én esetemben eléggé képtelennek tűnt.

– Hé! Jake még a végén megfojtasz! – Ezen persze mind a ketten nevetni kezdtünk, majd oda sétáltunk a patak széléhez, leültünk a széléhez, s belelógattuk a lábunkat.

– Na de van még valami, ami mellett nem tudok csak úgy elmenni.

– És mégis mi lenne az? – kérdezte és a vigyor lefagyott a képéről.

– Barátnőd van és én erről nem is tudtam? Hm? Azt hittem mi mindent elmondunk egymásnak! – Hirtelen akkora nevetésben tört ki, mint még soha. Nem értettem ezen most mi volt olyan vicces.

– Picilány nekem nincs barátnőm, nem is volt és hidd el, ha lenne te lennél az első, akinek elmondanám! – láttam rajta, hogy tényleg őszinte volt és tiszta hülyének éreztem magam miért bedőltem Emmett legújabb kitalációjának.

– Rendben! Szavadon foglak! – Végre megint olyan volt, mint régen. Semmi harag, csak az önfeledt jókedv és boldogság.

– Szóval akkor pénteken randizni mész azzal a… Kevinnel? – Mintha először nem így akarta volna mondani, de végül meggondolta magát. Látszott rajta, hogy nem lelkesedik ezen ötletemért, de nem szólt semmit.

– Igen, azt hiszem. De szerintem most már menjünk, mert anya és apa kiakad.

– Oké induljunk. –Felálltunk mindketten és együtt visszasétáltunk az autóhoz.

– Jöhetnénk ide sűrűbben is nem gondolod? – kérdezte és végre megint a folyamatos mosolygását lehetett látni.

– De persze én is erre gondoltam. Szeretem ezt a helyet.

– Mikor haza értünk senki nem kérdezett semmit, hogy merre jártam eddig. Jake még nálunk volt egy ideig aztán ő is haza ment, mivel holnap suli. Apunak és anyunak elmeséltem mi történt ma és nem hagytam ki a Kevines dolgot sem. Először nem örültek neki, de végül beletörődtek. Aztán végre boldogan feküdtem le aludni várva a holnapi napot.