♥ 5. fejezet - Megdöbbentő változások ♥

megdöbbentő változások

Jacob szemszöge

Vasárnap este van, és ma is mennem kell járőrözni, mivel mostanában Sam nem, jár Emily és a babájuk miatt. Már három napja, hogy nem láttam Nessie-t, ami valljuk be rekord. Hiszen még sosem töltöttem ennyi időt nélküle és már nagyon hiányzik, és, hogy ő a lenyomatom még rá tesz pár lapáttal… néha már kész szenvedésként élem meg. De legalább holnap már biztosan láthatom, ugyanis együtt megyünk az első napunkra a suliban. Igazság szerint nem akartam átiratkozni, de ő érte bármit megtennék. Még most is olyan hihetetlen, hogy pont Edward és Bella lányába vésődtem be, ez abszurd. Mégsem bánom egy cseppet sem, hiszen Nessie csodálatos. Nagyon okos, kedves, aranyos és gyönyörű! Ő a legtökéletesebb a világon. Mostanában egyre nehezebben megy a közelében lennem, anélkül, hogy elmondhatnám neki a titkot, amit egyedül ő nem tud. Hiába még csak 4 éves lesz, már nem tudok rá úgy gondolni, mint egy kislányra és ez megrémiszt, hiszen tényleg még csak 4 éves lesz, de hogyan is gondolhatnék rá, úgy amikor ha ránézek nem egy kislányt látok, hanem már szinte egy kész nőt! Napról napra változik, kitudja mennyit változott ez alatt a három nap alatt, míg nem találkoztunk. Bele sem merek gondolni! Ráadásul egyre veszélyesebb Edward közelében is lennem, hiszen ha meghallja, mik jutnak eszembe, mostanában ha meglátom, a lányát biztosan elharapná a torkom, amit nem is csodálnék, na de mit tudnék tenni? Semmit! Addig - addig elmélkedtem még észre nem vettem, hogy mennyi már az idő. Itt az ideje, az indulásnak.

*

(Másnap reggel)

– Reggel négyig voltam kint, ami azt jelenti aludtam kemény két órát, de ez sem tart vissza attól, hogy elinduljak, hiszen végre láthatom Nessie-t. Már előre félek milyen látványba lesz részem. Úgy döntöttem autóval megyek, és akkor azzal mehetünk, nem kell egyik Cullennek sem elvinnie minket. Mostanra már egész jól kijövök mindenkivel… igaz Rosalie-val néha összeszólalkozunk, de semmi komoly. Imádjuk piszkálni a másikat, de azt el kell ismernem, hogy Nessie-t nagyon szereti, és ennek örülök. Hamar oda értem még csak hat óra körül lehetett Nessie még biztosan alszik – gondoltam.

Majd az ajtóhoz léptem és bekopogtam, nem mintha már nem tudták volna, hogy itt vagyok, mivel már kilométerekről megérzik a szagomat. Épphogy kopogtam már hallottam amint kecses léptekkel közeledik az a valaki, akiért élek.

– Szia Nessie! Hát te már fent vagy? És én még azt hittem, hogy korán érkeztem. – Nem gondoltam, hogy már ilyenkor fent lesz mindig is hétalvó volt.

– Szia Jake! Annyira örülök, hogy itt vagy, de amint látod, korán jöttél, hisz még fel sem öltöztem. Épp most fejeztem be a reggelit. Te reggeliztél már? – Eddig nem is figyeltem semmi másra csak a gyönyörű arcára, de amikor meg említette öltözékét hirtelen akaratlanul is végig néztem rajta. Gyönyörű volt, egy pántos, méregzöld top volt rajta és egy enyhén feszes rövidnadrág, ami megmutatta hibátlan idomait. A változás, amin az elmúlt három napban keresztülment nagyobb volt, mint én azt gondoltam, hogy kevésbé legyen kényelmetlen a helyzet hatalmas vigyor terült el az arcomon. Majd hallottam Mrs. Cullen hangját amint elmondja, hogy számomra is készített reggelit. Megfogtam Nessie kezét és együtt bementünk a konyhába, mondanom sem kell, hogy mindenki ott volt Dr. Cullenen kívül.

A reggeli alatt mindvégig éreztem Nessie pillantását magamon. Mintha valami furcsát látna, valami különöset. Pedig ugyan olyan voltam, mint mindig, én nem változtam az elmúlt majdnem négy évben. Majd egyszer csak megszólalt.

– Na, jó addig én felmegyek és felöltözöm. Köszönöm a reggelit nagyi! – mondta majd felállt az asztaltól és egyenesen a szobája felé tartott. Pillantásommal végig kísértem útját, míg el nem tűnt az ajtó mögött. Mikor végeztem az evéssel már majdnem mindenki a nappaliban volt, így úgy döntöttem, hogy én is csatlakozom hozzájuk míg Nessie el nem készül. Emmett és Jasper a tv előtt ültek megint valami meccset néztek, Alice és Rosalie nem voltak a nappaliban, Edward és Bella ismételten sakkoztak, előre tudtam, hogy ez hosszú meccs lesz, hiszen Edward nem tud Bells gondolataiban olvasni ezért is tetszett, ha ellene játszik. Mindig élvezettel néztem, ahogyan bosszankodik. Esme és bent volt, de egyedül, gondoltam oda megyek hozzá, míg meg nem érkezik Nessie.

– Izgulsz? – kérdezte azzal a mindig gondoskodó és kedves hangján. El kell ismernem, hogy Cullenék tényleg mások, mint a többi vérszopó, ezért is kedveltem meg őket.

– Nem, nem izgulok. Szerintem semmi okunk az izgalomra. Minden rendben lesz. – mondtam teljes meggyőződéssel, hiszen tényleg így gondoltam.

– Ennek örülök, én is úgy gondolom, hogy minden a legnagyobb rendben fog menni. De jó lenne, ha beszélnél erről egy kicsit az én kicsi Nessiem-mel is, biztos vagyok benne, ha te mondod bízni fog magában – mondta és mindvégig mosolygott, majd miközben hozzám beszélt, megérintette a kezem, mostanság már nem lepődtem meg az ilyen gesztusokon. Egyáltalán nem zavart. Mára már megszoktam őket teljes mértékben. Néha jól esett Esme gondoskodása ilyenkor mindig eszembe jutott a saját anyám, aki már sajnos nincs velem. Időközben észrevettem, hogy Nessie is elkészült. Hihetetlenül nézett ki! Egy méregzöld póló és egy fehér nadrág volt rajta. Mindkét ruhadarab tökéletesen simult gyönyörű testére, részletesen megfigyeltem minden porcikáját, szemem elidőzött pár másodpercre gyönyörű dekoltázsán, de amikor meghallottam Edward morgását, elkaptam tekintetem, majd gondolatban üzentem neki – Bocs, de igazán kiszállhatnál a fejemből! –, erre ismételten egy morgást kaptam válaszul. Mindebből Nessie nem vett észre semmit, legalábbis nekem nagyon úgy tűnt.

– Kész vagy, indulhatunk? – kérdeztem, de tekintetem mindvégig rajta tartottam és kedvesen mosolyogtam, mint mindig, de ezek a mosolyok nem megjátszottak voltak, mindig is szívből jövő boldogság vesz körül, hisz ha a közelében vagyok olyan, mintha a mennyországban lennék.

– Igen készen vagyok. Indulhatunk. – mondta, majd mikor épp indultunk volna Edward szólalt meg.

– Várj kicsim! Nem is akarod tudni, hogy mi a meglepetés? – kérdezte és levakarhatatlan mosoly húzódott szája szegletében.

– DE, DE, DE na, mutassátok! – Nessie hirtelen nagyon izgatott lett. Mindig is szerette, ha ajándékokat kapott. Miután meglátta azt a bizonyos ajándékot nem hitt a szemének. Boldog voltam, mert ő is az volt. Látszott rajta, hogy tényleg nagyon örült annak az autónak.

– Mivel ki akarta próbálni azt a csoda autót így azzal mentünk suliba. Már úton voltunk egy ideje mikor észrevettem, hogy nagyon gondolkozik valamin, hiszen egész úton meg sem szólalt, ami nála elég furcsa dolog, mindig sokat beszél

– Mi jár a fejedben? – kérdeztem és végig őt figyeltem, arcának minden rezzenését végig kísértem.

– Az hogy vajon hogyan fognak minket fogadni az emberek, találok e majd barátokat, és hogy milyen lesz annyi ember között lennem… – tudtam, hogy ez az a dolog, ami bántja, de próbáltam meggyőzni, hogy semmi oka a félelemre. Ebben teljesen biztos voltam és nem csak én, de Cullenék is.

– Jaj, kicsi Nessie, ezeken ne rágódj! Biztosan kedvelni fognak, hiszen téged mindenki szeret. Kedves és okos vagy és nem utolsó sorban nagyon szép is! – Míg beszéltem végig előre figyelt, de amikor kimondtam az utolsó szavakat is hirtelen felém kapta tekintetét. Mindvégig tartottam a szemkontaktust, majd amikor arcán megjelent az enyhe rózsás pír, nem bírtam ki mosolygás nélkül. Mikor észrevettem, hogy nem tud megszólalni, folytattam. – Ami engem illet mindenki irigykedni fog rám, amiért olyan mázlista vagyok, hogy ismerlek. Az meg hogy emberek közé kerülsz, ne rémisszen meg erős vagy, én hiszek benned és a többiek is! – Reméltem, hogy hinni fog nekem és önthetek belé egy kis bátorságot.

– Ne beszélj már butaságokat! Még hogy féltékenyek lesznek… igen féltékenyek méghozzá a lányok, és amit a többiről mondtál köszönöm, hogy így gondolod és azt is, hogy ismételten sikerült felvidítanod! – Ha tudná, hogy engem egy lány sem érdekel rajta kívül, hogy nekem Ő a világ középpontja és ez mindig is így marad!

– Neked bármit! – mondtam, és így is gondoltam, tudtam, hogy ő érte mindenre képes lennék, lehet, az bármi én megteszem, ha róla van szó.

– És amúgy hogy érzed magad? Fáradtnak látszol. – Igen, jól látta. Borzalmasan fáradt voltam, de az, hogy vele lehetettem sokkal fontosabb volt nekem bármi másnál.

– Jól vagyok, de igaz eléggé fáradt is. Nem aludtam valami sokat az elmúlt három napban. Minden este kint voltam mivel Sam helyett is én járőröztem, több időt akar Emily-vel tölteni most, hogy babát várnak. – Eddig még eszembe sem jutott ez a gyerekvállalásos dolog, hiszen még fiatal vagyok, de mostanában már, amikor Nessie-vel töltöm, az időmet egyre többször eszembe jut, hogy mennyire jó lenne, ha egy napon Nessie is úgy érezne irántam, mint én ő iránta és örökké együtt élhetnénk és talán még gyerekeink is lehetnének… de ez egyelőre csak egy ábránd. Kitudja mennyi fog megvalósulni eme álmaim közül.

– Szegénykém, és még én is traktállak a hülyeségeimmel. Ne haragudj! – mondta azon az édes hangján és láttam rajta, hogy tényleg sajnálja. Olyan kis butus, ő rá sosem tudnék haragudni. SOHA! Majd azt vettem észre, hogy kezeivel arcomhoz ér és gyengéden megsimogatja azt. Nem bírtam ki meg kellett érintenem, éreznem kellett selymes bőrét. Arcom kezeiben pihent mikor egy leheletnyi, apró csókot adtam a tenyerére. Éreztem, hogy enyhe bizsergés futott át testén, amitől felfoghatatlanul boldog lettem, úgy éreztem talán lehet esély arra, hogy egy napon ő is szeretni fog engem, mint férfit.

– Dehogy haragszom! Rád sosem tudnék! – Mosolyom lankadatlan volt, ha akartan volna sem tudtam volna le törölni az arcomról.

– Akkor jó! – mondta, majd mire feleszméltem már meg is érkeztünk a sulihoz. Teljesen elvesztem az idő érzékem, ha a közelemben van.

– Mikor kiszálltunk az autóból egyenesen a titkárság felé mentünk átvenni a szükséges papírjainkat, valamint az órarendjeinket, amik szinte egyformák voltak.

Miután megkaptunk minden iratot és ki is töltöttük őket, elindultunk az első óránkra, ami már javában ment. Udvariasan bekopogtunk, majd magabiztosan benyitottunk a terembe. Az osztályban vegyesen voltak fiúk, lányok. Egy rövid bemutatkozás után a tanár Mr. Harison a helyünkre küldött. Engem egy Lili nevű lány mellé ültetett. Kinézetre mondhatnám, hogy csinos volt, de ezen a téren elég elfogult vagyok, ugyanis a többi lányt nem látom, nekem csak egy nő létezik és az Nessie, s ha mégis megpróbálnék másként nézni Lilire vagy bárkire egyszerűen csak elmosódott vonásokat látok. Mikor odaértem az asztalhoz félve rám nézett, majd miután kedvesen rámosolyogtam és köszöntem ő is elmotyogott egy halk ’’ szia’’ – t és elég észre vehetően elpirult, amit nem hagyhattam mosoly nélkül, de persze megpróbáltam úgy, hogy ő ne vegye észre, nehogy még nagyobb zavarba hozzam. Míg engem egy lány mellé ültettek, Nessie-t egy fiú mellé név szerint valami Kevin. Már amikor először megláttam a srácot, tudtam, hogy nem leszünk puszi bajtársak. Már amikor beléptünk az ajtón láttam meg csillanni a szemeit és feltételezem nem miattam történt, aztán amikor Nessie odaért közös padjukhoz szemeit lenem vette róla. Legszívesebben azonnal felálltam volna, és elláttam volna a baját, de sajnos nem tehettem. Végig kellett néznem, ahogyan elkezdtek beszélgetni, persze az egészet a srác kezdte, de akkor is. Hallottam az egészet, és amikor megláttam azt a mosolyt az arcán, majd amikor Nessie elpirult. Mondd istenem, ugye nem tetszik neki ez a srác! Azt nem élném túl! Eddig is tudtam, hogy az a tény miszerint ő a lenyomatom nem feltétlenül jelenti azt, hogy szerelmesnek is kell lennie belém, de eddig nem volt egy pasi sem a közelében. Most viszont nagy erőfeszítésembe került, hogy lenyugtassam magam, hiszen nem változhattam át itt mindenki szeme láttára. Alig vártam a kicsengetést, hogy végre és eltűnjön ez a pondró Nessie mellől. Időközben Ő is észrevette, hogy valami nincs rendben velem, s meg is kérdezte:

– Jake valami baj van? – Most mit mondhattam volna? IGEN van, mégpedig, hogy irtózatosan féltékeny vagyok! Nem ezt nem mondhattam el neki, így csak ennyit mondtam:

– Nincs semmi baj, ne aggódj Picilány! – Nagyon reméltem, hogy sikerült meggyőznöm, bár nem sok esélyt láttam rá!

Aztán egyszer csak kicsengettek! VÉGRE!